Bankon belül

2016. június 21. 09:25

Megváltozott a kormány és a bankok kapcsolata. Zord viszonyból barátság lett.

2016. június 21. 09:25
Szajlai Csaba
Magyar Hírlap

„Tehát: a magyar állam és az EBRD vásárolt magának Erste-részesedést. Utóbbiért 38,9 milliárd forintot fizet ki a központi költségvetés a Corvinus cégen keresztül. Miután cirka negyvenmilliárd forint sok pénz, úgy illik, hogy kifejtsük: miért is jó üzlet ez, vagy éppen miért rossz.

Tekintettel arra, hogy a Londonban székelő, 1991-ben alapított Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank komoly szervezet – funkciója elősegíteni a demokratikus rendszerben működő piacgazdaságok »kifejlődését«, s több mint hatvan állam a részvényese, valamint nemzetközi intézmények is –, feltételezhetjük: ami jó az EBRD-nek, az jó nagyjából nekünk is.

Cseppet sem mellesleg: tavaly februárban az EBRD-vel abban állapodott meg a magyar kormány, hogy a korábbiaknál szorosabban együttműködnek a gazdaság szempontjából fontos pénzügyi kérdésekben. Így a kabinet azt is vállalta, hogy jelentősen mérsékli a bankrendszer terheit – a hitelezési hajlandóság reményében. Ha ugyanis nem helyeznek ki kölcsönöket hazánkban a pénzintézetek, akkor egy idő után lőttek a gazdasági bővülésnek is. Ígéretéhez híven a kormány több lépcsőben mérsékelte a bankadót. Aki esetleg elfelejtette már, a nemzetközi pénz- és tőkepiacok azért fújtak egy időben Magyarországra, mert válságadókat vetett ki bizonyos szektorokra. A szóban forgó megállapodás értelmében pár éven belül nem terhelik magasabb fizetési kötelezettségek a hazánkban működő bankokat, mint másutt az EU égisze alatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. június 22. 01:00
"BANKARKORMANY!" Talan meg emlekszunk, kiknek a szajabol habzott ez. Igen, Viktorkaekebol...
smarton
2016. június 21. 09:49
"Megváltozott a kormány és a bankok kapcsolata. Zord viszonyból barátság lett. " Háthogyne. Mivel a kormány egyedüli orvossága a "fejlődésre", hogy vegyél fel hitelt és NÖVEKEDJÉL... A vállalkozásokból az utolsó fityinget is kitapossák, továbbá adózott pénzeket csapolnak meg a zemberektől pl. az áfával. Hol normális az, ha a bankköltséged a kötelező vállalkozói számlán havonta 16-30 ezer forint, a kapott kamat meg 3 Ft??? Ez sem jobb, mint amikor a devizahitelt tűrték el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!