Nem feledni

2017. február 26. 10:58

Magyarországon azért emlékezünk és emlékeztetünk 2001 óta minden év február 25-én a kommunizmus bűneire és áldozataira, mert azt akarjuk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg.

2017. február 26. 10:58
Faggyas Sándor
Magyar Hírlap

„Ez ellen az arrogáns gőg és arcátlan pimaszság ellen csak egy tisztességes és hatékony védekezési lehetőség van: az igazságtevés. Ennek pedig legfontosabb előfeltétele az emlékezés és emlékeztetés. Ahogy Babits Mihály tanította több mint száz éve fogarasi diákjainak: »Az emberi öntudat alapja az emlékezet; a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet.« S igaza van tíz évvel ezelőtt elhunyt másik nagy katolikus költőnknek, Nagy Gáspárnak, aki személyes küldetésének tekintette és így fogalmazta meg az ’56-os mártírokra való emlékezés örök érvényű keresztény parancsát: »nekünk nem szabad feledNI a gyilkosokat néven nevezNI!« Fején találta a szöget George Santayana amerikai költő-filozófus is abban, hogy akik képtelenek emlékezni a múltra, arra vannak ítélve, hogy örökké megismételjék.

Magyarországon azért emlékezünk és emlékeztetünk 2001 óta minden év február 25-én a kommunizmus bűneire és áldozataira, mert azt akarjuk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg. Mivel már megint egyre többen – itthon és Nyugaton is – bagatellizálják vagy egyszerűen letagadják a kommunizmus bűneit, és annak kísértete újabb alakban s változatos álarcban ismét bejárja földrészünket, hogy leromboljon és elpusztítson minden hagyományos keresztény, nemzeti és európai értéket, ezért elemi érdekünk és kötelességünk, hogy feltárjuk, feljegyezzük és elmondjuk a történelmi igazságot. Mi, magyarok e tekintetben – sajnos csak az ezredforduló, s még inkább 2010 óta – úttörők vagyunk, bár a tényleges igazságtétel, a bűnösök megbüntetése ma már nemigen áll módunkban. Ne feledjük, derűsen csak akkor tudunk megválni a múltunktól, ha nem engedjük, hogy elhalványuljon az emlékezetünkben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bokros Birka
2017. február 26. 19:51
Nyugat soha sem fogja elismerni a kommunizmust, min a zsidók találmányt bűnös rendszernek, mert akkor az uralkodásra kiválasztott népet is el kell ítélni. Minden nyugati országban ott működik a háttérhatalom és irányítja kormányait.
noMores
2017. február 26. 16:31
Viktor mondta, hogy errol is a myugat tehet. Hat nyomjak is utana az agyhalottak rendesen. Azert megsem serthette meg legujabb baratunk, akinek a seggeben nyakig benne van Bastya elvtars. Brusszelbol meg nem szol vissza senki, hogy "te elmebeteg, korcs agyhalott, terj mar eszhez!"
popzene
2017. február 26. 12:53
Nem tudom, ki ez, de mivel fideszes újságba ír, gondolom, szintén volt munkásőr.
atila68
2017. február 26. 12:48
Gréczy Zsolt mit posztolt a Facebookon róla?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!