Egy újabb vallási fanatikus

2018. szeptember 10. 12:53

Vekerdy Tamás értelmezte a saját kereszténységét.

2018. szeptember 10. 12:53
Bálint Botond
Bálint Botond
Magyar Idők

„Vekerdy Tamás értelmezte a saját kereszténységét. Már amennyiben az egyes szám első személy ötletszerű használata utalás erre, és nem csak a belpesti körökben szokásos ordas aránytévesztés következménye. Az Orbán Viktornak címzett, nyílt levélként aposztrofált lelki folyamatban név szerint szerepel még az Úr Jézus Krisztus összes tanítványával és apostolával egyetemben, Ferenc pápa és Angela Merkel. De a fő alak természetesen Vekerdy Tamás, aki olyan erkölcsi és vallási fölényt tudhat magáénak, amely nemhogy megengedi, hanem egyenesen kötelezi – Teréz anya fájdalmas hiányában –, hogy megszólítsa azokat, akik a Szentírás értelmezésében nem érnek fel hozzá.

A liberálisok ikonjai, tisztelet a kivételnek, hajlott korukra nem elgondolkoznak azon, hogy mit csinálhattak, gondolhattak volna másképp, jobban, hanem megállapítják: elérték a tökéletesség hetedik fokát, és itt az ideje, hogy ez a ténymegállapítás a tömegeknek is evidenciává váljon. Érdekes módon a tekintélyt egyébként elutasító liberálisok ilyenkor nem az időskori demencia jeleit vélik felfedezni a „mindent tudok és értek” attitűd elhatalmasodásában, hanem nekifutásból hanyatt vetik magukat az áhítattól, alaposan beverik a fejüket, és szó szerint ájult gyönyörben lebegve az összes betiltott újságjukban megünneplik, hogy egy újabb szellemi fáklyavivőjük semmisítette meg erkölcsileg ismét Orbán Viktort. Legyen valaki szociológus, pszichológus, pszichiáter, pszichopata, atomfizikus, filmrendező, távolba vagy hazaszakadva, mindegyik teljes bizonyossággal képes tudományos érveket felsorakoztatni a barna esőben tomboló diktatúráról. Illetve újabban arról, hogy Orbán Viktor naponta hány migránst fojt bele a Földközi-tengerbe személyesen.

Nincs messze az az idő, amikor jeles liberális tudósaink, miként a filmsztárok és sportolók bármilyen interjúban (tudományos) közleményeik végén beleszövik a kvantumelmélet értelmezésébe, hogy az ő szakterületükön is gátolja a tudományos haladást a kormány tudománypolitikája, illetve mennyire hiányoznak a szakterületükről a Földközi-tengerbe fulladt szír kvantumfizikusok és agysebészek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. szeptember 10. 19:08
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Szakács-Botond-.............!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kanóc
2018. szeptember 10. 17:35
A pszichológus haknikirály, a 14-ik apostol. (És mondá az Úr Vekerdynek: ezentúl embereket fogsz halászni, endzsiós hajókból!...)
balbako_
2018. szeptember 10. 17:27
Ezek a Vekerd-félék - önmaguk nagyságába ájult senkik - még mindig a klasszikus komcsi recept szerint üldözik a "klerikális reakciót". Csak már a komcsik is leszarják őket.
polkistvn
2018. szeptember 10. 15:20
Mar a cikk elejen "ordas hazugsag" van Vekerdy irasaban ugyanis nem szerepel nev szerint az osszes tanitvany es apostol, ahogyan azt Balint Botond a harmadik mondtaban allitja. Innentol aztan mindegy is, hogy a tovabbiakban mit ir.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!