Amikor leszáll az éj, Nicolas Cage új filmjében akkor jönnek a Goofy-szörnyek
Cage rage helyett komolyan vehetetlen szörnyek, alibi történet és alibi szereplés másfél órán keresztül, amit ki lehet bírni, csak éppen felesleges.
Bár soha nem tartozott az írói ambícióim közé, hogy tartósan és rémálmokban visszatérően az olvasóimra hozzam a frászt, a könyvekben lakozó szörnyek gyerekkoromban előbújtak a lapok közül, és beköltöztek a sarkokba és az éjszakába.
„Az első iszonyat, amelyiktől nem tudtam szabadulni, nem horrorkönyvből származott, hanem a Végtelen Történetből – a Semmi megfoghatatlan, mindent elemésztő rettenete olyan volt, akár egy kígyó hipnotikus tekintete: szerettem volna elszakadni tőle, mégsem mertem, tovább kellett olvasnom, hogy megszabaduljak a félelemtől. Ez a félelem Gomor történetében tetőzött: nem azért, mert Kísértetváros felvonultatta mindazt, amit a vámpírokról és éji rémekről addig sejtetem, hanem mert kimondta, hogy mi a Semmi és hogy nem csak abban a mesevilágban létezik, hanem az enyémben is, és áttörve a fikció és valóság közti falat szembesített a saját hazugságaimmal, amelyeket hirtelen hullaszag lengett körül.
A gyerekkorom meghatározó szörnye viszont már valóban egy horrortörténetből származott. Általános iskolás koromban kiolvastam a gyerekkönyvtár sci-fi szekrényeit – az akkori fantasztikus irodalmi kínálat elfért két szekrényben -, és megtaláltam közöttük a Lopakodó árnyak című antológiát, amit egészen bizonyosan nem gyerekeknek szántak eredetileg, de mit tudták ezt a könyvtárosok, akiknek az Alapítvány és a Jóholdat, Szíriusz kapitány egykutya volt. A kötet többi novellájára már csak homályosan emlékszem, de Stephen King Mumusára ég mindig tisztán. Utána évekig kulcsra zártam a ruhásszekrényemet, és bizonyos éjszakákon még a széket is elé húztam.
Tökéletesen felépített novella, sejtett, de borzongva várt csattanóval, és olyan szörnnyel, amely elől nem lehet elmenekülni – de ami leginkább hatott akkor rám, az a felismert igazság volt, hogy bizonyos szörnyek elől nem tudnak megvédeni a felnőttek, és a ember tökéletesen ki van szolgáltatva nekik. A szörnyeknek is.”