Fociról és repedt kövekről

2016. június 23. 14:49

Íme, egy csapat, amely el tudott rugaszkodni a múlttól, okosan és nem dacból elkezdte a saját útját járni. Egy csapat, amelynek a második csoportmeccsét nem egyszerűen azért néztem, mert drukkoltam, hanem magáért a játékért.

2016. június 23. 14:49
Gilicze Bálint
Gilicze Bálint

„Ez az érzés változott meg, ez penészszürke gondolat illant el az EB-n, pedig, mint mondtam, nem vagyok focirajongó. Íme, egy csapat, amely el tudott rugaszkodni a múlttól, okosan és nem dacból elkezdte a saját útját járni. Egy csapat, amelynek a második csoportmeccsét nem egyszerűen azért néztem, mert drukkoltam, hanem magáért a játékért.

Bernd Storck csapatának játéka nekem szimbólum – olyan szimbólum, ami lehetett volna a Prezi, az elképesztő budapesti bringás felpezsdülés, a szerethető helyek (és persze bosszantásként a rengeteg klón), az, amit ma éjjel látni a belvárosban összevetve a kilencvenes évekkel (igen, beleértve a megnövekedett mennyiségű szabadtéri gyomortartalmat).

Mondhatja erre valaki, hogy értelmiségi finomkodás, és közben ott a mélyszegénység meg a szánalmas politikai paletta, de amikor szerda este egy kisbolt pénztárosnője kipirulva magyarázta nekem a félidőben, hogy mekkora zseni ez a Storck, úgy éreztem, hogy ez a szimbólum másnak is sokat jelenthet.

Más is átéli, hogy lehet előre tekintve, okosan és önhittség nélkül a saját utunkat járni Európában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2016. június 23. 18:23
csak egy apró infó ... - az FK Austria Wien és az SK Rapid szurkolói 4,5 millió €-t gyöjtöttek össze crowdinvesting alapon klubjaik stadion-építésére ... - olyan kis sógoros TAO ...
kuwiq
2016. június 23. 17:13
Na, mindenkit megszállt az ihlet? A legények azt csinálták, amit szoktak, szót fogadtak az edzőnek. Csak épp most az edzőnek van releváns tudása is, nemcsak hatalmas arca! Eddig mindenki meg volt győződve, hogy a magyar játékosok nem képesek 90percig futni, koncentrálni, különben is lassúak , hülyék meg bénák. Erre jön egy edző, és pár tréninggel eléri, hogy ne csak a külföldön játszók bírják végig a meccseket, hanem a többiek is. És érdekes módon az agyhalál is elmaradt. Nem mellesleg nem cidriznek a legények, egy hiba után nem omlanak össze, hanem visszakapaszkodnak. Nem hallom, hogy rugdalnák ki sorban az nb1-es edzőket, pedig ennél fényesebb bizonyíték nem kell: nem a játékosokban, hanem az edzésmodszerekben van a hiba! Ha legközelebb megint szánalmas produkcióval esik ki valamelyik kupa selejtezőjéből magyar klubcsapat, tartsuk ezt észben! Kergessük el végre sunyibáékat, pintérattilát, várhidit, mezeygyörgyöt, meg a többi szélhámost, akik tönkreteszik a játékosokat, a magyar bajnokságot, meg a még gennyesebb tulajdonosokat, akiknek az érdeke, hogy mozgássérült afrikaiak bénázzanak a csapatban, a kleinheisler meg rohadjon meg a III kispadján! Akik így tesznek a magyar labdarúgásért, azokra semmi szükség nincsen!
C.Dömötör
2016. június 23. 16:24
A játékunkon ámul egész Európa, minden túlzás nélkül. Azt mondják, a sportban nincs politika, én is azt hittem, hát kérem, akkor a német lapokat kell olvasni! Még az osztrákok is, akikkel egy csoportban voltunk, is elismerik, hogy a magyar csapat hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és volt olyan lap is amelyik gratulált, a kommentálók közül is sokan. Nem így a német újságok (a sportújságok kivételek!), itt csak a kommentálók azok, akik valóban politikamentesen örülnek a magyar sikernek.. Amúgy fanyalogva írnak, éppen hogy megemlítve, miközben az izlandiakat, íreket, és az északíreket, az egekbe emelik. Ilyenek.
ezavéleményem
2016. június 23. 15:08
és te amúgy ki vagy?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!