Az iszlám tabu

2016. október 15. 10:57

A párhuzamos társadalmak kialakulása belerondít a képbe, ezért a brüsszeli irányelv szerint no-go zónák nem léteznek.

2016. október 15. 10:57
Szikszai Péter
Magyar Idők

„A párhuzamos társadalmak kialakulása azonban belerondít a képbe, ezért a brüsszeli irányelv szerint no-go zónák nem léteznek.

Nyilván e direktíva szellemében vitatta a BBC műsorvezetője a magyar külügyminiszterrel szemben a londoni no-go zónák létét nemrég egy interjú során. Néhány évvel ezelőtt azonban épp a brit közszolgálati csatorna oknyomozó riportere készített egyórás filmet az Egyesült Királyság olyan területeiről, ahol bandaháború és nyílt utcai drogkereskedelem zajlik, bevándorlók brit fiatalokat késelnek meg, éttermeket rongálnak. »Ez nem a fehér ember országa, ez Banglades« – mondja a londoni drogdíler a riporternek, és nem viccel.

A brit fővárostól nem messze, Lutonban már ennél is durvább a helyzet. »Átvettük Britanniát – mondja bele egy másik tévé kamerájába a muszlim boltos. – Ez egy iszlám ország.« És ő még békés volt. Párizsban néhány hónapja meg kellett változtatni egy buszjárat útvonalát, mert Saint Denis-ben egy csapat migráns felgyújtotta az egyik, utasokkal teli járművet. Svédországban pedig tízesével szerelnek le rendőrök, mert tehetetlenek a bevándorlókkal szemben. Geert Wilders holland politikus lapunknak adott interjújában már egyenesen úgy fogalmaz: lassan egész Hollandia egy no-go zóna. A helyi törvények figyelmen kívül hagyása és a bűnözés ássa alá a legjobban az európai toleranciát. A rendőrség korábban sem állt a helyzet magaslatán, elég csak a hetekig tartó 2005-ös párizsi zavargásokra gondolni, amikor bevándorlók vagy azok gyermekei több ezer autót gyújtottak fel. Egy magyar értelmiségi akkor azzal védte a bűnözőket, hogy a gyújtogatássorozat csupán »kommunikáció«. Európa akkor vált védtelenné, amikor az értelmiségiek a migránsok által elkövetett bűncselekményekért a többségi társadalmat kezdték hibáztatni. A politikai korrektség brutális következményekkel járó elnézésbe és a muszlimokkal való kivételezésbe fordult át. Oriana Fallaci újságíró az iszlámról szóló híres könyvében írja, hogy egyszer megkérdezett egy olasz rendőrtisztet, miért nem járnak el egy poligámista muszlimmal szemben annak ellenére, hogy az országban tilos a többnejűség. A rendőr azt mondta: »A közrend okán«. Vagyis az ok, amiért a muszlimokkal nem tartatják be a törvényeket, nem más, mint a következményektől való félelem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lautrec
2016. október 15. 20:01
"Európa akkor vált védtelenné, amikor az értelmiségiek a migránsok által elkövetett bűncselekményekért a többségi társadalmat kezdték hibáztatni." !!!!!
kjkj945
2016. október 15. 15:58
Ta buta bú .
kjkj945
2016. október 15. 13:50
Statárium!! Tűzparancs!!
vigyor
2016. október 15. 13:30
...ez rágalom, hazugság és tuti orbánkottája és kész....mindenki tudja, hogy ilyen nincs, mert a muszlimok egyszerűen nem olyanok, hát értsétek már meg, menekültek, nah! Óbasszameg a sok migránssimogató idióta....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!