A kulturális másodrendűség

2018. július 10. 15:54

A véleményformálás továbbra is férfihatalmi privilé­giumnak számít.

2018. július 10. 15:54
Horváth Júlia Borbála
Magyar Idők

„A véleményformálás továbbra is férfihatalmi privilé­giumnak számít. Társadalmi szinten a női megszólalás elfogadottsága deklaráltan alacsonyabb, illetve a hallgatóság részéről jóval kisebb a követési hajlandóság, mint a férfiszónokok vagy -közszereplők esetében. Lásd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2016-ban közzétett kutatási eredményeit, amely szerint: »A kommunikátorok nemi megoszlása mellett vizsgáltuk a stúdióba interjúra meghívott szakértők nemi összetételét is. Arra kerestünk választ, hogy a szerkesztők inkább a női vagy a férfi interjúalanyok megszólaltatását preferálják. Általánosságban elmondható, hogy a férfiakra a nőknél 2,6-szer nagyobb eséllyel esett a médiumok választása.«

S hogy ez miért problémás? Például azért, mert a közéleti megnyilvánulások, kulturális események, viták alkalmasak az életminőséget instruáló iránymutatásra, nemritkán politikai befolyásgyakorlásra, de társadalmi vagy nemi csoportok szövetkezésére, elhatárolódására és viszonyuk meghatározására is. Nem mindegy tehát, ilyen alkalmakkor a nemek milyen arányban érvényesíthetik nézeteiket. Szinte hallani a kiigazítást: demokrácia uralkodik a világ e kicsinyke szegletében, amelyben a nemi hierarchia ismeretlen fogalom, s a hölgyeknek ugyanúgy joguk van hallatni hangjukat, mint a férfiembereknek. Ráadásnak érkezik a macsó iránymutatás: tessen próbálkozni, kiküzdeni a minőségi figyelmet, ne csak a pattanásokat púderezni!

Hát, valahogy így, pökhendi módon.

De emlékeztetőül: e hozzászólás nem a feminizmus túlkapásainak vagy a szélsőséges genderideológia követésének végterméke, s a női kvóta bevezetését sem szorgalmazza, de nem is férfi és nő civódásáról, szerelméről és szükséges összefogásáról szól. Nem. Mindössze az érzésről: milyen másodrendűnek lenni.

Ez esetben harmadrendűnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csicseri
2018. július 12. 09:40
pl. ezeket írják a kisfiú-nagyfiúk: »illetlen és tiszteletlen lipsiszöveg ez »( +hejesírás) – illetlen? A nő feladat, hogy tisztelje a férfit, bármit tezs? Száját befogja, stb. »a népesség felét kitevő nők a férfiakat tekintik inkább hitelesnek – vajon miért?« - Éppen erre utal a cikk, hogy miért tekintik hitelesebbnek a férfiakat… »De egyre több nő közszereplő, vezérigazgató, rendező, újságíró, vezető« - igen, éppen az ilyen cikkek hatására! »Kevés a női villanyszerelő, vízvezeték szerelő, ács, lakatos, esztergályos, bányász, búvár.... mint fent.« - és a férfi szakácsnő, védőnő, óvónő, takarítónő, stb. soroljam? »Növesszetek herét, termeljetek több tesztoszteront, ennyi« - a nőknek nem erre kell a here, babuci, hanem arra, hogy éppen annyi gyönyörűség érje őket, mint amennyit adnak, és amennyi a férfiaknak is jár!
tevevanegypupu
2018. július 11. 14:20
Szerintem ez nem igaz, vagy legalábbis csak kis részben éegfeljebb bizonyos területeken. De egyre több nő közszereplő, vezérigazgató, rendező, újságíró, vezető..stb..stb..Kicsit tessék jobban figyelni..
jucidom
2018. július 11. 07:29
Szerintem a véleménynek nincsen neme. Ha valakinek a véleményét elfogadjuk, azt nézzük, hogy milyen ember az akitől ered. Ha férfi, ha nő, az ember számít. Ha a statisztika szerint több a vélemény formáló férfi, annak az is lehet az oka, hogy a népesség felét kitevő nők a férfiakat tekintik inkább hitelesnek.
csicseri
2018. július 10. 23:22
Nna, fiúcskák, meglepő egy korrekt vélemény? milyen érdekes, itt is csak pasik fanyalognak, a cikk többi részét nem olvastátok? he?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!