Igazságot Farkas Flóriánnak!

2018. szeptember 27. 10:39

A roma gyerekek szegregációjának egyik honi élharcosa éppen a korábbi emberminiszter, Balog Zoltán.

2018. szeptember 27. 10:39
Papp Gáspár
Mérce

„A Sargentini-jelentés egyébként hosszan foglalkozik a magyar cigányság helyzetével, egy korábbi bizottsági jelentésre hivatkozva kijelenti például, hogy »a romák továbbra is rendszerszintű hátrányos megkülönböztetéssel és egyenlőtlenséggel szembesülnek az élet valamennyi területén, ideértve a lakhatást, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, illetve a társadalmi és politikai életben való részvételt is.« Ezzel az állítással Farkas Flóriánon kívül valószínűleg kevés magyar roma vitatkozna.

A jelentés az egyes területekre is kitér, és a magyar valóságot ismerő olvasó számára olyan nem meglepő kijelentéseket tesz, mint hogy a roma gyerekeket növekvő mértékben szegregálja – akár szellemi fogyatékosnak minősítve őket – az oktatási rendszerünk, és nagy részüket elzárja a minőségi oktatás lehetőségétől. A dokumentum azt is megállapítja, hogy a romák közt meredeken nő azok aránya, akiknek nincs munkája, és oktatásban vagy képzésben sem részesülnek.

Azt azonban a jelentés nem említi, hogy a roma gyerekek szegregációjának egyik honi élharcosa éppen a korábbi emberminiszter, Balog Zoltán. Farkas Flórián vélhetően nem az erről való hallgatást rója fel a holland képviselőnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2018. szeptember 29. 17:58
Csakhogy az a S. jelentésben szereplő esélyegyenlőtlenség lényegében szintén olyan esélyegyenlőtlenség, mint a legtöbb. Nem a romaság miatt, hanem a hagyományos életvitelük miatt van. Náluk arányaiban is sokkal nagyobb a nem roma társadalomban is meglévő a maga társadalmi felemelkedésért semmit tenni, de mindent elvárni akarók aránya. A "minek tanulj, fiam, apád se tanult, mégis ember lett" átadott szemlélet. (Móra Ferencnek volt egy novellája, amelyben egy ilyen környezetben felnövő tanítványának meglátogatásáról írt.) Azaz valóban van esélyegyenlőtlenség, de azt legfeljebb valamit csökkenteni lehet, megszüntetni nem.
puszika
2018. szeptember 27. 19:23
Szerintem neked fogalmad sincs mi a szegregáció kisfiam. Ha lenne nem írnál marhaságokat!!
Akitlosz
2018. szeptember 27. 18:35
A vörösök és a liberálisok hol a minőségi oktatásért sírnak, hol a "szegregációt" üldözik. Pedig a kettő szorosan összefügg és egymással ellentétes. Egy antiszegregált osztályban nem lehetséges a minőségi oktatás. A tanító ugyanis hozott anyagon dolgozik, csodát nem tud tenni, észt nem tud osztani. A minőségi oktatáshoz tehát először is minőségi, okos gyerekek kellenek. Ahol még a 10+ éveseket is írni olvasni kell(ene) tudni megtanítani, ahonnan az alsósok inkább elmennek szülni ott kizárt a minőségi oktatás.
karakán
2018. szeptember 27. 12:15
Csakis a cigànyok tehetnek arról,hogy hol tartansk...mindent megkapnak ingyen,amit nem ,azt elveszik,villanyt lopjàk,vizet lopjàk,önkényesen betolakodnak üresnek vélt lakàsokba,aztàn kiírtjàk a falut,"megélhetési bűnözés"jegyében....a cigi,drog,pia függésben tartja őket,az eü.szolgàltatàsokat olyan mértékben terhelik túl,-egy fillér befizetés nélkül- ami nagyban hozzàjàrul a mostani eü.àllapotàhoz.. úgyhogy hagyjuk a cigómosdatàst/àlcivilek bömbölésével együtt,...amíg a baloldali politika adja alàjuk a lovat addig csak egy daganat lesz a tàrsadalom testén a cigànysàg..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!