Kína és az IS

2015. november 20. 11:00

Talán csak abban az esetben csatlakozik Peking a terrorszervezettel szemben alakuló globális szövetséghez, ha az IS felrobbant egy kínai utasszállítót vagy lázadást szít Hszincsiangban.

2015. november 20. 11:00
Aczél Endre
Népszabadság

„Az IS a maga leckéztetési hadjáratába bevont egy kínai állampolgárt is, bizonyos Fan Csing-hujt, meg akarván mutatni, hogy aki az általa ejtett túszokért nem fizet váltságdíjat, az elvész. Már eddig is tudtuk – bár ezeket az alkukat általában elrejtették a nyilvánosság elől –, hogy elég sokan fizettek, s dagasztották ezzel az Iszlám Állam amúgy sem lapos pénztárcáját.

Van azonban egy sötét gyanúm. Most másról is szó van. Az IS toborzó tevékenysége nemcsak a muszlim (orosz) Csecsenföldre, hanem Kína Hszincsiang-Ujgur autonóm területére is kiterjedt, sőt a kalifátus nagyralátó hódítási térképein a Kaukázus éppúgy megjelent, mint Hszincsiang. Amit jelentős részben muszlimok laknak, ám Kína éppúgy a maga »szent földjének« tekinti, mint Tibetet. Nincs riasztóbb távlat annál, mint hogy a kínai hadsereg egy szép nap az IS által elbódított, mi több, kiképzett és fegyveresen hazaküldött iszlamista szeparatistákkal kerüljön szembe. Noha ez nem »holnapi távlat«, Kína azt érzi, hogy a valószínűleg sarokba szorított, napról napra gyöngülő terrorszervezet most őket is móresre akarja tanítani, megtanítaná félni, rettegni, ahogyan a franciákkal tette. És fogalma sincs róla, mit tegyen. Egyelőre fogadkozik, hogy »számon fogja kérni« állampolgárának meggyilkolását, de mi módon? Ha bombázni nem hajlandó, ha szárazföldi csapatokat küldeni még kevésbé, ha kivonja magát minden koalícióból, akkor ugyan mi az az eszköz, ami a kezében van?

Talán csak abban az esetben csatlakozik Peking a terrorszervezettel szemben alakuló globális szövetséghez, ha az IS felrobbant egy kínai utasszállítót vagy lázadást szít Hszincsiangban. De akkor is óvatoskodni fog, mert Kínának ez a természete. Nehéz szívvel fog szövetkezni még az oroszokkal is, holott általában egy húron pendülnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. november 20. 19:59
Amelyik országnak van esze és ereje nem hagyja magát a CIA által rángatni. Nem az ISIS találta ki az "arab tavaszt".
Kanóc
2015. november 20. 18:48
Ez miért hazudik folyton?
pkarcsi
2015. november 20. 17:42
Már csak te hiányoztál,Acsádi hálozati vörösproletár.Megint beleszólsz a tanult emberek dolgába.Ne tedd mert ez fájni fog neked.Inkább huzzál a fejedre a migránsok által eldobott bugyogót és legyél buzi apostól.Elhülyült Fletó haverod már átvedlett demokrata apostolnak-elég idióta hozzá.
memocrat
2015. november 20. 15:15
Kína jobban fél az ujguroktól, mint a tibetiektől. Az ujgurok elszántabbak. Ha Kína beáldozhatja őket, megteszi. Az ujgurok terrorakciói az ISIS toborzás előtt is félelmet keltettek a kínai vezetésben. Talán Kína kénytelen lesz figyelembe venni az ujgur követeléseket. Maradjunk optimisták. A csecsen vezér hűségesküt fogadott Putyinnak, ott nehéz lesz az ISIS dolga. A többi majd kiderül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!