Európában nincs senki, aki képes lenne kezelni a menekültválságot

2015. szeptember 21. 10:52

A kereszténységnek nyitottnak kell lennie, nem szabad csak identitáskérdésekkel foglalkoznia. Ki kell használnunk a lehetőségeinket, megfelelően reflektálnunk, és folyamatosan a hitünkkel összhangban kell cselekednünk. Interjú.

2015. szeptember 21. 10:52
Jean-Marie Carrière SJ
Index
A pápa javaslata szerint minden plébániának be kellene fogadnia egy menekültcsaládot. Ez megvalósítható a gyakorlatban?

A plébániák helyében óvatos lennék, mert a menekültek fogadása felkészültséget igényel. Mi a JRS »Welcome Project«-jét, a befogadó családok hálózatát szeretnénk kiterjeszteni, hogy több, a menekültstátusz megszerzése előtt álló menedékkeresőknek tudjunk segíteni az első fázisban. Ez úgy indult, hogy Franciaországban az utcán alvó afgán embereken akartunk segíteni, amiből egy nagyon jól működő hálózat jött létre konkrét lépésekkel: egy család hat hétig lát vendégül egy menekültet, aki azután egy másik családhoz kerül.

A magyar katolikusok és az egyház is nagyon megosztott Magyarországon a menekültválsággal kapcsolatban, nagyon különböző hangokat hallani. Hogy látja ezt európai kontextusban, máshol is vannak hasonló viták?

Nem igazán. Nyugat-Európában nincs ilyen polarizáltság a katolikus egyházon belül. A katolikusok erőteljesen reagálnak a válságra, a pápa szavai megérintették az emberek szívét. A püspöki konferenciák is fontos dolgokat mondanak ki, a vatikáni hierarchia nagyon magas szintjeiről kapnak támogatást. De Görögországban is azt látjuk, hogy az ortodox emberek a táboroknál üdvözlik a menekülteket. Nem igazán értem, hogy ez a megosztottság a magyar katolikusoknál miből fakad. Talán többet kellene beszélnem itt az emberekkel.

Most mindenki a multikulturalizmus végéről, értékválságról és hasonlókról beszél. Hogy érzi, elég erőteljes a katolikus egyház álláspontja ezekben a kérdésekben, az egyház társadalmi tanítása mennyire világos ebből a szempontból?

Ez nagyon fontos, igazán hiszem, hogy most a katolikus egyháznak kell előre mennie, és keresnie a megoldást a mostani nehézségekre — és arra is, hogy a különböző helyekről, különböző kultúrákból származó emberek hogyan tudnak együtt élni. A kereszténységnek nyitottnak kell lennie, nem szabad csak identitáskérdésekkel foglalkoznia. Ki kell használnunk a lehetőségeinket, megfelelően reflektálnunk, és folyamatosan a hitünkkel összhangban kell cselekednünk. Ami nem könnyű, mert mi is emberek vagyunk.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2021. július 24. 22:17
Iszlám, tömeg (határáttörés tömegben, családegyesítés, elkülönülés, gettósodás). E két szóval lehet kérdezni, ma 2015-ben.
drkovax
2015. december 07. 03:28
Atya, én még úgy tanultam, hogy az első a legfőbb parancsolat, és bár a második majdnem olyan fontos, de az elsőt nem írhatja fölül. Biztos-e hogy nem a Sátánt szolgálja az, aki az iszlám terjeszkedést pátyolgatja ?
Morgen
2015. október 11. 12:29
Lenne sok millió ember, aki tudná kezelni az ügyet! Csak velük senki sem kötött szerződéseket a bolond politikusok ellen. Már mesébe illő, milyen kifogásokkal nem lehet tenni, amit tenni kellene. Az első és legfontosabb elem kivonulni Szíriából.
galahad
2015. október 03. 18:00
Kedves Katolikus Egyház! Van, ami az egyház dolga, és van, ami az államé. Ha szabad egy szerény javaslattal élnem, akkor az egyház ne a muszlimok befogadásával foglalkozzon. Az országba való befogadás az állam dolga. Az egyház foglalkozzon a saját dolgával, vagyis TÉRÍTSE MEG a bevándorlókat. UTÁNA majd elbeszélgethetünk róla, hogy az állam kit és hogyan fogadjon be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!