Humortalan seggfejek tolonganak a jobboldalon

2015. november 01. 12:31

Széles Gáborék, ha megtehetnék, tán törvényileg tiltanák be a paródiát, hiszen csak a befeszülésben, a fenyegetőzésben és a feljelentésben hisznek.

2015. november 01. 12:31
Első Kézből
Nyugati Fény

„Gyönyörű logikai bukfenc: kár, hogy a »tényleges társadalmi támogatottsággal nem rendelkező Kétfarkú Kutya Pártnak« nagyjából ötször annyi (164 ezer) követője van, mint a Magyar Hírlapnak. És ha már a pénzügyeket kapirgáljuk: támogatjuk, hogy a Kétfarkú Kutya Párt tételesen elszámoljon a hozzá befolyó felajánlásokkal (bár ezt eddig is kérés nélkül megtették), cserébe Széles Gábor is lesz szíves elszámolni azzal, hogy az elmúlt 40 évben miből, hogyan és kiknek a segítségével lett multimilliárdos.

Hanem ami az egész ügyben megmutatkozik, az a szánalmas pitiánerség, ami a hazai jobboldalnak oly elválaszthatatlanul sajátja. Nulla önreflexió, nulla önmagunkon nevetni tudás.

A Fidesz körül tolongó holdudvarban nagyítóval sem találni már könnyed, szellemes figurákat. Kovács Ákostól Pataky Attilán át Kerényi Imréig egymás sarkát tapossák az önmagukat halálosan komolyan vevő felfuvalkodott seggfejek.

Széles Gáborék, ha megtehetnék, tán törvényileg tiltanák be a paródiát, hiszen csak a befeszülésben, a fenyegetőzésben és a feljelentésben hisznek. Nekik bármit szabad: hiszen nincs az az ordenáréság, amit ne engednének meg másokkal szemben. Ők maguk viszont a legcsekélyebb kritikát sem viselik el.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2016. április 24. 15:20
Vicces, hogy ezek a "demokraták", tényleg azt hiszik, hogy a törvények felett állnak. Persze ettől még jogállammal kelnek és fexenek, sőt már az oviban is az volt a jelük. No nem baj, remélem rommá pereli ez a söpredéket az MH.
Fahrenheit 451
2016. március 18. 17:31
"a Norvég" az királyság, nem köztársaság.. a jobboldal hírhedten humortalan, másik nagy hibájuk, hogy verselnek mint állat..
Fahrenheit 451
2016. március 18. 17:31
"V. Harald (Oslo, 1937. február 21. – ) Glücksburg-házból származó[1][2] norvég királyi herceg, 1991. január 17. óta Norvégia királya, a Norvég Egyház feje és a Norvég Hadsereg főparancsnoka. Minden év októberében Harald király nyitja meg a norvég parlament ülésszakát, és hetenként találkozik a kormány minden tagjával; valamint a miniszterelnök köteles őt tájékoztatni minden fontosabb ügyről."
balbako_
2016. január 21. 07:24
Pedig a világon sehol nem tartják viccesnek, sőt büntetik, ha valaki hamis cégjelzéssel, márkajelzéssel (esetünkben címlappal) látja el portékáját. Majd meglátjuk a bíróságnak milyen humorérzéke lesz. Ungár Klára már kapott 2 millát, mert vicces volt azt hitte mindenki buzi, mint ő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!