Nemzeti vagyonunk, a gyermek

2016. január 05. 10:54

A gyermekekkel kapcsolatos értékrend a magyar nemzetnek még nem lerombolt szociális tőkéje. E tőke megőrzése és megerősítése tehát gyors cselekvést igényel.

2016. január 05. 10:54
Giday András – Szegő Szilvia
Magyar Idők

„Mivel az egygyermekesek számára a három gyerek vállalása nehezen előrelátható, sokat javítana a helyzetükön, ha a második gyerekük megérkezésekor olyan kedvezményes és kiváltható hitelt kapnának, amelyet a harmadik gyermek megérkezésekor kapott támogatással már törleszthetnének. Tehát mentesülnének attól a bizonytalanságtól, hogy több évre nehezen belátható helyzetben kell elkötelezniük magukat. Mégis ez a hitel már mintegy megelőlegezné számukra a kedvezményt, de csupán kedvező hitel formájában. Annak törlesztése biztosabb út lenne számukra, mint egy jobb, de nehezebben belátható jövő vállalása. Ezzel nőne e családok hitel iránti bizalma is, amely a 2008-as válság óta még mindig nem állt helyre. Tekintve, hogy ez esetben hitelről van szó, a két gyermek vállalására rásegítő rendszer az állami költségvetést nem terhelné számottevően.

Cikkünkben a pénzben megvalósuló támogatás hatásait igyekeztünk mérlegelni. Annak fontosságát a múltra visszatekintve kívánjuk érzékelhetővé, megragadhatóvá tenni. Gondoljuk el azt csupán, hogy ha az 1970–1974-es népesedéspolitikai program (minden hibája ellenére) elmaradt volna, akkor a jelenlegi népességszám alig haladná meg a 9 milliót. Még nagyobb arányban esett volna ki az állami bevétel, hiszen az akkor született gyermekek a ma munkaképes korúak számát növelték meg. Ha a gyermekvállalás 40 évvel ezelőtt nem javult volna meg, akkor ma kevesebben dolgozhatnának, tehát kevesebb lenne az állam bevétele (durva becslésként mintegy 800 milliárd forinttal).

A gyermekvállalás értékének megőrzése alapvető feladata a népesedéspolitikának. De, mint számos sikeres népesedéspolitikát folytató országban láthatjuk, a siker – a pénzügyi programon túl – kulturális, erkölcsi, média- és más támogatást is igényel. Így gyerekbarát bevásárlóhelyekre, gyerekbarát lakókörnyezetre, gyerekbarát pihenőhelyekre, gyerekbarát tévéprogramok sokaságára is szükség lesz ahhoz, hogy a gyerek mint társadalmi érték fennmaradjon, sőt erősödjön.”


az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2016. január 05. 13:16
Isten már az ember teremtésekor tudta, hogy a születések számának növelésének legfőbb biztosítéka a fogamzásgátlás hiánya, nem pedig a támogatás. Ha a támogatás lett volna, akkor a szülők munka nélkül eltarthatták volna utódukat. Tanulság: A születések számának növeléséhez nem támogatást kell adni, hanem megszüntetni a fogamzásgátlókat.
mákgubó negyedszer
2016. január 05. 11:12
Ratkó is így kezdte......
Vezetéknév Utónév
2016. január 05. 11:07
Olcsó kormánypropaganda, egyúttal gyomorforgató beleavatkozás a magánéletbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!