A himnusz ellen tiltakozó, madárfészekfejű bukott focista lett az Index hőse

2018. szeptember 06. 16:24

Egyébként ez a „köpjünk a patrióta fehérekre” taktika legutóbb is bejött, hiszen Trumpból sosem lesz elnök.

2018. szeptember 06. 16:24
Megadja Gábor
Megadja Gábor
888

„Colin Kaepernick azzal szerzett magának hírnevet, hogy méltóztatott tüntetőleg térdelni az amerikai himnusz alatt, tiltakozva ezzel mindenféle igazságtalanság ellen, ami megesett a feketékkel, a szuahéliekkel, a bevándorlókkal és a transznemű zöld szemesostorosokkal az ismert történelem kezdete óta. A társadalmi igazságosság harcosai (az SJW-k) pedig ismét találtak maguknak egy vallásos ügyet, amely köré szertartást rendezhettek. A fészekfejű focistát kivágták a ligából, az Index interpretációja szerint épp a politikai állásfoglalása miatt. Mása meg nem is nagyon volt szegénynek, mert nem ő a legélesebb kés a fiókban, viszont irányítani sem tudott. A haladók tehát találtak egy nem túl okos, ám szar focistát, akinek egyetlen szuperképessége, hogy talán félig fekete (de leginkább fehérek nevelték föl), és néha letérdel a Morál érvényesítése érdekében. 

Mindegy is, Kaepernick rendkívüli hőstette kevés lett volna ahhoz, hogy tartós ingerküszöb-emelkedést érjen el hazai haladóinknál, ha nem jön a Nike, ahol a marketingcsapat nyilvánvalóan túladagolta az SJW-tablettákat, majd úgy döntöttek, Fészekfejűvel indítanak új kampányt. Úgy bele a tutiba, ahogy kell, mit érdekli őket, hogy a Nascar-rajongó bugris fehérek meg a Trump mit szólnak hozzá, hiszen új vásárlóerőt jelentenek majd a színes bőrű illegális bevándorlók. Ezzel a Nike igazi piaci rést talált, vagyis olyat, ahol tényleg nincs is semmi. Egyébként ez a »köpjünk a patrióta fehérekre« taktika legutóbb is bejött, hiszen Trumpból sosem lesz elnök, simán nyer Hillary Clinton, bemondta a CNN. (A jelenlegi cikkben ők az USA »primitívebb része«, ha elfelejtettük volna.) ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2018. szeptember 07. 09:34
"...A társadalmi igazságosság harcosai (az SJW-k) pedig ismét találtak maguknak egy vallásos ügyet, amely köré szertartást rendezhettek...." - írja. Kedves Szerző! Odaát még nem Handó Tünde a főnök, az tény. Mindenesetre a mondandójának talán jobban utána kellett volna néznie. Egy majdnem az Önök által bitorolt nevű lapban ez áll: "...A téma azért is forró, mert egy bíróság épp csütörtökön mondta ki, hogy a liga vezetői tudatosan törekedtek arra, hogy Kaepernick (aktivizmusa miatt) ne léphessen pályára az NFL-ben, a 2016 óta indult rasszizmusellenes tiltakozások és tüntetések pedig - és főleg az, hogy a liga vezetői nem tudták kezelni a krízist -, meglátszanak az NFL nézőszámain is. (New York Times)" Ui.: Szerző szellemi szintjéhez, aljas szándékaihoz, jellemtelenségéhez, és tájékozatlanságához egy kiegészítő tájékoztatás az "SJW"-ről: "Egy amerikai politikai életből származó pejoratív jelző. Nem mozgalom, magát senki nem nevezi annak. Kb olyan mint nálunk az állandó libsizés. Nem ért velünk egyet, libsi. Mivel a jobboldal vette át a politikai életben az agresszív támadó szerepét - régebben ez a baloldal volt, mindig volt ellenségkép, kizsákmányoló tőkés, földesúr, imperialisták - nekik is kellenek ilyen ellenségek. Az egyik ilyen polkorrekt ellenség az amcsiknál az SJW. Mivel zsidózni meg mocskos libsizni arrafelé nem dívik, így kellett egy jól hangzó, könnyen megjegyezhető új ellenségkép megnevezés. Nálunk azért találkozol vele, mert sok magyar jobboldali szokta olvasni az amerikai konteós oldalakat, márpedig azok szerzői jellemzően az amerikai jobboldalhoz állnak közelebb, így szépen hozzánk is átkerült a jelző, meg valljuk be, a libsizés, már annyira a könyökén jön ki mindenkinek, hogy kell egy új szó, amin el lehet csámcsogni nekik is, ha ettől boldogok." (GYAKORIKERDESEK.HU-ból szerzője ismeretlen.)
figyelő4322
2018. szeptember 07. 08:47
Valóban, Kaepernick, akárcsak Barack Hussein Obama, néger apa és fehér anya gyermeke. Mindkettőt fehér anyja nevelte. Mindkettő felnőtt korában felfedezte magában
figyelő4322
2018. szeptember 07. 08:47
Valóban, Kaepernick, akárcsak Barack Hussein Obama, néger apa és fehér anya gyermeke. Mindkettőt fehér anyja nevelte. Mindkettő felnőtt korában felfedezte magában
Karvaly
2018. szeptember 07. 08:24
Próbálom összeszedni a dolgokat. A Nike kampánya azt mondja, hogy "Higgy valamiben. Még ha mindent fel is kell áldozni érte" Zseniális szöveg. Remekül illik pl. Breivikre vagy Charles Mansonra, akik hittek valamiben, és semmi mással nem törődve, mindent feláldoztak annak érdekében. Viszont egyáltalán nem illik Átlag Joe-ra, akik családos emberek, gyerekeket nevelnek és a napi munkájukkal működtetik az országot. Aztán ott van Kaepernick. Fehér anya gyermekeként fehér nevelőszülők által felnevelve felfedezte magában az elnyomott feketét, amikor a mainstream éppen annak kedvezett. És az Index. A szabadság és individualizmus szószólójaként egy-az-egyben átveszik az amerikai mainstream médiát. Negyven évvel korábban ugyanezt csinálta a Népszabadság, csak ők a Pravdát másolták szolgai módon. Szóval rohadt egy képmutató világban élünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!