Szárnyal a tőzsdén a Nintendo

2016. március 23. 12:00

Több mint egymilliószor töltötték le Miitomót, a Nintendo múlt héten indult mobiljátékát.

2016. március 23. 12:00
Alessandra Potenza
The Verge

„A mobilkorszak eddig nem volt kedves a Nintendóhoz, de úgy tűnik, mostantól minden szép lesz. A cég március 19-én a Twitteren jelentette be, hogy első mobil appját, a Miitomót több mint egymillió felhasználó töltötte le három nap alatt. A hírre a cég részvényei 8,2 századdal emelkedtek, ami a Bloomberg szerint az elmúlt négy hét legnagyobb tőzsdei növekedése volt.

A nevét a Wii konzol Mii karaktereiről kapó appról azt hitték, bukás lesz, most viszont App Annie alapján a japán alkalmazásboltok number one ingyenes letöltése. Népszerűsége mentőöv az app-üzletbe való kései bekapcsolódása miatt sokak által kritizált Nintendónak. A Wii U konzol tavaly nyári gyenge szereplése – a vártnál sokkal rosszabb eladási mutatókat produkált – szintén rongálta a cég hírnevét. Miitomo első, októberi bejelentése pedig azért frusztrálta a usereket, mert nem szerepelnek benne olyan szeretett karakterek, mint Mario és Zelda.

A Miitomo lehetővé teszi a felhasználónak kedvenc könyvein és filmjein alapuló rajzfilmszerű avatárok teremtését. A felhasználók más Mii felhasználókkal és barátokkal léphetnek interakcióba, az appban készült szelfiket az Instagramon, a Twitteren és a Facebookon oszthatják meg. Az avatár ruhái és más cuccai valós pénzért megvehető virtuális pénzzel vásárolhatók meg.

A Nintendo állítása szerint az app a hónap végén indul az USA-ban és más országokban. A Miitomo sikere jó alapot ad a 2017 márciusáig beígért öt másik játéknak, köztük Mariónak és Donkey Kingnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!