Ki az Isten valójában?

2017. július 17. 18:44

Ha meg akarjuk ismerni az igazi Istent, hogy milyen is Ő valójában, és ezután beszélgetni arról, hogy mit tenne ő egyik vagy másik helyzetben, akkor nem klaviatúrára és internetelérésre lesz szükségünk, hanem egy Bibliára.

2017. július 17. 18:44
Hodász András
Hodász András
777

„Sőt: a nagy egyházatyák, akiknek az első századok teológiai megalapozását köszönhetjük, gyakran olyan emberek voltak, akik hetente végigolvasták az újszövetséget. Ha meg akarjuk ismerni az igazi Istent, hogy milyen is Ő valójában, és ezután beszélgetni arról, hogy mit tenne ő egyik vagy másik helyzetben, akkor nem klaviatúrára és internetelérésre lesz szükségünk, hanem egy Bibliára. (Egyébként nagyon pöpec: sose merül le, nem kell se tölteni, se frissíteni, és nincs szükség vírusírtóra sem.)

Egyszer felvettem egy stoppost, és ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy pap vagyok. Erre ő csak annyit mondott: »Nem olvastam a Bibliát, de azt mondják a szeretetről szól.« Ez olyan, mintha azt mondanám: »Nem olvastam a Háború és Békét, de azt mondják az oroszokról szól.« Ezzel a tudással nem lennék ötös az érettségin, az biztos. Ha valaki a Bibliából csak azt az egy szót ismeri, hogy »szeretet«, legyen szíves vegyen elő egy Bibliát, és nézzen rá: anélkül, hogy kinyitná, a vastagságából gyanús lehet, hogy jóval többről szól. (Ez ugyanígy áll azora is, akik csak a »bűn« és az »ítélet« szavakat olvasták ki a Bibliájukból.)

Mi mással zárhatnám ezt a blogot, mint a leginkább ideillő igehellyel, ami egy sokak által idézett, de kevesek által olvasott könyvből van:

»Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! – Ne kövessétek őket!«(Lk 21,8)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2017. július 18. 08:16
"Ki az Isten valójában?" - a Világegyetem tudata.
briganti
2017. július 18. 06:30
He-he-he....lehet, hogy igaza van, Atyám, de a biblia mellett szükség van egy tartalék tárra is a mai világban.
annamanna
2017. július 18. 03:31
Különös, hogy többeknek is ugyanaz a mondat tűnt föl: "gyakran olyan emberek voltak, akik hetente végigolvasták az újszövetséget." Szerintem is ez a legérdekesebb mondat a szövegből, és azt tudom mondani, hogy ezek a (felteszem szerzetesek) jobban tették volna, ha másokkal is megosztják azt, amit olvastak, másoknak is felolvassák a szöveget, minthogy hetente újra és újra és újra és újra és újraolvassák az egész újszövetséget; és ezzel szépen el is töltik az idejüket anélkül, hogy a kolostorból kibújnának. János 5:39-40: Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen! Szép dolog ismerni az újszövetséget, de hetente újraolvasni már kényszerbetegség, ami megakadályozza az értelmes életet. Tessék inkább a gyakorlatba átültetni azt, amit már elolvasott! Például azokat az igehelyeket, amik a felolvasásra buzdítanak: 1Thess 5,27 Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy olvastassék fel e levél minden szent atyafi előtt. 1Tim 4,13 A míg oda megyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra. Kol 4,16 És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg, hogy a laodiczeaiak gyülekezetében is felolvastassék, és hogy a Laodiczeából átveendő levelet ti is felolvassátok. Vagy akár az olvasott ige másoknak való magyarázatát: Csel 8,30 Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol? Persze az írástudatlanoknak való felolvasáson kívül sokféle módon lehet segíteni a rászorulókon, aminek észrevételét szintén akadályozza a kényszeres álszenteskedés: Lk 10:31-33 Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
quiet
2017. július 17. 21:52
Egyszer együtt utaztam egy liftben egy fiatal katolikus pappal. Felfelé mentünk és a harmadik emelet előtt a lift csattant egy nagyot és visszaesett vagy fél métert. Ránéztem a papra, aki ezt mondta mosolyogva: _ Ne aggódjon...fel tudom oldozni, mire leérünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!