Alapfokú történelem óra haladó iszlámozóknak

2015. november 16. 08:39

A vallási indíttatású terrortámadások Európán belül mindössze 10%-ot tesznek ki a szeparatista, szélsőjobbos és -balos, illetve egyéb akciók mellett.

2015. november 16. 08:39
Mihalovits Ervin
Publius

„Kizárólag olyan bejegyzéseket szeretek írni, amiben valamilyen egyedi szempontot, véleményt is meg tudok fogalmazni. Európa modernkori történelmének releváns szeletét ismertetni nem ilyen, de mégis szükséges. Sokan ugyanis az iszlámot jellegéből fakadóan az erőszak, terrorizmus és radikalizmus melegágyának tekintik. Ezt a következtetést kimondva vagy kimondatlanul abból a hamis premisszából vezetik le, hogy a »keresztény«Európából a terrorizmus és az ideológiai fanatizmus régen kiveszett. (...)

Bár közel sem mindenre kiterjedő a fenti felsorolás, így is látható annak a kimondatlan premisszának a cáfolata, hogy itt egy iszlám sajátosságról lenne szó, mely a »keresztény« Európától távol áll. A vallási indíttatású terrortámadások Európán belül mindössze 10%-ot tesznek ki a szeparatista, szélsőjobbos és -balos, illetve egyéb akciók mellett. Ez természetesen nem mond semmit a támadások kegyetlenségéről vagy az áldozatok számáról, viszont jól reprezentálja a radikális iszlamista csoportok által elkövetett cselekmények szubjektív módon való felülsúlyozását. 

A radikális akciók sokféle színezetet felvehetnek, lehetnek Isten nevében, a földért és a népért, vagy valamilyen ideológiáért. Ez nem azt jelenti, hogy ne ezen tényezőkről és a szerepükről ne lehetne vitatkozni, hanem, hogy az alapvető problémát az adott környezetben radikalizmusra fogékony emberek jelentik. Azok pedig, akik ezt figyelmen kívül hagyva a terrorizmust egy vallással azonosítják, bizonyára nem segítenek a helyzeten.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ormányos csillós
2015. november 16. 12:37
blablablablabla posztoló
memocrat
2015. november 16. 11:24
Nézzék már meg a pontos adatokat 2010 és 2015 között, talán világossá válik, h ma a gondot az alapvető trend jelenti. /Mellesleg kihagytak korábbi terrorszervezeteket. Ha már az IRA szóba került, volt ott UDA is./ Mivel a 10 százalék alatti mutatót nem tudni, milyen adatokból kalkulálták, a cikk semmit nem bizonyít, marad egy vélemény a sok laikus vélemény közül.
Xenon
2015. november 16. 10:55
Erre a 10%-ra van valami adat, hogy hogyan jött ki? A wikipédián böngésztem át a sérülésekkel/halállal járó terrortámadásokat a világban ill. az EU-n belül, és az ETA meg az IRA inaktivitása óta egy-két ámokfutó volt ismeretlen céllal meg a Breivik-ügy. HA távolabbra nézek, akkor egy fasiszta szervezetnek sikerült jelentős terrorakciót produkálni, kb. 30 éve. A többi ISIS, al-Qaeda, és egyéb szélsőséges iszlamista csoport tombolása, és az utóbbi években Breiviken kívül az összes mögött az iszlám áll. Néhány éves tevékenységük igen rapidan és riasztóan éri be az ETA 40 éves tevékenységét. Ez a baj. Ha világ szinten nézem, akkor pedig a Boko Haram és az ISIS egy hónap alatt önmagukban olyan statisztikát produkálnak, amit egyik fasiszta, szélsőbal/jobb, akármilyen terrorszervezet 30-40 éves működés során nem tudott (ti. havonta 5-6, de akár 10-12 támadás, 30-120 áldozattal és több száz sérülttel). És akkor itt csak a szervezett terrortámadásokat néztük, nincs szó a magányos palesztinok és dzsihádisták akcióiról, valamint a Távol-Keleten élő kisebb iszlamista szervezetek támadásairól. További probléma, hogy a konfliktuszónákban elkövetett cselekmények önmagukban is elég tragikusak, de Európában semmi keresnivalójuk.
teljesenertelmetlen
2015. november 16. 10:24
Egyelőre, te barom, egyelőre! Várjuk meg, amíg 90% lesz? Akkor már csinálhatunk valamit? Addig üljünk szépen csendben, mint a jógyerekek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!