Mint a fej nélküli csirkék

2017. szeptember 22. 13:51

A nemzettől mentes ellenzék még mindig inkább arra emlékeztet engem, ahogyan a fej nélküli csirke rohangál az udvarban.

2017. szeptember 22. 13:51
Nagy Dóra
IKON

„Nos, mit is mondhatnék ezek után? Először is azt, hogy az ellenzéknek még mindig nem sikerült kimásznia az önmaguk által ásott gödörből. Nemhogy kimászni nem képesek, hanem ehelyett folyamatosan ássák magukat még lejjebb. Pedig sokkal jobb lenne, ha egy, a magyarok érdekeit, alapeszméit és értékeit szem előtt tartó ellenzék csatlakozna már ehhez a bagázshoz, mert ez így nagyon szánalmas és félelmetes képet mutat. Azért mondom, hogy félelmetes, mert minden hatalomnak szüksége van kontrollra, illetve minden országnak szüksége van a hazáját szolgáló pártokra. Pártok ugyan vannak, diktatúrához képest igencsak szép számmal bukkannak elő folyamatosan, ugyanakkor Magyarországot szolgáló, elkötelezett ellenzék nincsen. Másokat szolgáló van, ez tény, nem is deríti fel a szívemet. Éppen ezért, a nemzettől mentes ellenzék még mindig inkább arra emlékeztet engem, ahogyan a fej nélküli csirke rohangál az udvarban. Csak az a baj, hogy ezeknek az alakulatoknak nemcsak fejük, de már szívük sincsen, ellenben rohangászni és mindennek nekimenni még tudnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. szeptember 22. 21:19
Igaza van dorikának,tovább a nemzeti tolvajlás útján.Gratulálok a művésznőnek!
morc
2017. szeptember 22. 16:43
az a baj, hogy a politikához pénz kell, aki pedig pénzt ad rá, az "befektet" aki befektet, az vissza is akarja kapni - pénzben, befolyásban. Simicska befektetett, és azzal szét is verte az egyetlen olyan pártot, amire el tudtam volna képzelni, hogy valaha szavazni fogok az ellenzéki oldalon, és amire korábban illett, hogy nemzeti elköteleződésű ellenzék. (rohadj meg kantáros, és te is luxi) Soros is befektetett - lett belőle Együtt, meg Secundum, stb., lényegtelen. Voltak régi befektetők, akik a hatalom-vagyon-hatalom konverziót többször végigjátszották, és azt hitték, hogy még sokáig játszhatják - de végül jött Gyurcsótány és önfelszámolta őket. És végül ott a Fidesz, amelyik önfinanszírozási lázban ég. Szóval nehéz lesz befektetőt találni a fejes csirkére.
Einar
2017. szeptember 22. 15:33
A valóság még a fej nélküli csirke képénél is kifejezőbb: "Lehet Más a Jobbik Párbeszéd Szocialista Kétfarkú Demokratikus Pillanat Gulyás Marcival Párt" Az egyetlen miniszterelnök jelölt neve: Gyurcsány Botka Fekete Győr Vona Fodor Juhász Karácsony Bernadett
Mich
2017. szeptember 22. 14:59
"A nemzettől mentes ellenzék - a fej nélküli csirkék" Milyen jó kép: még mindig rohangálnak, össze-vissza...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!