Puzsér Róbert figyelmébe: neveznélek szarkupacnak, de már nem lehet

2016. május 03. 08:58

A nemzet Donald Trumpjának most egy kicsit sikerült túltolni a biciklit az anyák napi Facebook-posztjában.

2016. május 03. 08:58
Andersen Dávid
Nők Lapja Café

Az első felét a fenti soraidnak nem feltétlenül kellene minősítenem, maradjunk annyiban, hogy többek között az általad is használt szarkupac kifejezés futott át az agyamon. Nem rád vonatkoztatva ám, mert tudom, hogy az sajtópert ér, tudod te is, hiszen elmeszeltek miatta. Szóval nem rád vonatkoztatva, csak úgy, hogy is mondjam, hangulati elemként. Ha jól olvasom azokat az igen magvas gondolataidat, akkor nálad a nők, mint olyan, kiéhezett szukák, akik amúgy semmi másra nem gondolnak, csak a flörtikézésre, napjában többször, amit aztán könnyed kalandok követnek (felteszem a ki nem mondott gondolat úgy végződik, hogy „befolyásos médiakritikus megmondóemberekkel”, de azért, engedelmeddel, annyit megszavazok az általad ilyen körmönfont módon lekurvázott nőknek, hogy talán ízlésük még így is akadna, esetleg).

Na de inkább a második feléről beszéljünk, amennyiben az anyák azért rínak, mert hát megszületett az a büdös kölök, aztán hopp, ugrott a karrierjük. Amikor reggel szóba került a témaértekezleten a sajnálatos agymenésed, a főszerkesztőmre néztem – aki egyébként egy tök cuki kislány anyukája –, és azon gondolkodtam, hogy szegény, hát itt ül és a karrierjét egyengeti, pedig amúgy tökre plázázna a barátnőivel. Ismerem, olyan típus.

Meg aztán rajta kívül ott van még kismillió anyuka, akik nem a Facebookon háborognak, mint azt egyes túlértékelt médiaizék teszik, hanem kussolva dolgoznak (kevesebb pénzért, mint apa), vezetik a háztartást (mert ugye apának derogál az ilyesmi – már ha megengedsz egy, a tiédhez hasonló általánosítást, tisztelet a kivételnek), ráadásul a többségük napi szinten szembesül a tiédhez hasonló prosztóságokkal, vagy épp még keményebbekkel is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Géká
2016. május 03. 14:51
na az egyik lesírókurvázta az asszonyt a másik meg lelustatrógerezett derolgálnekizett engem:). A két bányász a napi 12 órás kökemény munkával:)
Neville
2016. május 03. 13:15
Mindig röhögésre késztet, mikor Stockholm-szindrómás férfiak(?) csapnak fel femináci agitátornak. Szövegértés karó, kamuzás jeles.
Joskapista
2016. május 03. 11:01
Ejnye Andersen, hiszen pontosan azt csinálod, amiről Puzsér írt! (Csak még szánalmasabb, hogy - elvileg - férfiként rinyálsz az anyák nevében.) Egyébként ez a "nemzet Donald Trumpja" most dícséret, vagy sértés?
Ready2
2016. május 03. 09:54
"...hanem kussolva dolgoznak (kevesebb pénzért, mint apa)" Kar hogy ez egy ordas hazugsag. Wage-gap nem letezik piacgazdasagban. Megis melyik munkaltato nem kizarolagosan noket alkalmazna, ha azok kevesebbert ugyanazt a munkat ugyanugy elvegeznek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!