Botka a naftalinból újít

2017. június 20. 12:54

Botka azt mondta, hogy a múlttól el van határolódva, és punktum! S ki tud jobban elhatárolódni annál, mint aki tényleg benne volt?!

2017. június 20. 12:54
Máté T. Gyula
Máté T.

„Aztán négy év ellenzéki alámerülés után 2002 és 2010 között már a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok miniszterelnöki hivatalait újította államtitkárként. Így Baja Ferencnél aztán valóban nincs jobb káder annak a szemléltetésére, hogy az MSZP szakított a 2010 előtti időkkel.

Illetve legfeljebb néhány ember: Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Molnár Gyula pártelnök, Hiller István választmányi elnök, két-három alelnök, tucatnyi képviselő és úgy lényegében: az egész párt. Ők ilyen-olyan poszton, miniszterként, pártvezetőként, parlamenti kézemelőként mindenben benne voltak, amiért most Gyurcsányt szidják.

De hát ilyenre nem kell adni, meg egyébként is, Botka azt mondta, hogy a múlttól el van határolódva, és punktum! S ki tud jobban elhatárolódni annál, mint aki tényleg benne volt?!

S ha ez nem elég, az MSZP semmi perc alatt tud prezentálni az ATV-ben egy raklapnyi hitelesebbnél hitelesebb elhatárolódót. Ott van például az ex-pártelnökök kommandója: Kovács László, Hiller István, Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila és a már említett Tóbiás József. Bukott pártvezérből az MSZP jelenleg jobban áll, mint belterjességének legszebb időszakában az SZDSZ. Ami aztán tényleg nagy szó, mert a liberálisoknál enyhe túlzással nem volt tag, aki a pártban és magánéletben ne lett volna valakinek az exe, „valakije”…

Mindez persze tényleg belügy, családban, pártban egyaránt – azt csinálnak, amit akarnak. Csak jó lenne, ha végre nem néznék totális hülyének és amnéziásnak a magyar választót.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!