Félreértelmezett kisebbségvédelem

„De Nyugat-Európa bevándorlási, illetve kisebbségvédelmi politikáját vizsgálván is megállapítható az a kettős mérce, amely egyrészt a bevándorolt népcsoportokkal szemben tanúsított elnéző és előzékeny politikai gyakorlatban jelentkezik, másrészt az őshonos, nemzeti kisebbségekkel szemben igencsak visszakozó, kelletlen és méltatlan bánásmódban nyilvánul meg.

Az ellentmondásos nyugati megítélés különösképpen azon szélsőséges egyénekkel kapcsolatosan szembeötlő, akik nyíltan megvetik a befogadó társadalom szokásait és törvényeit, és világképükkel, ideológiájukkal, tudatos elkülönülésükkel, uszításukkal, majd a mindebből következő radikalizálódásukkal komoly biztonsági kockázatot jelentenek. Mi lehet a magyarázata annak a félreértelmezett toleranciának, miszerint Európában a távoli kultúrkörökből érkezetteknek látszólag könnyen, elvárások nélkül adatik lehetőség egy biztonságosabb, jobb megélhetést biztosító életre és – a tagállamok törvényeiből fakadó – hatékony érdekérvényesítésre, szemben azokkal, akik, vállalván a több évszázados kisebbségi sorsot, azon a földön szeretnének megmaradni és egy reményteli jövőt építeni, ahol őseik is éltek? A bevándorló közösségekkel ellentétben a nemzeti kisebbségek nem többletjogokat és pozitív megkülönböztetést követelnek, hanem csupán azon jogok érvényesülését, amelyek a hatályos európai és nemzetközi egyezmények szerint megilletik őket: az önrendelkezési jogot és a kollektív kisebbségi jogok tiszteletben tartását.

A kisebbségi jogokkal foglalkozó szakirodalom különbséget tesz a nemzeti (őshonos) kisebbségek, illetve az etnikai (bevándorolt) kisebbségek között. Az európai nemzeti kisebbségek részei például a skandináv országokban élő lappok (számik), a spanyolországi és franciaországi baszkok, továbbá a számarányukban legnépesebb: a Magyarország határain kívül élő Kárpát-medencei magyarság. A nemzeti kisebbségek egyik ismérve, hogy szülőföldjük másik állam általi bekebelezése előtt már rendelkeztek valamilyen államisággal, amely az ezzel járó teljes vagy részleges önrendelkezést jelentette. Ezért természetes az a törekvés, hogy a megváltozott állami keretek után is élhessen önrendelkezési jogával a kisebbséggé vált népcsoport, amely főként a beolvasztására és felszámolására való külső szándékok elleni védelmi mechanizmusok érvényesítésében ölt testet.”