Sajtószabadság van

2017. január 11. 09:29

Személy szerint jómagam nem tudok olyan témát megnevezni, amiről a hazai sajtó valamelyik szereplője ne írhatna szabadon. Persze a legutóbbi idők számos, nemegyszer meghökkentő változást hoztak. Ám domináns erőfölénye egyik oldalnak sincs.

2017. január 11. 09:29
Veress József
Magyar Idők

„Nagyjából három-négy éve észlelhető, hogy az ellenzéki bírálatok súlypontja a sajtószabadság, illetve a demokrácia »védelmének« irányába csúszott át. Ez korántsem jelenti azt, hogy a gazdaságpolitikai kritikák elcsendesedtek, sőt, de hangerejükben elmaradnak az új hajtástól, aminek fő motívuma szerint hazánkban diktatúra van.

Ezen időszak fő jellemzője egy sajátos kettősségben ragadható meg: egyrészt exponenciálisan nőtt az itthonról külföldre történő, döntő többségükben hamis alapokra épülő panaszkodások, árulkodások és feljelentések száma, másrészt itthon parlamenti és utcai molinók, flashmobok, performanszok, valamint színházi előadásoknak álcázott kormányellenes méreginjekciók színesítették az eszköztárt. Bármilyen furcsa, ezt az ámokfutásra emlékeztető folyamatot éppen az európai migrációs folyamatok médiakövetkezményei lassították le azzal, hogy kiderült: milyen is a sajtószabadság és a demokrácia, mondjuk Németországban.

Személy szerint jómagam nem tudok olyan témát megnevezni, amiről a hazai sajtó valamelyik szereplője ne írhatna szabadon. Persze a legutóbbi idők számos, nemegyszer meghökkentő változást hoztak.

Csak emlékeztetőül: a 2010-es választások előtt, amikor is erős baloldali médiaszél fújt, a Fidesz–KDNP-nek sokat segített a Hír TV, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió. Mára az ismert okok miatt sok minden átalakult a tévés, a rádiós, a nyomtatott és a netes piacon. Vannak új szereplők (Magyar Idők, Karc FM, 888.hu), és vannak a tulajdonos vagy a megváltozott helyzet által átprofilírozott médiumok. Ilyen az Index a maga újdonsült Jobbik-barátságával, a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Lánchíd Rádió ellenzéki hangneme, a középre húzó Origó, továbbá megszűnt szereplők (Népszabadság). Ám domináns erőfölénye egyik oldalnak sincs.”  

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. május 11. 18:00
"Józsi bácsi a birkáknak ír..." --- A fideSZDSZ szekta nyájat bent kell tartani az akolban!
balbako_
2017. április 08. 20:20
Amúgy is a káder nem vész el csak átalakul. Íme:"A hazai és nemzetközi aggodalmak ellenére nem maradt sokáig állás nélkül az Orbán-interjú meghamisítása után kirúgott kiadóvezető, Kinde Kálmán. A Pannon Lapok Társasága Kft. ügyvezetőjét december 29-én menesztették, ám alig egy héttel később hatalmas előrelépés történt a karrierjében: a Közgép Zrt. vezérigazgatói posztjára nevezték ki."
dakotasámán
2017. február 10. 21:02
"Személy szerint jómagam nem tudok olyan témát megnevezni, amiről a hazai sajtó valamelyik szereplője ne írhatna szabadon. Ám domináns erőfölénye egyik oldalnak sincs.” de hazudozás ezzel kapcsolatban annál inkább. persze, bármiről bármit lehet írni, csak megjelentetni nem lehet. de nincs erőfölény. hát, hogy is lenne, hisz demokrácia van, csak mutyikirályság az államformája. a nemzet gázszerelője épp most vásárolta be magát, oppardon, a mutyikirályt a média piacra. jól jön az esetleges választási vereség esetén is. rémhírek akkor kellenek csak igazán.
dakotasámán
2017. február 10. 21:02
talán azért, mert nincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!