Egyszerű vélemény volna a szexizmus?

2017. augusztus 30. 11:18

A nők „másságának” elképzelésétől, úgy tűnik, nehezebben szabadulunk.

2017. augusztus 30. 11:18
Antoni Rita
Antoni Rita
Magyar Nemzet

„Mindez többszörösen cáfolja Damore-t. Így annak inkább kulturális, mintsem tudományos szempontját (és nagy hiba volt a Google részéről csak erre fókuszálni!), hogy a szexizmus mennyire szalonképes a XXI. században, a végére hagytam. Képzeljük csak el, hogy állna most a vita – na meg a kirúgott mérnök mártírstátusa –, ha a jegyzet a fekete bőrűek biológiai alacsonyabbrendűségéről szólt volna.

Pedig ehhez sem kellett volna sokáig keresni a »tudományos« igazolást – még 1994-ben is jelent meg olyan könyv Amerikában (The bell curve), amely amellett kardoskodik, hogy a feketék kevésbé intelligensek, és hátrányos helyzetüknek ez az oka. Általánosságban viszont ez a nézet napjainkban már szélsőségesnek számít, és a többséget felháborítja – ahogy a rabszolgatartás helyeslését is aligha lehetne egyszerű véleményként szentesíteni. A nők »másságának« elképzelésétől, úgy tűnik, nehezebben szabadulunk. Pedig ha kognitív sajátosságokról van szó, ez, nyíltan vagy közvetve, de a háztartás és a nagyvállalat szintjén is egyet jelent: kiszolgálószerepet. Ha hagyjuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SilentBob
2017. augusztus 30. 23:04
Antoni Rita Tegnap, 12:57 · Szeged (Csongrád County) · "Amint a férfi nem tartja hivatásának a házasságot, s ennek körében a házvezetést, a nőnek sem hivatása a házasság, és annak mellékjárója, a házvezetés. A házvezetést csakúgy gyakorolhatják a férfiak is, mint a nők, sőt ebben kettesben is résztvehetnek." - mondta Schwimmer 1908-ban, szegedi előadásán. Mint a Facebook figyelmeztetett rá, három éve tettem fel ezt a cikket. Akkor kezdtem a Szegedi Feminista Egylet történetét kutatni. ** https://nokert.hu/fri-20140829-1151/1217/6/hazassag-es-hivatas-schwimmer-rozsa-eloadasa-szegeden-1908 Érdemes megnézni ezt az ősfeminista Svimmer Rózát. Te jószagú atyaisten.
jóvanna
2017. augusztus 30. 22:40
A fickó nem a nők alacsonyabb rendűségéről vagy kiszolgáló szerepéről írt. Arról írt, hogy a nemek különbözőségében keresendő az ok. Pl. a nőket kevésbé érdekli. Alkalmatlanságról szó sem volt. https://medium.com/@Cernovich/full-james-damore-memo-uncensored-memo-with-charts-and-cites-339f3d2d05f
írmag
2017. augusztus 30. 21:01
Az ilyen női és férfi fogalmazásokat bátran nevezhetjük ragának. A természetestől el lehet térni, mert lehetséges megtenni, de az a természetellenes.
kikerics
2017. augusztus 30. 20:33
Miért baj, hogy a nők és a férfiak nem egyformák? Isten őrizzen, hogy mindenki egyforma legyen! Ez tudathasadás. Legyen mindenki egyforma! Ez felháborító!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!