Korrigált intelmek

„Nemcsak azért történelmietlen, hamis és félrevezető szembeállítani az ezer évvel ezelőtti és a mai magyar állam bevándorláspolitikáját, mert nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, mint Hérakleitosztól tudjuk, s a két állam és a két történelmi helyzet nagyon különbözik egymástól. Hanem azért is, mert – tudatlanságból vagy nagyon is tudatosan – eleve hamisan, félrevezetően interpretálják a Szent István-i Intelmeket. A bevándorláspárti, álhumanista, doktriner internacionalisták azt sugallják, mintha első királyunk, mondjuk a német Willkommenskultur ideológia nevében, valamiféle multikulti, nyitott társadalmat preferált, épített volna. Azt sem tudják, hogy az Intelmek kiválasztott és talán legtöbbször idézett mondata nem az országra, hanem a királyi udvarra, kormányzatra vonatkozik. A vendégek befogadásáról – pontosabban marasztalásáról – és gyámolításáról szóló hatodik részben Imre fiához fordulva a király elmagyarázza, hogy a római királyok azért lettek hatalmasak és dicsőségesek, mert sok nemes és bölcs jött hozzájuk különféle tájakról, és »amiként különféle tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különféle nyelveket és szokásokat, különféle példát és fegyvert hoznak magukkal, melyek mind a királyi udvart ékesítik«. Ezért megparancsolja fiának, hogy ezeket a jövevényeket – vagyis a bölcs papokat és a nemes lovagokat – jóakaratúan gyámolítsa és tartsa becsben, hogy nála maradjanak és ne kívánjanak máshová menni.

Szent István tehát nem tudatlan, képzetlen – s pláne nem Európán kívüli – idegenek, nem kiskorúak, nők és öregek tömeges betelepítésén gondolkodott, hanem a korabeli keresztény (!) Európa szellemi, politikai és katonai elitjéhez tartozó személyek szelektív, célzott meghívásán, kifejezetten a királyi hatalom megerősítése érdekében. Az Intelmekben többször megismétli, hogy a külföldi támadásoktól el kell rettenteni, meg kell védeni az országot, ezért van szükség az idegenből jött lovagok harci tudására, képességeire is, de eléjük helyezi a hazai főemberek, ispánok, vitézek tiszteletét, mert »ők országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói«. (...)

István király Imre fiát arra tanította és egész életével, keménykezű, bölcs kormányzásával azt bizonyította, hogy az elődök törvényeinek, szokásai­nak utánzása, a saját hagyományok őrzése és a külföldi szokások, példák meghonosítása, idegen „szakemberek” befogadása összhangba hozható egymással, de csak azokat a jövevényeket szabad befogadni, akik a keresztény királyságot szolgálják, az országot erősítik és gyarapítják. Ezer év elteltével – egy új népvándorlás és európai felfordulás korában – úgy tűnik, megint időszerű eltöprengenünk Szent István időtálló életművén, hogy megtisztítsuk, korrigáljuk etikai és politikai gondolkodását az utólag ráaggatott téves és hamis aktuálpolitikai értelmezésektől.”