Lehet-e gazdag a magyar vidék? – Hét állítás falvaink, kisvárosaink kilátásairól

2016. május 17. 15:46

A vidéki élet előnyei – nyugalom, közvetlenség, természet – megmaradnak, közben sok hátránya eltűnőben van.

2016. május 17. 15:46
Szepesi Balázs
Összkép Magazin

„A vidéki élet előnyei – nyugalom, közvetlenség, természet – megmaradnak, közben sok hátránya eltűnőben van. Az autó, a tömegközlekedés fejlődése az utazás idejét lerövidíti és élvezhetőbbé teszi. Pár év múlva már nem csak telefonálni lehet a kocsiból, hanem dolgozni a számítógépen – ugyanúgy, mint ma az elővárosi vonatokon. Az internet, az online vásárlás, a házhoz szállítás elterjedésével a fogyasztási lehetőségek különbségei is nagyban csökkennek.

Ez alapján valószínű, hogy megnő a vidékre költöző idősek, gyerekesek aránya. A magasabb jövedelmű családok közül is egyre többen választhatják a nagyvároson kívüli életet, miközben oda kötődő munkájukat és társadalmi státuszukat megőrzik.

Másik oldalról a technológiai fejlődés még inkább perifériára helyezheti a vidék gazdaságát. Ennek oka nem a termelés visszaszorulása. Nem tudjuk, hogy egyre kevesebb és nagyobb üzem állítja majd elő a jövő termékeit vagy pedig a gyárak összemennek – akár az otthonokban vagy boltokban elhelyezett 3 dimenziós nyomtatók méretére.

Nem az ipar, hanem a hozzáadott érték hagyhatja el a vidéket.  Az ott élők derékhadát adó ipari, építőipari alkalmazottak munkáját a robotok vehetik át.  A termelési, termékfejlesztési és egyéb üzleti döntések egyre inkább a nagy központokba koncentrálódnak. A vállalkozásokat minden korábbinál nagyobb mennyiségű adat minden korábbinál kifinomultabb elemzésével fogják szervezni.

Az okos eszterga, a műholdvezérelt traktor kevesebb munkaerővel és pontosabban végzi el a munkát. Ezért egy messzi gyárnak, programozónak vagy számítógépközpontnak jár az elismerés és a fizetség. A szolgáltatások területén is a részletesen kidolgozott, a világon bárhol használható eljárások egyre inkább meghatározóak. A facebook és a google a tájékoztatásban és a reklámozásban, a booking és az rbnb a turizmusban, az über a személyszállításban mutatja meg, mire számíthatunk: a kisbolt, a panzió, a fuvaros helyben van, a szolgáltatás minőségét, könnyű elérhetőségét azonban egy globális szereplő biztosítja. Ennek hozama nála is csapódik le.

A technológia fejlődésével a gazdaság szerveződésének további centralizációját várhatjuk. Hogyan osztja meg a fejlődés hozamait a vidék, a magyar nagyváros és a globális központok? Ez a dilemma a piacszerkezetektől, a hozzáféréstől, szabályozásról és képzettségről is szól – ezek pedig ma még nem lejátszott meccsek.

Egyik oldalról a vidéki élet még élhetőbb lesz. Másik oldalról az életminőség növelését olyan technológiáknak köszönhetjük, amelyek a gazdasági központok és az oda koncentrálódó tudás szerepét erősítik, az élőmunka értékét csökkentik.

Ez a magyar vidék előtti legnagyobb kihívás, hiszen alapesetben a szellemi tudás a városé, a természeti erő a vidéké. Magyarországon harmadannyi diplomás ember él vidéken, mint a nagyvárosban, az érettségivel rendelkezők aránya pedig harmadával kevesebb. Ez egyrészt – ahogyan korábban írtuk – természetes: a gazdaság irányító pozíciói és a komplex tudást igénylő szolgáltatások a városba tömörülnek. Másrészt az ezredforduló után évtizedben a vidéken élők iskolázottsága többet javult, mint a nagyvárosiaké. 2011-ben 900 ezerrel kevesebb a középiskola előtt elakadt ember kisvárosban és falun, 245 ezerrel több diplomás él vidéken, mint 2001-ben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2016. május 18. 10:11
"hiszen alapesetben a szellemi tudás a városé, a természeti erő a vidéké." .................... Ezért van az, hogy butapesten még mindig a bal és jobboldali posztkomcsikat szavazgatják be agyamenten a hatalomba. (Akik aztán szétlopják az országot. Kibaszott nagy szellemi többletre vall! :) Falun, egy 3 éves gyerek is agyasabb mint a főttvárosban egy tízdiplomás. És, még ezek nézik le a "vidéket"! Persze, hétvégeken meg rohannak az általuk mélyen lenézett "vidékre", hogy végre egy kis emberi környezetben lehessenek. Idióta majmok!
Valodi
2016. május 17. 23:29
... azért az Összkép eddig komolyabb arcot mutatott... Ne képzelődjünk már! A természet örök és nem manipulálható rendjébe illeszkedő falu nem napjaink falunak csúfolt lakó-, nyaraló- vagy szegénytelepe, nem is „jogi személy” agráripari üzeme, hanem egy emberi közösség és természeti környezetének szerves egysége... Az élelmiszer nem áru, hanem létfeltétel. Minden körülmények között - vegyszer, műtrágya, ásványi olaj, sőt: béke hiányában is - meg kell termelni. Erre semmilyen más szerveződés, csakis családi gazdaságok egész országot lefedő hálózata képes, az „élet” szó eredeti értelmében életképes parasztcsaládokkal. A politikai hangzavarban gyakran hivatkozott "életképes birtokméret" az elsősorban nem közgazdasági, hanem biológiai fogalom. Ahogyan nem létezik "életképes fegyvergyár", ugyanúgy nem lehet megélhetési konkurense a helyi parasztcsaládoknak semmilyen virtuális képződmény, sem állam, sem jogi személy. Életképes az a birtok, ami elsősorban a művelői saját biológiai létét, továbbá a munkamegosztás miatt a földközelből kiszorult más családok élelmiszerét minden körülmények között -tehát olaj és béke híján is - képes megtermelni. Az összes többi formáció káros és fölösleges.... Pusztulásra van ítélve az a falu és rajta keresztül az a nemzet, amely földjeinek jövedelme nem marad a helyi földművelő családoknál megélhetési jövedelemként „szétterítve”, hanem idegenek profitjaként elhagyja a területet... Lehet vitatkozni! Vajon tényleg lehet-e?
sóhivatalnok
2016. május 17. 22:10
"2011-ben 900 ezerrel kevesebb a középiskola előtt elakadt ember kisvárosban és falun, 245 ezerrel több diplomás él vidéken, mint 2001-ben." Hoppá. A srác az elmúltnyolcévről beszél. Ezek szerint mégsem rohadt szét minden? És ha most idetennénk a 2. meg a 3. Orbán-kormány oktatási statisztikáit?
szamarhegy
2016. május 17. 20:54
Ja és amit mg tapasztaltam, hogy a felnőttképzési lehetőségek is Budapest központúak, a tanfolyamon költségein kívül nem kis utazási költsgekkel számolni, a ráfordított időn kívűl.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!