Néhány szó a valódi hazaárulásról

2016. július 03. 10:15

Elég a politikai korrektségből: azok a politikusok, akik a magyar közvéleményt az Európai Unió ellen, az európai közösségben viselt tagságunk ellen uszítják, nettó hazaárulást követnek el. Pont.

2016. július 03. 10:15
Ujhelyi István
Ujhelyi István
MSZP-közlemény

Orbán Viktor miniszterelnök néhány éve még azt írta kedvenc pártlapjában, hogy „balgaság lenne a teljesen szuverén nemzetállamok Európájáért kardoskodnunk”, de azon véleményét is papírra véste, miszerint: „egy erős, szolidáris és összehangoltan cselekvő Európai Unió sokkal jobban helyt tud állni a globális versenyben, és hatékonyabban tud szembenézni a jelenlegihez hasonló jelentős kihívásokkal, mint a tagállamok külön-külön.” Azóta mást gondol.

Azóta minden eszközzel az integrált Európa ellen harcol. Mert szerinte az „Európai Unión kívül is van élet”, mert mi, magyarok az Európai Unióban „idegenek vagyunk, Brüsszelben nincsenek rokonaink”, ezért például Kazahsztánban sokkal inkább otthon érezzük magunkat.

A magyar kormányfő nemrég azt is világossá tette, hogy szerinte az Unió felfalja az európai nemzeteket, ezért kardot kell rántani és meg kell fékezni a magyarellenes szörnyet. Orbán szerint „az Európai Unió nem Brüsszelben van”, hanem a tagállamokban, ehhez képest még mindig plakátokon üzenget a belga fővárosnak.

Legutóbb Lázár János miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő emelték az EU-ellenes hangulatot, amikor „magánvéleményként” megjegyezték: egy magyar uniós referendumon bizony a kilépés mellett voksolnának. Azt most hagyjuk is, hogy állami vezetőknek (sőt, szóvivőknek!) mikor lehet magánvéleménye; különösen ilyen kérdésben. Az Európai Unió szétverési kísérleteit és a kilépő britek egyértelmű megroggyanását látva ideje tehát félretenni a Fidesz által oly nagyon utált politikai korrektséget és határozottan fogalmazni: azok a politikusok, akik a magyar közvéleményt az Európai Unió ellen, az európai közösségben viselt tagságunk ellen uszítják, hazaárulást követnek el. Azok pedig, akik ki akarják vezetni nemzetünket Európából, vagy csak esztelen hazardírozásból belengetik ennek lehetőségét, köztörvényes hazaárulók, a magyar történelem erőszaktevői. Pont.

Nincs mit tovább szépíteni.

849 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kilencvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

(Közlemény.)

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NewHorizon
2016. július 04. 14:00
Nehany szo a valodi hazagyuloletrol: Hogyha az EU es Merkel politikai ideologiaja tetszik annyira, amihez hozza tartozik Europa elarasztasa muzlimokkal, es ez Magyarorszagon is megvalosul, akkor ez az europai szocialista (forditsd: hazagyulolo) nem sokaig fogja kongatni a ’harangokat’, hanem inkabb ordithat egy mecset tetejerol (ha hagyjak, hogy megtarthassa a suket fejet!) PONT!
írmag
2016. július 04. 13:41
Lenne miről egyeztetnetek a sörhajókapitánnyal! Ilyen ritkán találkoztok? Jó nagy falu lehet ez a Brüsszel.
pipitér55
2016. július 04. 10:20
Nem kell 98. alkalommal kongatnod a harangot új nevű régi hülye, nem kell ennyit bizonygatnod... az első alkalom előtt is tudtuk hogy mekkora gyökér, moslék hazaáruló vagy a bandáddal együtt.
hakos
2016. július 04. 09:53
Havi 12 ezer Eurós fizetésedből ennyire telik? István, ez nagyon gyengécske........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!