Nem volt könnyű az év a tarcali kutatóintézetnél

2016. január 07. 11:33

Volt, mikor tilos volt vásárolnunk eszközöket, volt, mikor nem tudtuk, kinek a nevére vásároljunk.

2016. január 07. 11:33
Bihari Zoltán
Szőlő-levél

„Visszatekintve az elmúlt évre, a bizonytalanság nyomta rá a bélyegét a gazdálkodásunkra, hiszen év elején elkerült tőlünk a Világörökségi Gondnokság, megalakult a Nonprofit Kft. és nem tudtuk, hogy a kutatóintézet, mint költségvetési szerv még meddig létezik? A Nonprofit Kft. és a kutató, mint költségvetési szerv egyszerre létezett. A Földművelésügyi Minisztériumhoz, illetve a Nemzeti Vagyonkezelőhöz is tartoztunk, de gyakorlatilag ők is úgy tekintettek ránk, mint akik hamarosan elkerülnek tőlük, ezért más követelményeket fogalmaztak meg velünk szemben. Kollégáink közül van aki itt, van aki ott dolgozott. Volt mikor tilos volt vásárolnunk eszközöket, volt mikor nem tudtuk kinek a nevére vásároljunk.

Egyszóval nem volt könnyű.

2015-ben ellenőrzéseket is kaptunk, kétszer munkaügyi ellenőrzés volt, egyszer pedig az Állami Számvevőszék kötötte le az adminisztrációt egy hónapig. Mindezekből a kutatóink viszonylag keveset éreztek szerencsére, így is négy konferencián adtunk elő, 15 ismeretterjesztő cikkünk jelent meg, és 20 szakmai publikáció a konferencia kiadványtól az impact faktorosig. Egy nemzetközi és négy hazai sikeres pályázatban vettünk részt.

Mostanra a vagyoni helyzetünk annyiban változott, hogy már nem mi vagyunk a vagyonkezelői a tolcsvai muzeális pincének és az abban található boroknak, illetve a Világörökségi Gondnokság elkerült tőlünk, így a tokaji irodát és három dolgozónkat elveszítettük. Ugyanakkor annyi gyarapodás volt, hogy vásároltunk egy Kertitox vontatható permetezőt, kb. negyed hektárnyi szőlőt telepítettünk, és pályázaton hozzájutottunk egy terepjáróhoz. A kicsi intézetünk életében ezek a változások jelentősnek számítanak, de a gyarapodás ebben az évben reményeink szerint megindulhat. A kutatások és az új feladatok személyi bővüléssel és a kutatási lehetőségek növekedésével fognak járni. Ebben a reményben kezdjük az új évet!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!