Ünnep előtti harag

2016. június 02. 17:16

Az igazi magyar szurkoló nem erre számított, amikor úgy döntött, pénzt, időt nem sajnálva elutazik az Európa-bajnokságra. Most azért is szorítania kell, hogy júniusban ne a káosz legyen az úr Franciaországban.

2016. június 02. 17:16
Pataky István
Magyar Nemzet

„Egy igazi magyar fociszurkoló Franciaországban tölti az idei szabadságát. Nem szalasztja el az alkalmat, hogy életében először – s meglehet, utoljára – egy rangos nemzetközi tornán lássa élőben aranylábú fiainkat. Egy igazi magyar szurkoló már hetek óta különösen kedves és előzékeny feleségével, barátnőjével. A nagy útra cimboráival megy, ez megroggyanthatja picit a párkapcsolat eddig szépen alakuló ívét, ezért egyfajta előzetes csapásként él a feltűnő udvariasság lehetőségével. Egy igazi magyar szurkoló már hónapok óta a franciaországi programját tervezgeti. Kikeresi a neten, melyik vendéglátó-ipari egységbe érdemes ellátogatni a magyar válogatott meccsei előtt és után. Böngészi, hol olcsóbb az ital és mely városrészeket érdemes elkerülni a pénztárca tartalmának megmentése érdekében. Egy igazi magyar szurkoló bátran legyint, ha terrorfenyegetésről olvas. Ő a tavaly novemberi támadások után sem cserélte a francia trikolór színeire profilképét a Facebookon, s most bátran legyint, amikor azt hallja, hogy az Iszlám Állam a magyar–izlandi mérkőzésnek is helyt adó Marseille-be tervez terrortámadásokat.

De a Franciaországba készülő igazi magyar szurkoló az utóbbi napokban – tőle egészen szokatlan módon – a híreket bújja. A francia szakszervezetek olyan heves tiltakozásba és sztrájkszervezésbe kezdtek, ami alaposan elronthatja a futball szerelmeseinek örömét. Ráadásul egy magyarnak különösen furcsa az a hevület, lelkesedés, szervezettség, amely a hagyományosan sztrájkbarát franciákat jellemzi, hiszen Magyarországon az utóbbi évtizedekben csak rossz paródiáit láthattuk annak, ami ott történik. A magyar munkavállalók lassan beletörődtek abba, hogy a munkáltatók semmibe veszik jogaikat, a szakszervezet név alatt működő társulatok vezetői pedig a csillagászati fizetésükért cserébe félresikerült kompromisszumokat tudnak csak felmutatni, erőt soha.

Persze ki kívánná azt a káoszt Budapest utcáira, ami most Párizst és a több francia nagyvárost érinti? De ha az akciók lényegét nézzük – egy baloldali kormány olyan munkaügyi reformot tervez, amely a munkaadóknak ad nagyobb szabadságot a munkaidő, illetve a bérek meghatározásánál –, a harag érthetővé válik. A sajátjaik által becsapottak érdekvédelme zajlik jelenleg Franciaország utcáin. A szocialista Francois Hollande elnök kormánya elsősorban saját szavazóit alázta porig, ami sehol sem szül jót, de a balos aktivizmus őshazájának számító Franciaországban különösen nem. A népszerűtlenségi rekordokat döntögető államfő alighanem most játssza el utolsó esélyét arra, hogy labdába rúghasson a jövőre esedékes elnökválasztáson.

Tegnap munkabeszüntetés kezdődött a vasúton, a szakszervezeti vezetők pedig sztrájkra hívták fel a közlekedési dolgozókat abban a tíz városban, amely az Európa-bajnokság mérkőzéseinek helyt ad. A legerősebb szakszervezet, a CGT bejelentette, megbénítják a párizsi metrót és a városi buszközlekedést, s addig folytatják akcióikat, amíg a kormány nem visszakozik az új munkaügyi törvénytől.

Az országos tiltakozó megmozdulást éppen június 14-re szervezik, amikor Magyarország Ausztriával vívja első franciaországi összecsapását. Mindeközben július végéig hatályos a terrortámadás miatti szükségállapot, amelynek értelmében bárkit bárhol és bármikor igazoltathatnak a hatóságok. Az igazi magyar szurkoló nem erre számított, amikor úgy döntött, pénzt, időt nem sajnálva elutazik az Európa-bajnokságra. Most azért is szorítania kell, hogy júniusban ne a káosz legyen az úr Franciaországban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2016. június 03. 12:48
Én nagyon örülök neki, hogy nem ilyen erősek itthon a szakszervezetek. Mindenféle vén idióta, lusta disznót kellene tartani állami pénzekből, mert ők megérdemlik. El lehet menni másik munkahelyre, ha kevesli a fizetését. Idióta franciák. Remélem, akkora káosz lesz, hogy többet nem ők rendezik. Mondjuk mi. Nálunk nincsenek ilyen szarságok. Ezek után nem csodálkozom, hogy a francia forradalom olyan volt, amilyen.
aleb19
2016. június 03. 00:15
hihihi most itt vok es az eso es aradasok miatt nehany autopalyat/utakat is lezartak
tango47
2016. június 02. 19:46
Szarozza a magyarokat, hogy azok nem olyan fasza gyerekek, mint az állandóan forrongó francia szakszervezetek. Ugyanakkor panaszkodik, hogy azok lehetetlenítik el az EB-t.Akkor most mi a túrót akart mondani?
Morgen
2016. június 02. 18:52
Jó az időzítés, nem mondom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!