Nem lehet megengedni, hogy ne legyen önálló környezetvédelmi minisztérium

2017. szeptember 23. 11:33

Elvették a megújulóenergia-forrásokat, a vízügyet, a központi környezetvédelmi alapot, egyre kisebb lett a mozgásterem. Interjú.

2017. szeptember 23. 11:33
Illés Zoltán
Magyar Nemzet

„Jelenleg nincs önálló környezetvédelmi minisztérium Magyarországon. Ez mindössze technikai kérdés, vagy szimbolikus, esetleg gyakorlati jelentősége van?

A környezetvédelmi (és vízügyi, energiaügyi) minisztérium kell hogy a mindenkori kormány lelkiismerete legyen. A környezetvédelem, a víz- és energiagazdálkodás ügye az a terület, amely mindig együttesen szolgálja a környezeti értékek megőrzését, megvédését, és a meglévő törvények betartatása révén megelőzi a problémákat. Amikor még államtitkár voltam, egyszer azt mondta nekem Lázár János, hogy én teremtettem meg Magyarországon a zöldbékét. Nem értettem, ezért elmagyarázta, hogy amióta én vagyok felelős a környezetvédelemért, azóta nincsenek ügyek, problémák. Erre azt válaszoltam, hogy nagyon kedves, de éppen ők voltak azok, akik újabb és újabb akadályokat gördítettek a munkám elé: elvették a megújulóenergia-forrásokat, a vízügyet, a központi környezetvédelmi alapot, egyre kisebb lett a mozgásterem, hogy az általa említett problémákat megoldjam, megelőzzem.

Erre mit mondott?

Hogy ez is azt mutatja, hogy én egy nagyszerű harcos vagyok, olyan szakember, aki minden nehézség ellenére elvégzi a feladatát. Számomra az volt államtitkárságom legnagyobb élménye, hogy előzetes várakozásaimra rácáfolva száz ügyből kilencvenet képesek voltunk végigvinni, és megvalósítani az elképzeléseinket. Például nagyon büszke vagyok arra: sikerült megakadályoznunk, hogy 35-40 kikötőt építsenek a Balatonon. Ugyanis egy véges teljesítőképességű természeti jószágnál (például a Balaton esetében) igenis szükség van rá, hogy határt szabjunk a kiaknázásnak. Az itt lévő felhasználók és a gazdasági érdekcsoportok érdeke is az volt (még ha ők ezt föl sem fogták), hogy megmaradjon a tó hangulata, a vízminőség, és elkerüljük a zsúfoltságot. A környezetvédelemnek az volna a feladata a mindenkori kormányban, hogy az érdekcsoportokkal hónapokig egyeztetve megelőzze, még az eszkalálódás előtt megoldja a problémákat. Éppen ezért, bárki kerüljön is hatalomra 2018-ban, nem lehet megengedni, hogy ez a kormányzati struktúra maradjon fönn. Nem lehet megengedni, hogy ne legyen önálló környezet- és természetvédelmi, vízügyi minisztérium (ahogy önálló egészségügyi és oktatási minisztériumra is szükség van). Nem lehet megengedni, hogy a politikai kormányzás örve alatt szétverjük a szakmai struktúrákat, és egy globális problémákkal megküzdő ügycsoportot betuszkoljanak a kormányhivatalokba, millió más területtel együtt.

Sokak számára a környezetvédelem szöges ellentétben áll a gazdasági növekedés lehetőségével. Az embereket valóban komolyan érdekli a környezet, vagy inkább gazdagodni akarnak?

A közgazdászok ma már cáfolják azt a tévhitet, hogy a környezetvédelem a gazdasági növekedés gátja, sőt új munkahelyeket jelent. Felvehetünk a paksi atomerőmű bővítésére is 12-17 milliárd eurónyi hitelt, de azt a 2000 megawatt áramot egy jól átgondolt energiamix révén különböző alternatív energiatermelési módokon is elő lehet állítani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2017. szeptember 23. 22:08
"...de azt a 2000 megawatt áramot egy jól átgondolt energiamix révén különböző alternatív energiatermelési módokon is elő lehet állítani.” Hűha!...Eddig azt gondoltam, hogy egy sértett szakember...Most látom, csak egy sértett ember...
matykox
2017. szeptember 23. 18:49
Illés egy igen buta ember. Nem csak hogy politikusnak gyenge. Tipikus példája a "globális fölmelegedés" és CO2-kvóta lovagoknak. Látszik a Pakssal kapcsolatos tudatlanságán - csak az áltudományos marhaságokat képes szajkózni. Magánemberként még jópofa is lehetne - a hatalom közelébe az ilyet NEM SZABAD odaengedni.
antioxi
2017. szeptember 23. 17:28
Nem kedvelem Illést, de most igaza van: Kell Környezetvédelmi Minisztérium
krotak
2017. szeptember 23. 17:16
Sértődött ember nyavalyog. Már nem érdekel, hogy ez hányadik része egy szappanoperának, és kik a szereplők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!