Három kultikus anime III. – Memories

2017. május 18. 06:59

Három külön történet, három eltérő vízió, három tehetséges rendező. Kultikus sci-fi antológia az emlékek mindenhatóságáról.

2017. május 18. 06:59
Duba Dániel
Supernatural Movies

„Magnetic Rose

Ha sosem néztél még animét, ez a kisfilm negyven perc alatt beavat mindenbe, amit tudnod kell, ezzel együtt pedig a legerősebb darabja a produkciónak. Forgatókönyvét az a Satoshi Kon karcolta papírra, akinek a Perfect Blue és a Paprika miatt lapogathatnánk meg a vállát, a direktora, Kôji Morimoto pedig az Animátrixból lehet ismerős. Kis színes, hogy a film közepe felé a készítők beillesztettek egy hangeffektet a Nyolcadik utas: A halál nyitójelenetéből, amint a Nostromo fedélzeti számítógépe bekapcsolja önmagát. A történet szerint a Corona nevű roncsvadász űrhajó vészjelzést fog egy erős mágneses mezővel körülvett állomásról. A személyzet közül ketten az állomásra lépnek, hogy utánanézzenek a jel forrásának, de a mentőakció egy egyszerre szépséges és borzalmas végkifejletbe torkollik. A Yoko Kanno komponálta grandiózus zene, aminek jó részét Puccini Pillangókisasszony című operájának részletei teszik ki (a megtekintés után Maria Callas áriája már sosem lesz ugyanaz), végigvezet minket a tragikus történeten, elképesztő drámaiságot lopva így a látottakba. Mindezek alatt a Satoshi Kon írta jelenetek kifacsarják a szíved és elzsibbasztják az agyad, ahogy a pszichológiai horror és a hard-scifi összeolvadásában megmutatják, mennyire az emlékeink rabjai vagyunk, még itt a végső határon, az űr gyilkos sötétjében is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!