Mindent eldöntő számok

2018. április 05. 11:16

Továbbra is a legszegényebb megyékben születik a legtöbb gyermek, és ott látszik a legjelentősebb növekmény is.

2018. április 05. 11:16
Élő Anita
Heti Válasz

„Az Orbán-kabinet olyan időszakban került hatalomra, amikor már nem egyszerűen az a kérdés, akarnak-e a párok több gyermeket – tudomásul kell venni, hogy párból is sokkal kevesebb van. Főként szülőkorúból. Emiatt a családpolitika sikere vagy kudarca ma már nem azon mérhető, hány gyermek születik és hogyan alakul a népességszám.

Akkor mégis min?

Akármit csinál a kormány, a születésszám csökken tovább, mert a folyamat már évtizedek óta tart, és nemcsak a gyerekek száma fogyatkozik, hanem az anyáké (és az apáké) is. A kérdés csak az, vajon a szülőképes korúak több gyermeket vállalnak-e. Erre pedig az a válasz, hogy igen, a 2010-es 1,21-ről 2017-re 1,5-re nőtt a teljes termékenységi mutató, vagyis az a szám, hogy egy szülőképes nő élete során hány gyermeket hoz a világra. Ez nagyjából azt jelenti, hogy 100 főnyi szülői generációt követő nemzedéknek már csak 75 tagja lesz. De még mindig jobb, mint a 2010-es 61-es érték. 

Kik lettek termékenyebbek? A szegények vagy a magukat eltartani képesek? 

A kormány családpolitikájának ez a kérdés áll a középpontjában, és mindent meg is tettek, hogy az utóbbiak kapjanak nagyobb kedvet a gyarapodásra. 

2010 óta a négy vagy több gyermekesek szülei gyakorlatilag nem fizetnek sem adót, sem tb-járulékot (akárhogy is hívják azt éppen), a csok révén pedig könnyebb lett nagyobb lakáshoz jutni. A gyermek születése után járó anyasági támogatások közül azok, amelyek összege a bérhez kötött, jelentősen növekedtek (például a gyermek kétéves koráig járó gyedé). Vagyis a kabinet számos olyan lépést tett, amellyel a dolgozó emberek családalapítását segítette. Eközben a szegények évről évre kevesebb pénzbeli ellátást kaptak, pontosabban a családi póték és a gyermekgondozási segély (gyes) esetében ugyanannyit, mint 2010-ben, tehát szépen elinflálja a kormány ezeket az alanyi jogon járó juttatásokat. A segélyek összege pedig az Orbán-kabinet színre lépésével jelentősen visszaesett, és durván csökken azok száma is, akik jogosultak pénzbeli ellátásokra. Miért? Azért, mert ezek jövedelemhatára nincs a minimálbér emelkedéséhez kötve, ezért ha egy családban egy ember munkához jut, akkor a bére évről évre nagyobb eséllyel nyomja az egész család egy főre eső jövedelmét az összeghatár fölé. Ám egy minimálbéres állással még bőven szegény marad. Másrészt a segély összegét is csökkentették, mert ösztönözni szerették volna a közmunkát, amelynek bérét szintén visszavették, hogy ösztönözzék a minimálbéres elhelyezkedést.

És akkor most a szegények vagy a középosztály körében nőtt a gyermekszám? 

Ennek megválaszolásához a főváros és két gazdaságilag fejlettebb megyénk adatát vetnénk egybe három válságterülettel az ezer főre jutó születésszámot tekintve. 

Budapesten 2010-ben 9,5 volt ez az érték, ami 2016-ra 9,2-re csökkent. Győr-Moson-Sopronban 8,9 volt 2010-ben, és hajszálra annyi is maradt. Csongrád még ennél is siralmasabb számot jegyzett 2010-ben, 8,0-as értékről ment fel 8,4-re 2016-ban. Ezzel szemben Heves 8,6-ról 9,4-re, Borsod 9,7-ről 11-re növelte az ezer főre jutó születések számát. Szabolcs pedig 9,7-ről 11,2-re. Vagyis továbbra is a legszegényebb megyékben születik a legtöbb gyermek, és ott látszik a legjelentősebb növekmény is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mutimi
2018. április 06. 09:14
Ez mellément, kedves Anita. Minden harmadik baba anyja diplomás 2017. január 3., kedd 06:30, frissítve: kedd 14:11 Átalakult a gyermeket vállaló nők iskolai végzettség szerinti összetétele is: a képzettebb nők szerepe egyre meghatározóbbá vált. A kevesebb mint 8 osztályt végzettek aránya ebben a körben 4,8-ről 1,9 százalékra mérséklődött. Szintén csökkent a nyolc általánost (29-ről körülbelül 19 százalékra), valamint a szakmunkásképzőt és szakiskolát végzettek aránya is (23-ról 13,5 százalék körülire). A középiskolai végzettségűek aránya lényegében nem változott, a vizsgált időszak elején és végén is 32 százalék körül volt. A felsőfokú végzettségűek aránya viszont jelentősen megemelkedett, a 25 évvel ezelőtti 12-ről 34 százalékra. Tehát amíg korábban minden nyolcadik gyermeket hozott világra diplomás nő, ma már ez minden harmadik babára igaz. ........ A 2011-es népszámlálás eredménye is azt mutatta, hogy az iskolai végzettség emelkedésével csökken a gyermekszám, ám ez a kedvezőtlen tendencia a diplomásoknál megszakad, ők ugyanis több gyermeket hoznak világra, mint a csak érettségizettek. https://mno.hu/belfold/minden-harmadik-baba-anyja-diplomas-1379202
mustarharmas
2018. április 05. 20:19
Jó a cikk. Helyes a kormány törekvése, de változás kell, mert ez így még kevés.
krakken96
2018. április 05. 17:42
Szimplan hulyek. 11 eves cigany gyereket etettuk be azzal,h Meseorszagbol jottunk ahol a Nap meg a Hold alszanak... A Pisa eredmenyek ezert is szarabbak,mert a hulyek szaporodnak. Ja es Orban mit csinalt? Jobbagyokat.
marko11
2018. április 05. 15:57
Kik is laknak a legszegényebb megyékben? Na ugye! Nem kell ide migráns, majd a cigányok besegítenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!