Soros Európája

2018. május 30. 11:13

Fontos dolgok derültek ki tegnap.

2018. május 30. 11:13
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„Fontos dolgok derültek ki tegnap. Először is megírta a Financial Times, hogy az Európai Bizottság pénzt szeretne elvenni a visegrádi államoktól, hogy többek között a migrációtól és egyéb kínoktól sújtott délieknek csoportosítsa át. A javaslat – aminek alapgondolatai eddig is ismertek voltak – a visegrádi kormányok szerint igazságtalan, hiszen egyrészt az uniós szerződések szerint jár a pénz a piacukat megnyitó új tagállamoknak, másrészt pedig a migránsokat beengedő országokba töltenék az így »felszabaduló« összegeket.

S miközben Brüsszel épp megint jobban tudja nálunk, hogyan költse el az uniós forrásokat, az Európai Számvevőszék tegnapi jelentése szerint az uniós finanszírozással végrehajtott radikalizációellenes intézkedések nincsenek eléggé összehangolva, s hatékonyságuk is kérdéses. Ugyancsak tegnap Liège-ben »Allah Akbar«-t kiáltott és agyonlőtt két rendőrt és egy huszonkét éves fiatalembert egy terrorista, aki radikálisokkal került kapcsolatba a börtönben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
navis praetoria
2018. május 30. 18:55
Mindenki, még a legegyszerűbb állampolgár számára is nyilvánvalóvá teszik: a harmadikvilágbeli migráció a mi fejlesztési forrásaink kárára történne, a kettő között közvetlen összefüggés van. Minimum duplán európaellenes politika.
Kanóc
2018. május 30. 13:49
Öntenék az európai polgárok pénzét, sok-sok milliárdot a feneketlen zsákba, Soros Gyuri meg majd adna kölcsön... Szíjat kéne hasítani az ájrokraták hátából!
Vili
2018. május 30. 12:52
Valótlanul híreszteltük, hogy a Helsinki Bizottság pénzt keresett azzal, hogy feljelentette Magyarországot azért, mert Magyarország nem bánt megfelelően a bevándorlókkal. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy a Magyar Helsinki Bizottság több száz millió forintot kap külföldről átláthatatlan módon. A valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nem keresett pénzt azzal, hogy eljárást indított a magyar állam ellen a menekülőkkel szemben tanúsított bánásmód miatt. A Magyar Helsinki Bizottság finanszírozása pedig a jogszabályoknak megfelelően átlátható. (MTI)
Einar
2018. május 30. 11:48
"az Európai Bizottság pénzt szeretne elvenni a visegrádi államoktól, hogy többek között a migrációtól és egyéb kínoktól sújtott délieknek csoportosítsa át." Az Európai Uniót előbb-utóbb Orbán Viktor fogja vezetni. Az ilyen lépésekkel inkább előbb, mint utóbb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!