Közös színpadon, közös képernyőn

2016. szeptember 28. 20:33

Talán egy tisztességesen korrigált mintával számolva ki kellett volna írni a képernyőre, hogy ebben a versenyszámban a republikánus jelölt nyert, és ezt valamiért mindenképp szerette volna elkerülni a hírcsatorna.

2016. szeptember 28. 20:33
Kumin Ferenc
Messzelátó

„Végeredmény? Nehéz ilyen rövid idővel a vita után igazán okosat mondani. A CNN gyors mérésének eredményét, amely magasan Hillary Clintont hozta ki győztesnek, érdemes kellő óvatossággal kezelni. Maga a kutatást végző munkatársuk jelezte mielőtt a számok ismertetésébe kezdett, hogy a mintába lényegesen több demokrata támogató került, mint ahogy az országos támogatottságok állnak. Hogy ezt miért nem sikerült elemi statisztikai módszerekkel úgy korrigálni, hogy reprezentatív mintát kapjanak, azt ne tőlem kérdezzék. Talán a megoldást ott kell keresni, hogy a gazdasági kérdésekben nyújtott teljesítményt firtató kérdésre nagyon közeli, pár pontos Clinton fölénnyel járó eredményt hozott ez a furcsa mérés. Talán egy tisztességesen korrigált mintával számolva ki kellett volna írni a képernyőre, hogy ebben a versenyszámban a republikánus jelölt nyert, és ezt valamiért mindenképp szerette volna elkerülni a hírcsatorna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mitirki
2016. október 11. 17:30
Hiteltelen vagy már évek óta!
tango47
2016. október 09. 20:26
Hát ha oda húz a szívük, mit csinálhatnának?
krakken96
2016. október 09. 19:55
szerintem mindkettő HULYE de clintont nem szimpatizálom mert csak azt mondja ne legyen trump mert rasszista,szexista, felismerik liberálisaink a propagandát amikor a másik oldalról jön?plussz ha trump felet sem valtja valora amiket hazudott mar akkor jol jartak az amerikaiak,ha trump nyer akkor pence lesz az elnök és ronald reagennel hogy is volt...?
tas0125
2016. október 09. 19:55
Hajrá Feri! Látom ott ámerikában is szeret csalni a baloldali pc.-mainstream,mint az Eu.-i.Ugye mennyire siettek quasi a vita befejezése előtt közzé tenni,a butának, ha megkérdeznek mond ,hogy "Killary". Hajrá Feri Ott is tedd közzé, mi a valóság,elvileg még A-ban talán még szabadság és szabad szólás szabadság van.Vagy talán a kommunikációba béklyólt társadalom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!