A keresztény Európa eszméjének elárulása

2016. június 07. 15:33

Ez a keresztény színezetű álhumanista beszédmód valójában a multikulturális Európa megteremtésének az egyik ideologikus eszköze. Érzelmi zsarolás valamiféle egyetemes testvériségre és szeretetre hivatkozva. A kereszténység lefegyverzése keresztény segédlettel.

2016. június 07. 15:33
Köntös László
reposzt

„Egyre nagyobb megütközéssel és csalódottsággal olvasom az európai kereszténység egyes jeles képviselőinek a megszólalásait migráció-ügyben. Ugyanazt mondják, mint az európai politikai elit, vagyis valamiféle elvont és egyetemes humanizmusra hivatkozva a határtalan befogadás abszurd ideáját hirdetik. Ez nyilvánvalóan sérti a keresztény Európa eszméjét. Az, hogy a kereszténység egyes képviselői is beálltak a sorba, túlmegy minden várakozásomon. Nem elég, hogy a második világháború után, a Frankfurti Iskola, majd a hatvannyolcas nemzedék hatásos tevékenysége nyomán a »bűnös kereszténység« témájának minél színesebb kibontására egész iparágak álltak rá, zajlott a kereszténység tudatos szétzüllesztése, most tovább folyik az érzelmi zsarolás: ha nem vagy befogadó, nem vagy elég jó keresztény. És a kereszténységet ki védi meg?

A minap Ferenc pápa azt találta mondani, hogy a migránsok nem jelentenek veszélyt, hiszen ők vannak veszélyben. »Akik ide jönnek, más vallásnak a hívei, de nem jelentenek veszélyt, hiszen mindannyian testvérek vagyunk. Isten mindannyiunkat szeret« - mondta a pápa hangsúlyozva ismét, hogy »a migránsok nem veszélyesek, ők vannak veszélyben«.”  Már hogyne jelente veszélyt a kereszténységre nézve, ha beláthatatlan nagyságrendű muszlim vallású tömeg árasztja el Európát? Nem tudom, hány millió migránsnak kell érkeznie Európába ahhoz, hogy a pápa érzékelje: itt bizony a kereszténység igenis veszélyben van. Egészen abszurd, hogy a kereszténység első számú képviselője, ahelyett hogy védené az amúgy is megroppantott európai kereszténységet, látványosan kihátrál a keresztény Európa eszméje mögül, s közvetetten ugyan, de a multikultúra szószólójává válik. (...)

Sajnálatos módon, azt kell mondjam a fenti példák alapján, hogy az európai egyházi vezetés egyes markáns szószólóinak részéről nem látom a keresztény Európa eszméje melletti és mögötti kiállást. Sőt, ez a keresztény színezetű álhumanista beszédmód valójában a multikulturális Európa megteremtésének az egyik ideologikus eszköze. Érzelmi zsarolás valamiféle egyetemes testvériségre és szeretetre hivatkozva. A kereszténység lefegyverzése keresztény segédlettel. A keresztény Európa eszméjének az elárulása.

Mert az igaz ugyan, hogy a kereszténység meghalad mindenféle etnikai és kulturális határvonalat. A Krisztusban. Csakhogy ezt az utóbbi szót, hogy ti. a Krisztusban, az egyetemes szeretet keresztény szószólói rendre elfelejtik. Márpedig ha a solus Christus elve nem kap hangsúlyt, hanem csak annyi az üzenet, hogy »mindannyian testvérek vagyunk. Isten mindannyiunkat szeret«, akkor a kereszténység épp a lényeget adja fel. Krisztust. Akiben valóban nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő. (Gal. 3, 28.) De addig talán hagyjuk ezt az állítólag keresztény, de valójában álhumanista és szentimentalista  egymásra borulást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lautrec
2017. január 22. 20:40
fecó pápa vagy nagyon dörzsölt, vagy simán egy bájgúnár...esetleg a politikai játszmák áldozata...vagy irányítója...vagy csak nem fér a fejébe európa, egyszerűen nem ismeri...vagy de...ami biztos, hogy élettelen, álszent frázisokat pufogtat, mint a politikusok általában...
Onurisz
2016. augusztus 19. 13:48
Idézzük ide a kihagyott részt is, mert az is lényeges, ami a szerző az iszlámról mond: "Ez a derék protestáns egyházvezető azt hiszi, hogy az iszlám is olyan, mint a kereszténység. Reflexív, önkritikus, önmagára rákérdező. Azt el sem tudja képzelni, hogy az iszlámban nincs pl., olyan, hogy koránkritika. „Elemző, kritikai hozzáállás”. Ugyan már. Az európai liberalizmus azt hiszi, hogy Európa történeti fejlődését kivetítheti más civilizációkra, amelyből szükségszerűen az következik, hogy majd az iszlám néhány röpke év alatt ugyanazt az utat fogja bejárni, mint a kereszténység a középkor óta. Nos, nem úgy tűnik, hogy az iszlám ugyanúgy viszonyul saját hagyományaihoz, ahogy a kereszténység. Miközben a kereszténység ezzel az „elemző, kritikai” hozzáállással lassan, de biztosan felszámolta önmagát, az iszlámot a legkevésbé sem fogja meghatni saját hagyományainak történetkritikai elemzése. Itt bibliatudósok vannak, ott meg hívők. Csak ennyi a különbség. Arról már megint nem érdemes szót ejteni, hogy is van az, hogy egy keresztény egyházi vezető sürgeti az iszlám vallásoktatás kiterjesztését. Nem a semleges állam. Az a keresztény misszió, hogy a muszlim legyen jó muszlim? Megáll az ész."
Nannyó
2016. augusztus 19. 13:48
Ez a cikk a keresztény Európa elárulásával vádolja a pápát. Igaza van.
Paul
2016. augusztus 19. 13:47
De legyünk õszinték, és tegyük hozzá azt is, hogy az igazi, valódi krisztusi kereszténységre nincs túl nagy igény, mert túl radikális a konzumlelkeknek. De hogy lássuk, van, létezik igaz bibliai keresztény álláspont pl. a bevándorlálsról: http://churchofgod.hu/content.php?act=nemzet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!