Az orosz mumus

2017. november 16. 10:04

A nyugati politikusok és a média már-már isteni képességekkel ruházzák fel a Kreml vezetőit, mindenekelőtt Vlagyimir Putyint.

2017. november 16. 10:04
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

„A nyugati politikusok és a média már-már isteni képességekkel ruházzák fel a Kreml vezetőit, mindenekelőtt Vlagyimir Putyint. Eszerint Oroszországból határozták meg, hogy ki nyerje az USA elnökválasztását. Moszkva áll a katalóniai események mögött. Egy hétfő esti, londoni díszvacsorán Theresa May brit kormányfő egyenesen azzal vádolta meg Oroszországot, hogy fegyverként használva az információkat, a nyugati intézményrendszert aláásva fenyegeti a világrendet, a nyitott gazdaságokat és a szabad társadalmakat. A moszkvai állami televízió közéleti vitaműsoraiban már jó ideje azzal reagálnak a hasonló támadásokra a Putyinhoz közel álló politikusok és más közéleti szereplők, hogy információs hidegháború folyik, amelynek két célja van:

1.) Muníciót adva az oroszországi – egyébként nem különösebben befolyásos – parlamenten kívüli ellenzéknek, gyengíteni az Oroszországot megerősített putyini rendszer alapjait.

2.) Ennél is fontosabb, hogy Oroszország diabolizálásával el akarják terelni a nyugati országok választópolgárainak figyelmét a belső feszültségekről.

Szó se róla, láttunk már ilyet. Mi több, naponta megtapasztaljuk idehaza is, hogy sanda politikai szándékoktól vezérelve hogyan kelti fel egy politikai erő a félelmet az emberekben egy vagy több, a valóságban nem, vagy alig létező jelenség ördögiként való megjelenítésével. Ami pedig az USA hatalmi köreit illeti, ugyanerre több okuk is van:

  • A társadalmat megosztó, a kilencvenes évek eleje óta éleződő, belső feszültségekről már mi is hetente értesülünk az egyes városokban zajló véres összecsapásokról készült képekből.
  • Ehhez társul, hogy az utóbbi évtizedekben az USA minden katonai akciója – Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria – csak a halottak, a menekültek számát növelte, anélkül, hogy az adott térség politikai egyensúlyát legalább az eredeti stabilitás állapotában megtartotta volna.
  • Eközben az amerikai gazdaság fölé nőtt a kínai, és akkor még a válság más jelenségeiről, például az elnökválasztás körüli, szűnni nem akaró cirkuszról, említést sem tettem.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2017. november 16. 16:31
"sőt mi több, naponta megtapasztaljuk idehaza is, hogy sanda politikai szándékoktól vezérelve hogyan kelti fel egy politikai erő a félelmet az emberekben egy vagy több, a valóságban nem, vagy alig létező jelenség ördögiként való megjelenítésével. " Vörös a farkad. Soros is jól fizet ?
balbako_
2017. november 16. 13:11
Miközben teli pofával ordítják a jobboldalra, hogy ellenségképeket gyárt maguk Orbán, Putyin és mostanában a lengyel politikusok adják az ő aktuális ellenségképüket.
u.cserkész
2017. november 16. 12:30
Orosz mumus?? Putyin teszi azt, amit tennie kell. Hogy a Szovjetunió milyen és mennyi kárt okozott Magyarországnak, az megállapíthatatlan. De az a Szovjetunió volt és nem Oroszország. Mint, ahogy a mostani Németország, vagy Ausztria sem a régi, nemzetiszocialista Németország ,vagy a Habsburg-Ausztria. Ez utolsó 2 ország sem kevés kárt okozott nekünk. (Mondhatnám, hogy ma sem a barátaink.)
Pinter68
2017. november 16. 11:58
Nem isteni képességekkel, sokkal inkább szarkeverő képességekkel. Azzal viszont a legkevésbé sem alaptalanul. A jó öreg KGB-s tisztnek bőven van olyan eszköztára a múltból, amit elő lehet szedni, most hogy újra világbirodalmi ambícióikat dédelget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!