Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Ünnepeljük meg Bécs bevételét!

2017. augusztus 14. 10:04

Románia látványos ünnepségsorozattal készül arra, hogy jövőre lesz száz éve „Erdély és Románia egyesülésének”. Ezt mind az uniós tolerancia jegyében. Esetleg ennek keretében mi is ünnepelhetnénk Bécs bevételét.

2017. augusztus 14. 10:04
Máté T. Gyula
Pesti Srácok

„Klaus Iohannis szerint a szászok a románokkal együtt ünneplik meg »2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát«. Románia elnöke – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot vezette – értelemszerűen nem említette a magyarokat.

A mi értelmezésünk szerint ugyanis ez az »egyesülés« kissé másképp történt. Hosszabb történelmi magyarázat ehhez talán nem szükséges: az Antant-hatalmak 1918-ban átadták Erdélyt a románoknak.

A múlttal persze mindig az a baj, hogy megváltoztathatatlan. Ez akkor is így van, ha egyes »történészek« rendszeresen újraírják.

De az ember azt gondolná, hogy a nagyszerű Európai Unióban a tolerancia, a kisebbségek védelme, és a más nézetek elfogadásának égisze alatt talán felmerül, hogy ez az »ünnep« vérig sérti az erdélyi magyarokat.

Ami nem igazán elegáns gesztus, főleg, hogy maga Klaus Iohannis azt mondta, hogy ennek az »ünnepnek« a megülése közben »a pozitív üzenetekre kell összpontosítani«. Ja, és hogy Románia az elmúlt száz évben naponta járult hozzá »az egész térség fejődéséhez és stabilitásához«.

Ennek jegyében felvetném, hogy mi lenne, ha Magyarország is állami ünneppé tenné 1485 június elsejét, amikor Mátyás bevette Bécset? Hiszem, hogy ezzel ő is hozzájárult »az egész térség fejődéséhez és stabilitásához«!

Vagy legalább egy nemzeti emléknap lehetne, amikor Hunyadi János először rendet teremtett az akkor még álmokban sem létező Románia területén. Egészen biztos vagyok benne, hogy Klaus Iohannis ezt nem nehezményezné, hiszen mindez akkor a pozitív üzenetre összpontosított.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelikánkutyája
2017. augusztus 14. 23:29
A Bécs Mátyás általi elfoglalása mint hasonlat rossz!!! De mint példa jó!!! (az alábbi részleges felsorolás részben kivonat -nem tőlem-) -Mátyás meghagyta a város és lakóinak régi szabadságjogait, -több évi adómentességet adott Bécs és polgárai számára, -nagy adományt biztosított a Stephansdom tovább-építésére, -a bécsi városi tanácsba mindösszesen egyetlen emberét delegálta, -rendkívül toleráns volt, -célja nem az erőszakos magyarosítás, hanem egy önálló jogokkal bíró részekből álló birodalom kiépítése volt Csehországgal együtt, mert így látott esélyt közös erővel a török ellen. A példa követhető!!! Akár közösen ünnepelhetnénk a német-osztrákokkal. Minden esetre az osztrákok nem élték meg nemzeti traumaként Mátyás király bevonulását....hanem mindkét rész gazdagodásaként. Bécsújhely később szobrot is állított a magyar királynak. (Önként és dalolva!) A szobor II. József uralkodásáig állt a székesegyházban.
Csomorkany
2017. augusztus 14. 20:50
Felőlem ünnepelhetnek, a baj az lesz, hogy meg fognak sértődni, amikor a magyarok nem csatlakoznak.
alter_ego
2017. augusztus 14. 13:43
U.i.: Károlyit lehet szidni, de ő éppen azért mondott le, mert nem akarta aláírni a Vix jegyzéket. (És különben sem volt ereje semmihez. Az erő a szocdemeknél volt.)
alter_ego
2017. augusztus 14. 13:40
Az, hogy a románoké lett Erdély+Partium, 1916-ban dőlt el. A négy antant állam (angol, francia, orosz, olasz) követe és a román miniszterelnök Bukarestben aláírták azt a szerződést, mi szerint, ha Románia belép a háborúba a tengelyhatalmak ellen, megkapja a területet egészen a Tiszáig. Amikor a román csapatok váratlanul beléptek a nem védett Erdély területére, válaszul a teljes Romániát elfoglaltuk, akik békekötésre kényszerültek. (Végül ez volt az indok, hogy mégsem a Tisza lett a határ.) Dec. 1. egy bohóckodás volt. Semmi komoly.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!