Ugyanazok az ostobaságok

2018. július 25. 12:04

Olyan jó látni, amikor kisebb-nagyobb gazdasági csődök előidézői, aktív résztvevői mondják meg a tutit a HVG, a 168 Óra és egyéb orgánumok felületein.

2018. július 25. 12:04
Jeszenszky Zsolt
Jeszenszky Zsolt
Magyar Idők

„Egyvalami azonban egészen biztosan közös: az ellenzék mindegyik országban folyamatosan bírál és relativizál – némileg persze ez az ellenzék dolga. Nálunk azonban ezt (is) csúcsra járatják a levitézlett megmondóemberek Csillag Istvántól Békesi Lászlón át egészen, igen, legnagyobb kedvencünkig, Petschnig Mária Zitáig versenyt kárognak és bezzegeznek (bezzeg Szlovákia, bezzeg Izland, bezzeg Zimbabwe), temetik a magyar gazdaságot.

Olyan jó látni, amikor kisebb-nagyobb gazdasági csődök előidézői, aktív résztvevői mondják meg a tutit a HVG, a 168 Óra és egyéb orgánumok felületein. »Nem fenntartható, csak az EU-pénzeknek köszönhető, összeszerelő üzem, lélegeztetőgép, alacsony bázis, négymillió éhező, ahelyetthogyoktatásegészségügy, HabonyMészárosRogánGarancsiEltolcsy, idén már összeomlik, bukik a bicskei kistérség Nérója…« Ezt is a végtelenségig lehetne folytatni, de fölösleges.

Évek óta halljuk ugyanazokat a mantrákat arról, hogy jó-jó, eddig még sikerült, de most már nem fog, vége az unortodoxiának, jön a hiperinfláció, itt a vége, jön az összeomlás, jönnek az ENSZ-csapatok, most már tényleg ennyi volt…

Ennek egy része persze wishful thinking, ami részben érthető az ellenzéket ért áprilisi sokk után, amit még mindig nem bírt kiheverni. És amikor politikusok, újságírócskák dobálóznak ilyen magabiztos, ám a valósággal köszönőviszonyt sem ápoló kijelentésekkel, azt az ember elfogadja retorikai elemként is. De hogy gazdasági szakemberek teljes tekintélyüket (ha volt egyáltalán ilyen) kútba dobva, nyakló nélkül tolják fullba a kretént, mondják egyik bornírtságot a másik után újra és újra, azon azért némileg elcsodálkozunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2018. július 25. 22:48
Hülye vagy te, Jeszi öcsém! Vele vitatkozz! Szabó István, örökös KITE elnök 2015: „Egy falu határában lévő termőföld néhány család kezében van, azok igen kevés embert foglalkoztatva, megszokott, közepes teljesítményű termelés mellett is extraprofitot érnek el, döntően az uniós támogatásoknak hála. A többi falusival egyelőre nem tudunk mit kezdeni. Legnagyobb szégyenemre Nádudvaron is több mint ezer ember él segélyből!"
a hun
2018. július 25. 16:30
Nyílt levél a hitvestől Jeszenszky Zsoltnak 2018. június 10. 09:42 Máthé Zsuzsa Facebook Javasolnám, hogy ne romboljon, építsen inkább Ön is: házat, családot, hitet, hazát. Ha valaki le kíván tenni valamit a nemzet asztalára, nem öncélúan vagdalkozni, hanem „alkotni, teremteni kell”. „Nyílt levél a hitvestől Jeszenszky Zsoltnak – avagy ki mit tesz le a nemzet asztalára? Nem gondoltam, hogy valaha levelet írok Önnek, hisz semmilyen közünk nem volt egymáshoz, és jól is volt ez így – aki viccesnek tartja, hogy identitását »Fideszessel szexelek« feliratú pólókon hordozza 45 évesen, vagy hogy jobbos lányok oralitását dicsérgesse nyilvánosan, számomra érdektelen személy. Sem férfiasnak, sem mértékadónak nem tartom – ahol ugyanis ez a mérték, az nem az én terepem, nem így neveltek és én sem így nevelem a gyerekeimet. De az embert feleségként mégiscsak megérinti, ha férjét egy efféle »kritikus« pöki le, ráadásul nem a tevékenysége vájt fülű, éles szemű követőjeként, hisz opera- vagy balettelőadáson nem találkoztam Önnel az elmúlt években, az érdeklődés legalábbis új keletű lehet… Az ürügy és a helyzet is pikáns. Önt, a nemzeti megmaradásért hangzatosan aggódó megmondóembert ugyan még nem gyötrik a gyermeknevelés dilemmái, most mégis a családokért és a magyar gyerekek fejlődéséért aggódik, kezét tördelve, hisz a négygyerekes operaigazgató, az elhajló bitang a Billy Elliot színre engedésével az ifjú generációk egészséges nemi fejlődésére tör, ugyebár. (Különben hatásvadász jelenetei miatt én sem vagyok oda a darab minden pillanatáért, de mégiscsak egy a sok-sok közül…) Hogy a férjem kiskorúakat akarna nemileg eltévelyíteni, nos, ezen a ponton feleségként, anyaként (igen, ezek a szavak számomra valós tartalommal bírnak) és a keresztény-nemzeti identitást nem heccből, trollkodásból, hanem lélekből (ráadásul évtizedek óta azonos amplitúdón) hordozó magyar nőként is szót kérek, mert elszakadt a cérna! Azt írja, a férjem szeret szerepelni: igaza van, sőt élvezi is, ezért lett operaénekes, majd műsorvezető, de ezt a tulajdonságát használja az Opera vezetésekor is. De azt hiszem, Önnek sem kell a szomszédba mennie szereplési vágyért: a polgárpukkasztás talán a legexhibicionistább a műfajok közül. Ami nem gond, egy dolog azonban fontos, hogy valaki miért szerepel, miért nyitja szóra (énekre) a száját? A szó ugyanis kényes fegyver, lehet vele felemelni és lehúzni, építeni és rombolni. A férjem szándékát jól ismerem, hisz együtt lélegzünk 14 éve, jóban-rosszban. Ő minden idegszálával építeni szeretne: európai színvonalú Operaházat, Eiffel Műhelyházat, minőségi opera- és balettjátszást, magyarságtudatot, bővülő közönséget és felfelé figyelő, Istent kereső kulturális közeget – vagy »csak« épp még egy gyerekszobát a házunkba. Fontos neki a család – a sajátja mellett másoké is –, ezért keresi az utakat már az újszülöttek otthonaiba is, ezért szólítja meg évek óta a nagycsaládosokat, ezért hívogatja csoportos előadásra a gimnazistákat, és ezért utazik a határon túl élő magyarokhoz is, társulatával együtt. Nem kevés ősz hajszála, de nekem sem kevés gondom-bajom (ezzel most nem terhelném) fakadt már e nemes és felemelő, örömmel vállalt, ám küzdelmes feladatból. Aki felelős egy intézményért vagy egy közösségért, tudja, miről beszélek. De hogy valaki azzal a váddal illesse, hogy meleglobbista, nos, ez kacagtató (volna), ha humoros kedvemben lennék. (Ráadásul, ki is mondja ezt? Aki Milo-fanatikusként a minap még eszményítette a homoszexuális identitású, fura politikai celebet? Nem kéne ezt gyorsan még egyszer végiggondolni?) Persze, a munkát, az alkotást, a semmiből valamit teremtést leszólni vagy egy személyiséget rombolni mindig könnyebb, mint valamit építeni. Nem tudom, Ön hogy érzi, mivel járult hozzá a magyar ifjúság neveléséhez és felemeléséhez, valamint obszcén és nőket megalázó kijelentései kulturális hatását vajon hogyan ítéli meg? Én elég sommásan – és nem prüdériából. Javasolnám, hogy ne romboljon, építsen inkább Ön is: házat, családot, hitet, hazát. Ha valaki le kíván tenni valamit a nemzet asztalára, nem öncélúan vagdalkozni, hanem »alkotni, teremteni kell«. Bár ez sok fárasztó aprómunkával és olykor kudarcokkal is jár, de mégiscsak ez teszi az igaz magyart. És őszinte szívvel kívánom, hogy legyen apává: a köz- és a magánérdeket is ez szolgálná leginkább – és higgye el, ez lesz élete legférfiasabb kalandja!” Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el. vélemény | belföld | szex | Opera | nő | család | nemzet | gyermek | Jeszenszky Zsolt | férfi | Ókovács Szilveszter | Milo Yiannopoulos | Máthé Zsuzsa | Billy Eliot 110 24 A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/130822 Összesen 133 komment Hozzászólók szűrése
a hun
2018. július 25. 16:19
Fingós! Szófosás helyett-az illem szabályait követve-ha jó nagy késéssel is, válaszold meg Máthé Zsuzsa hozzád írt nyílt levelét! Ezt: http://mandiner.hu/cikk/20180610_mathe_zsuzsa_nyilt_level_a_hitvestol_jeszenszky_zsoltnak
Zokni
2018. július 25. 16:14
Összekapcsolt neveket fórumozói kijelentésekkel. De sztem azt is inkább csak a névtelen fideszes partizánok fogják rá a másik oldalra. (Ahogy szokták. Azt mondom, tolvaj Orbán, azt mondják gyűlölködöm.... Pedig én a bűnözőket nem gyűlölöm, csak konstatálom a bűneiket.) Mindegy. Ez volt a feladata a megnevezettek hiteltelenítésére. Hajrá Felcsutország! Hajrá felcsutok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!