Jobban teljesít

2016. február 19. 08:54

Nem szívesen lennék a bal- és liberális megmondóemberek helyében – most sem. Tudniillik megint felülmúlta a várakozásokat a magyar gazdaság.

2016. február 19. 08:54
Szajlai Csaba
Magyar Hírlap

„Tudniillik megint felülmúlta a várakozásokat a magyar gazdaság. Tavaly cirka három százalékkal nőtt az éves teljesítmény, a korábbi, egyébként magas, 3,7 százalékos 2014-es ütemhez képest. A kiugrás annak köszönhető, hogy az év utolsó hónapjaiban felpörgött a GDP.

Úgyhogy – objektív alapon meg főleg – az ellenzéki véleményvezéreknek sem lehet okuk a sopánkodásra: gazdasági növekedési sikereink mellett kiválóak a kilátásaink is. Lehet, hogy »hangoztatás« terén ezt a témát a kormány egy picit túltolja, ám higgyék el, a kabinet helyében bárki ezt tenné. Nincs az a PR- és marketingiskola, mely ne ezt tanácsolná.

Persze az, hogy »Magyarország jobban teljesít« viszonylagos politikai és gazdasági alaptétel – s egy kis idő után a fizetett hirdetésekben erről olvasni bizony meglehetősen unalmas –, ám ha erről régi barátunk és partnerünk, a Nemzetközi Valutaalap állít ki bizonyítványt, hihető. Hiteles.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. február 19. 10:14
Erdekes, hogy mikozben ilyen faszan elunk, majusra kaptam idopontot a szemeszhez, a suliban meg konyorognek a tanarok, hogy adjunk penzt az alapitvanynak, mert szenne van adosodva a suli a klik miatt. Mindekozben Felcsut mar kb. 20milliardos allami tamogatasnal jar, es olimpiat akarunk rendezni. Es van 4million szegenyunk. Kurvaszar itt valami, a fideszes seggnyalok meg hulyere tapsikoljak magukat.
Vezetéknév Utónév
2016. február 19. 09:09
Egy túrót teljesítünk jobban. Úniós pénzek nélkül zéró a magyar gazdaság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!