Még egyszer a migrációról – Válasz Szántó Dianának

2015. szeptember 29. 09:24

Semmiféle európai felsőbbrendűségben nem hiszek, veszélyeztetett és sérülékeny civilizációs vívmányokban viszont igen (nem csak Európában).

2015. szeptember 29. 09:24
Lányi András

Szántó Diána hétfőn cikkben kommentálta Lányi András Mandineren megjelent, migrációról szóló írását (Tíz pont a bevándorlókról), illetve vonatkozó megszólalásait.

Most Lányi András reagál Szántó állításaira.

***

Lányi András: Válasz Szántó Dianának

Sajnálom, hogy a személyes eszmecsere elől ő is, munkatársai is kitértek, ha eleget tett volna a meghívásnak, a félreértések és csúsztatások talán nem álltak volna össze benne ilyen masszív ellenségképpé. Pedig Nagy Boldizsárral folytatott pódiumvitánk éppen arról győzhette volna meg, hogy egymás álláspontjának meghamisítása, démonizálása nélkül is lehet vitatkozni. 

1. Rasszizmus 

Az egyes ázsiai és afrikai országokat jellemző magasabb termékenységi rátának szóban, írásban, valamint egyetemi előadásaimon kizárólag társadalmi, kulturális és ökológiai okait említettem, semmiféle európai felsőbbrendűségben nem hiszek, veszélyeztetett és sérülékeny civilizációs vívmányokban viszont igen (nem csak Európában).
 
2. Iszlamofóbia
 
Nem tudhatom, mi oka lehetett arra Szántó Dianának, hogy ezt a rágalmazó cikket megírta, de én nem az iszlám kultúráról beszéltem általában, hanem annak a gazdasági és kulturális értelemben is kifosztott, mesterséges határok közé kényszerített népek körében kialakult torz mutációjáról, talán épp ezekkel a szavakkal. Az Európában élő muszlimok második nemzedékére jellemző „harcos identitáspolitikáról” pedig ő is ír, csak neki tetszik ez, az európaiak többségének pedig nem, de ez még nem iszlamofóbia.
 
3. „Nincs jó menekült”
 
Mármint szerintem, csakhogy ezúttal is meghamisítja a szavaimat. A tömeges migrációt szerintem kizárólag nagyságrendje miatt nem lehet a menekültjog keretei között kezelni. Technikai értelemben is nehéz, főleg illegális bevándorlók esetében, de a milliós nagyságrendű bevándorlás éveken és évtizedeken át – mert ez a nyomás belátható időn belül nem fog enyhülni – kezelhetetlen társadalmi konfliktusokhoz vezet majd. Nem az ő hibájukból és a nem a miénkből: a történelem azt mutatja, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen nagyarányú bevándorlás kulturálisan ennyire különböző környezetből érkező néptömegekkel minden esetben válsághoz, esetleg polgárháborúhoz vezet, és semmi esetre sem annak a jobb életnek a megvalósulásához, amelynek reményében a felénk tartó tömegek útra keltek. A cikkíró állításával ellentétben nem általában vonom kétségbe a migránsok menekült mivoltát, de feltételezem, hogy a többségük nem azok közül kerül ki, akik hazájukban üldöztetés közvetlen áldozatai voltak, mert azok rendszerint el se jutnak Európáig. Nem én keverem össze a menekülteket és az illegális bevándorlókat: kérem, amit az illegális bevándorlókkal kapcsolatban állítok, ne vonatkoztassa a menekültekre. 
 
4-5. „Feje tetejére állított morál”és „ok-okozat összekeverése”
 
Valóban hivatkoztam Garret Hardin mentőcsónak-etikájára, de nem mint a magam álláspontjára. Azzal viszont egyetértek, hogy ha a példázatban szereplő túlterhelt mentőcsónak elsüllyed, azzal senki se jár jól. Ellenben semmilyen anyagi, politikai stb. áldozatot nem tartottam és nem is tartanék túlzottnak annak érdekében, hogy biztosítsuk az otthon maradáshoz való jogukat, a magunk és az ő érdekükben. Meggyőződésem (két évtized publikációival tudom ezt igazolni), hogy ez csak a mostani világgazdasági rendszer gyökeres átalakításával lehetséges, amit én ökológiai rendszerváltozásnak szoktam nevezni. Kettőnk közül ugyanis alighanem én vagyok a globalizáció kritikusa, ezért nem ünneplem e rendszer következményeit: a vándorlásra kényszerített népeket, a nemzetközi terrorizmust és emberkereskedelmet stb. stb., míg Szántó Diána elfogadja, hogy márpedig ez „így működik”. Ha ebbe nem törődnénk bele, kedve Diána, működhetne másképpen is. 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. szeptember 29. 20:55
Amennyiben Európát vesszük a civilizáció központjának, akkor van európai felsőbbrendűség, ha mondjuk Etiópiát akkor nincs, mert semmi értelme nem lenne. Ki mit szeretne, választhat. De egyik civilizációt, vallást és kultúrának nevezett akármit rákényszeríteni egy földrészre, az nem megy, már láthattuk.
Vadjoe
2015. szeptember 29. 15:20
Diána nem is lett volna igazi liberális, ha ne húzta volna elő a legalább egyszer a rasszista-kártyát. Egyébként feltűnő, hogy liberális körökben milyen fokú az elbutulás mértéke. Persze az is lehet, hogy nem a résztvevők butultak el, csak a jobb értelmi képességekkel rendelkezők kihátrálnak ebből, így egyre inkább csak egy doktriner, önmagára hivatkozó, agresszív, agyatlanul nácizó-rasszistázó szekta marad. Bolondok űrhajója, (c) Dr. Veér András.
Brigadéros
2015. szeptember 29. 13:53
Mondom, honfoglalás!!! A mi honunkat akarják elfoglalni.
Szúnyog
2015. szeptember 29. 11:58
Ha minden liberálisunk olyan lenne mint Lányi, tán egyszer még szavaznék is rájuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!