Csalafinta dinnyefordulatok

2015. augusztus 12. 13:05

A héten már arról panaszkodott valamelyik dinnyeszakmai szervezet vezetője, hogy nem lesz elég a dinnye, mert a nagy hőség terméskiesést okoz, a dinnyét meg vinnék, mint a cukrot.

2015. augusztus 12. 13:05
Uj Péter
Népszabadság

Na most, ha jól emlékszem, gyengébb években – azaz: normális években – a dinnyéseket megvédi az állam a túlzott áreséstől. A fideszes agrárvezetés egyik legnagyobb győzelmeként hirdette a dinnyekartell engedélyezését, tehát gyakorlatilag megtiltották a boltoknak, hogy piaci áron adják a dinnyét, garantáltattak egy legalacsonyabb árat.

Magyarul: az állam úgy döntött, hogy az adófizetőkkel, illetve a fogyasztókkal fizetteti ki a szerinte a dinnyéseknek járó árat, ha csúnyábban fogalmazunk, garantált egy bizonyos profitot.

De most itt a jó év. Vajon eszébe jut-e ilyenkor a dinnyéseknek vagy az államnak, hogy visszaadják azt a pénzt, amit máskor elvettek a fogyasztóktól? Vajon hány dinnyés mondja majd azt, hogy »ejh, én inkább nem exportálok jó áron a cseheknek, németeknek, inkább ezeknek a derék magyaroknak adom, olcsóbban, mert tavaly ők fizették ki a profitomat«? A helyi terméket helyi termelőtől elvét ugyanolyan hangosan képviseljük ilyenkor? Meg az árkartellt visszafele? Lesz-e dinnyerezsi-csökkentés?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amondó
2015. augusztus 12. 18:54
A jó dinnyetermés miatt fájhat az importőrök feje, de nem kell ám őket félteni. Az import cég nevébe beleveszik, hogy "Hungary", ilyen cimkéket ragasztanak a gyümölcsre. A hazai árut pártoló egyszeri magyar szeme felcsillan a (kiemelt betűkkel nyomtatott) "Hungary" feliraton és máris bevételhez juttatja a mediterrán gazdákat.
puszika
2015. augusztus 12. 16:25
Uj elvtárs! Tán meg kellene próbálni dinnyét termeszteni,úgy 3-4 évig! Azután írni! Nem ismernél magadra meg az írásodra !!! A munka nemesít!!
Rézvirág
2015. augusztus 12. 15:37
Elment neked a szépeszed, Uj Péter?!?!? Milyen jó évről beszélsz??? A családban vannak dinnyetermesztők, szóval valamennyire képben vagyok. Ez egy ritka szar év volt a dinnyére. Azért van belőle kevés. Amipedig a jó dinnyét illeti, sajnos a dinnének nem mindegy, hogy mikor jön a csapadék és mikor a napsütés, és az elmúlt évek sajnos nem kedveztek neki. Sajnos -vagy sem, mindenki eldöntheti - hagyományosan termesztett dinnye egyre kevesebb van. Itt Csány környékén legalábbis egyre kevesebben foglalkoznak vele. Aki dinnyével foglalkozik, már áttért a síkfóliásra, ami korábban érik vagy tökbe oltott palántára, ami mitoménmért jobb - enyire nem értek hozzá, csak látom, hallom - a hagyományos, Jóisten kegyelmére bízott, augusztusban érő dinnyével már nagyon kevesen foglalkoznak. Mivel kevesebb a dinnyeföld, a vadkár is egyre nő, nyulak, varjak, őzek imádják, és megtalálják. Eszméletlen kárt csinálnak, mert persze nem úgy eszik, mint mi, hogy addig eszik egy dinnyét, míg el nem fogy, hanem szépen sorban mindbe belerágnak egy kicsit, belevágja a csőrét egy kicsit, aztán folyt köv. Ami marad, azt megveri a jég, lenyúlja az etnikum. Na, szóval ha gyerekkorod dinnyéjét keresed, azt még pár fanatikus termeli az országban, dacolva a megváltozott időjárási viszonyokkal, vadakkal,etnikummal, Uj Péterrel nem, mert nincs idejük a baromságait olvasni.
berzsian56
2015. augusztus 12. 15:21
Biztos, hogy nagy a meleg , de ennyire? Vannak még kardinális kérdések, mint ez a dinnyeügy. Ügye dinnye? Nálam a dinnyeszervezetek verte ki a biztosítékot. Mert ugyan kik is ezek? Ha kishazánban létezik Tojásbizocccság, meg Kullancsszövetség, akkor természetesen lehetnek Dinnyeszervezetek is. Ahogy a kulancsoknál van Főkullancs, aki az elnök, van Titkár meg Főtitkár, úgy a dinyéseknél van Fődinnye,van helyettes meg egyébb funkciók. A Fődinnye csak az lehet, aki tizenöt kiló felett van, a tízkilósak legfeljebb megyei titkárok lehetnek a dinnyefronton. És kéretik nem hangsúlyozni a görögdinnyét ,mert ennek politikai felhangja lehet. Ezek igazi Népszabós dinnyék, csak az útszéleken árulják őket,saját termás igazi Uj- donság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!