Újratanulni Mártont

2015. november 24. 12:10

Az erőszak, az Iszlám Állam fellépése lehetetlenné teszi a párbeszédet, nincs másik fél, akivel érdemben beszélni lehetne. Ez a történelem vaskos valósága, amelyben gazdasági, politikai érdekek, feszültségek a meghatározók. Interjú.

2015. november 24. 12:10
Várszegi Asztrik
Magyar Kurír

A fenti példákból is kirajzolódik, hogy Márton nem igazodott a fennálló rendszerhez, hanem a saját értékrendjét követte. Ennek milyen üzenete van számunkra?


Márton egy szétesett, az egyházat nem támogató, az egyháznak szabadságot, lehetőségeket biztosító birodalom romjai között próbált igazságot keresni, igazságot kikövetelni nem a maga, hanem az övéi számára. A mi világunk és közvetlen társadalmunk is sokféle gazdasági, lelki gonddal, szegénységgel, igazságtalansággal, helyi háborúkkal küzd. Ezekkel a kihívásokkal kell keresztény módon szembenéznünk, ezekre kell választ adnunk. Itt megmaradni bölcsnek, őszintének, igaznak, szolidárisnak, és életben maradni… hát szinte lehetetlen.

Szent Márton emléknapján, november 11-én, a jubileumi évet megnyitó szentmisén mondott köszöntőjében a párbeszédre való törekvést és a közösségépítés fontosságát emelte ki. Mit értünk párbeszéden egy olyan korban, amelyben technikai feltételek tekintetében minden adott a párbeszédre, ugyanakkor mégis háttérbe szorulnak a személyes beszélgetések. És mit értünk párbeszéden a menekültválság, az Iszlám Állam, a terrortámadások korában?

Ferenc pápa a nemrég a firenzei dómban elmondott beszédében is az ókeresztény kor feszültségei, megközelítései alapján fogalmaz, érvel, hogy láttassa egy történeti kor problematikáját. Buzdításában túllép minden olyan határon, ami megvédene bennünket. És ezáltal mélyen evangéliumi és jézusi. A kereszténység sem öncélú. A világon semmi nem öncélú.

Ha elméleti síkon gondolkodunk, akkor azt kell mondanunk, nem az a cél, hogy addig folytassuk a párbeszédet, amíg erősebbek nem leszünk. Aztán, ha megtehetjük, legyőzzük a másikat. Tehát azt gondolom, hogy az élet minden területén arra kell törekednünk, hogy a másikat elsősorban megértsük, magunkról, a saját gondolkodásmódunkról beszélni tudjunk, közös szempontokat keressünk, a különbözőeket tiszteltjük (feltéve, ha az nem káros), és így teremtsünk békét, feltételt az élethez, az együttéléshez. Az egyház, a vatikáni fórumok párbeszédet folytatnak a különböző vallásokkal. Ez nem azt jelenti, hogy holnap egyesülünk, és fölszámolunk minden problémát, de meg kell teremteni a párbeszéd lehetőségét.

Az erőszak, az Iszlám Állam fellépése lehetetlenné teszi a párbeszédet, nincs másik fél, akivel érdemben beszélni lehetne. Ez a történelem vaskos valósága, amelyben gazdasági, politikai érdekek, feszültségek a meghatározók. 

A menekültválságban már inkább az önvédelem és a kiszolgáltatottak védelme kerül előtérbe. A párbeszédre, a megértésre, az elfogadásra, a jogos önvédelemre mindaddig törekedni kell, amíg csak lehetséges, de ha ott fekszik valaki az ajtónk előtt, aki kiszolgáltatott, netán üldözött, akkor segítenünk kell. Nem tehetjük meg, hogy átlépünk rajta. És itt a lelkiismereti kérdés: jön a kontinentális tél – adja Isten, hogy ne legyen nagyon hideg, de kevés is elég –, özönlenek az emberek, és nincs az a politika, nincs az az érdek, ami alapján azt lehet mondani, hogy pusztuljanak odakinn. Keresztény ember ezt nem mondhatja. Ha nem így gondolkodunk és cselekszünk, akkor nem mondhatjuk el, hogy Jézus evangéliuma szerint próbáljuk élni az életünket. Hiszen Jézus arra ad példát, hogy senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja embertársaiért. Ha Jézus magát kímélte volna, nem lennénk ma keresztények.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2015. december 28. 20:43
Hát ez az. Amikor egy téma érdekel hozzákeresek irodalmat, és egyszer csak a fene tudja már, hogy hol járok, mert mindenféle érdekesség szembejön velem. Van amikor örülök neki, van amikor nem. Voltam. Azért mondtam neked, mert egy csomó kérdéseden még gondolkodnom kellene, és te nem hagysz időt rá, hogy jól átgondoljam. A felületes semmitmondó válaszokat pedig nem szeretem. A gondolataim csapongnak nekem is az biztos. De mindenki így van vele nem? Sokáig jártam hittanra. Felnőtt hittanra. ott is nagyon sokat tanultam. Nem kaptam ugyanis keresztény nevelést. A szüleim Isten-tagadók. És gúnyolók.
Sulammit
2015. december 28. 16:31
Amikor megragad egy téma, mindenről megfeledkezem, az utolsó pillanatban indulok el és rosszul érint, hogy abba kell hagynom. Nyitva van egy csomó könyv, - de ezt már írtam neked és csak olvasok és olvasok. Aztán rohanok, mert más feladataim is vannak. Pont úgy lehet, mint amikor téged idegesít, vagy zavar amikor kizökkentenek valamiből pl. amikor írsz, gondolkodsz. Ezt a csillagok együtt állása szöveget, mindig elfelejtem, hogy Jupiter, Szaturnusz. Ezt újra megnézem, ha szükségem van rá. A saját csillagjegyem együttállását sem jegyzem meg, talán, mert annyira azért nem érdekel. A filozófia egy érdekes tudomány az biztos. Nehezen szerettem meg.
Sulammit
2015. december 28. 16:07
Ezt így olyan nehéz, mert mindig másképp. Nem mondhatom, hogy ugyanúgy. És a szitú is más lehet. Amikor beszélgetünk vagy olvasok valakitől kommentet, először az emlékeimből amit tanultam és meg is jegyeztem. Azt írom le. Ennek aztán utána nézek, pontos helymegjelölés a Szentírásban. Mit ír erről Máté, mit Márk, Lukács... utána nézek, mert nem szeretek tévedni. Fellapozok egypár irodalmat ezzel kapcsolatban. Van ami János sajátja, vagy Lukács sajátja. Aztán elolvasom a kortörténetét. Kiknek mondja, mi a célja vele. Kutató munkát végzek. Ha állítok valamit, akkor is ezt teszem. Megnézem, hogy egyes szerzők mit írnak róla. Mit a református teológia, mit az evangélikus, nem csak a katolikust. Ha be tudja bizonyítani valaki, hogy téves amit én írok, akkor persze, hogy simán felrúgom. (a koncepciómat) :) A katolikusoknak van egy Tanítóhivatala. Nehéz tévedni. Hozzáteszem a régi papok nem olyan iskolázottak, mint a maiak. De nem is kell mindenkinek hittudósnak lennie, van aki remekül elvezet egy plébániát anélkül is. Beleélem magam az eseményekbe. Ott vagyok ahol az történik. (Ott vagyok, ahol akarok!) :) Majd írok neked erről egy példát, Carlo Caretto Miért Uram, miért című könyvéből. Ha fenn lenne a neten, akkor csak oldalszámot adnék neked. Csak, hogy lásd, hogy mennyire benne kell lenni a történésekben. Van tényszerű ismeret kinyilatkoztatás.
szamossy dezső
2015. december 13. 14:11
László Ervin szíves üdvözletét küldi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!