Az ő háborúik, a mi halottaink

2015. november 18. 18:13

Nem a dekadens elitet, nem a piroslámpás negyedet, nem a katonákat, nem a politikusokat és főleg nem az államot támadta meg Párizsban az Iszlám Állam. Hanem minket. Minket, baloldaliakat.

2015. november 18. 18:13
Elsa Koester
Neues Deutschland

„A Grand Nation-nak senkit nem kell gyászolnia. Hiszen nem őt támadta meg az Iszlám Állam. Nem a hadparancsnokokat, nem a katonákat, nem a politikusokat és főleg nem az államot. Nem a dekadens eliteket, nem a piroslámpás negyedet. Hanem minket.

Minket, baloldaliakat.

Párizs tizedik és tizenegyedik kerületének szétlőtt kávézói és kocsmái a balliberális, kritikus középosztály találkozóhelyei. Pénteken itt toleráns, kimondottan antirasszista és pacifista fiatalok itták munka utáni sörüket. A Petit Cambodge-ban fiatal párizsiak foglaltak helyet, akik talán a franciaországi muszlimellenes rasszizmusról cseréltek éppen eszmét. Akiket aggaszt a Front National erősödése. Olyan emberek ők, akik mellett naponta helyet foglalunk a kreuzbergi kávézókban. Ugyanabban a közegben élünk, ami Franciaországban és Németországban ugyanúgy fontos a társadalom összefogása érdekében, mert a jobboldal elleni legfontosabb védőbástyát jelenti.

Balliberális antirasszisták. A társadalmi baloldal az, ami tüske az Iszlám Állam szemében, hisz a nyugati társadalmak minél erősebb megosztása a céljuk. A muszlimok elszigetelése. Hogy a iszlamista fundamentalizmus felé forduljanak. A középosztály pedig a terrortól való félelem miatt jobbra vándoroljon. Mint Törökországban. Ott egy béketüntetést támadtak meg, mert a békéből az Iszlám Állam nem tud profitálni. Egy békés társadalom, egy antirasszista társadalom kihúzná alóluk a talajt.

Ezt akarják megakadályozni.

(...)

Ami az egyiknek a francia zászló, a másiknak egy antiimperialista rövidítés. A többség számára Párizsban nem a balliberális fiatalság halt meg, hanem a francia polgár. Hiszen így tálalja a politikai elit. Így látjuk viszont a hülye facebookos trikolóros profilképekről. Ezt a nacionalizmust meg kell törnünk. Az ő háborúik, a mi halottaink.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kumkum
2015. november 19. 10:52
Miert kell szemlezni egy olyan politologus (tippelek) holgy kommentarjat, aminek semmi ertelme, es az eredeti honlapon csak 6 valasz erkezett ra?! Nyilvan csak hozongeni fog a mandin mindenki, hogy mekkora faszsag. (Megkockaztatom, hogy most tenyleg a dislike-olo 95%-nak van igaza.) egy ilyen cikk semmilyen konstruktiv vitahoz nem vezet, uj szempontokra nem vilagit ra.
Onurisz
2015. november 19. 09:37
Érdekes infó arról, hogy kik jártak ezekre a helyekre. Tegyük fel, hogy igaz és tegyük fel, hogy célzatosan választották ki az iszlakommunisták a megtámadott helyeket. Akkor sem valószínű, hogy ilyen furmányos logikával gondolkoztak, csupán arról van szó, hogy az ilyen nyugati emberek életmódját, viselkedését, felfogását tartják leginkább ellenszenvesnek. Meg mindent, ami zsidó, vagy amit zsidónak gondolnak. Ez is azt bizonyítja, hogy a muszlimok hosszú távon éppen azokra a legveszélyesebbek, akik ma leginkább a keblükre ölelik őket. Úgy tűnik nem a hívő keresztényeket akarják elsősorban leölni, mert bennük látják annak lehetőségét, hogy valamikor hívő muszlimmá válhatnak. Persze, nem értenek Európából semmit. Nem tudják, hogy itt a szabadságeszme, a más nézeten lévők tiszteletének kultúrája és a puritán kapitalizmus versenyszelleme a hitből és a vallásháborúkból virágzott ki. A hívők és értékmoralisták itt örökké ellen fognak állni nekik, a hitetlenek pedig sorra-rendre magukévá teszik az univerzalista ideológiákat, még akár az iszlamizmust is.
ördöngös pepecselés
2015. november 19. 08:17
ismertem egy másik hülyet az Muhammad Alinak hitte magát
szuverén
2015. november 19. 07:44
-Nem tudom eldönteni, melyik az ostobább; Elsa Koester, vagy Papp Réka Kinga? -Ha, a baloldaliakat támadták meg, akkor azt öngól. Öngólt pedig leginkább kontárok szoktak elkövetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!