Gombaszög 2015: felvidéki romantika, intellektus, szórakozás

2015. július 20. 21:37

A fő profilt nem a koncertek adják, sőt nincs is fő profil: kiegyensúlyozott kombóját kapjuk az előadásoknak, interaktív programoknak, koncerteknek, színházasdinak.

2015. július 20. 21:37
Szilvay Gergely
Mandiner

 Két óra Miskolc, onnan másfél óra a határ, Tornanádaska, a romantikus tájban döcögő Kispirossal. Tornanádaskán aztán autóba ülünk és így érkezünk Krasznahorkaváraljára, a falutáblánál lévő kempingbe, a Gombaszögi Nyári Táborba. Szerda van, a hivatalos első nap, már ezren táboroznak, tavaly ekkor még csak hétszázan voltak. Mondhatnánk, „dinamikusan nő” az érdeklődés a felvidéki magyar fesztivál iránt, kérdés, miként lehetne nem dinamikusan növekedni.

Gombaszög idén mert nagy lenni, és nem adta alább a Mandiner által is röviden kifaggatott Karel Schwarzenberg hercegnél, aki volt cseh külügyminiszterként mérkőzött meg Milos Zemannal a cseh elnökségért, s kampányában többek között a Benes-dekrétumokat is elítélte. Nem is nyert. Egyébként magyar a nagymamája és Ajnácskő a kedvenc falva.  Nem csak a Schwarzenberggel folytatott beszélgetés zajlott nagy érdeklődés mellett: jellemző Gombaszögre, hogy a Nagysátorban a legtöbb beszélgetésen viszonylag sokan vannak, és persze Tóásó Előd, a Trollfoci csapata, valamint az autonómiáról szóló beszélgetés is telt házat vonzott.

Igényes vitát tartottak az autonómiáról is. Korhecz Tamás, a vajdasági tartományi kormány egykori minisztere, Salat Levente erdélyi író, a kisebbségi ügyek kutatója és Horony Ákos felvidéki kisebbségügyi szakértő rámutattak: már ma is az autonómia számos elemével élnek a magyar területek önkormányzatai, vannak magyar iskolák és intézmények, van magyar településvezetés a többségében magyarlakta helyeken, s mindezt meg kellene becsülni, még ha nem is járul ezekhez hozzá egy közjogi autonómia. Salat leszögezte: szerinte jobb helyzetben van az erdélyi magyarság, mint Trianon óta bármikor. Horony azt hangsúlyozta: a szlovákok számára az autonómia mindig az önálló államiság irányába tett lépés volt, így a magyarok törekvéseit is csak eszerint tudják érzékelni – nevezetesen a revízió felé tett lépésként. Korhecz arra mutatott rá a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács példáján: nem csak intézményrendszerre van szükség, hanem arra is, hogy fel tudja azt tartani a közösség, mivel a Magyar Nemzeti Tanács épp kiüresedik.

Ehhez kapcsolódó és úgyszintén érdekes beszélgetés volt a második világháború idejére visszacsatolt Dél-Felvidékről szóló eszmecsere, amelynek apropója Simon Attila történésznek a témáról szóló új kötete volt (lesz majd recenzió a kötetről a Mandineren). Ugyan a felvidéki magyarság túlzás nélkül euforikusan élte meg a visszacsatolást, ám a polgári Csehszlovákia pozitív tapasztalatokat is hozott az elszakítottság éveiben, amelyeket igyekeztek megvédeni az úri Magyarországgal szemben, s ez számos konfliktushoz, súrlódáshoz vezetett.

Mindez csak ízelítő: képtelenség volna felsorolni és összefoglalni az összes beszélgetést, amelyek reggeltől estig megtöltötték a Nagysátort – és akkor még nem is szóltunk a többi programról: a Külpolitikai Újságírásért Egyesület számos interaktív ötletéről, szerkesztőségi szimulációiról; Litauszki János a vajdasági magyarokról szóló dokumentumfilmjének, a Határútonnak a bemutatójáról és a róla szóló beszélgetésről.

Gombaszög ugyan kinőtte korábbi, pár száz fős saját magát, de a magyarországi fesztiválokhoz szokott látogatók számára még mindig családias a mintegy kétezer fős közönsége. A fő profilt nem a koncertek adják, sőt nincs is fő profil: kiegyensúlyozott kombóját kapjuk az előadásoknak, interaktív programoknak, koncerteknek, színházasdinak. Ráadásul a hegyek aljában éjjel lehűl a levegő és kellemesen pulóveres a hőmérséklet, bár a becherovka után már arra sincs szükség. Gombaszög: felvidéki romantika, intellektus, szórakozás.

Felvidéki ismerőseim mérvadó véleménye szerint pedig a gombaszögi tábor fölé magasodó Krasznahorka pár éve leégett vára nemsokára valószínűleg újra elkészül − mivel 2016-ban választások lesznek Szlovákiában.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. március 16. 15:53
Szükséges az elrabolt területeken élő magyarság számára, hogy területükön az összmagyarságot érintő összejöveteleket szervezzenek ezzel erősítve összetartozásunkat és identitásukat. Orbán Viktor szerepe ebben megkérdőjelezhetetlen, mert Tusványossal megadta az alaphangot. Itt Gombaszögön is magas szinten Kövér László házelnökkel képviselte magát az anyaország. Csak így tovább!
tyIer durden
2015. december 10. 16:19
Kicsit rovid, de jo kis beszamolo. Kedvet is kaptam hozza; jovore megnezzuk!
Romania Mare 1918
2015. október 18. 19:31
Mire varsz ? Indulj es vedd vissza ! :D A hozzadhasonlo idiotak ugy kepzelik, hogy majd valakik elmennek a haboruba es ok pedig majd pedig szepen beulnek a munkacsi nemzeti traffikjuba. Erre var az egesz felvidek: a Fideszre es a trafikjaikra :D
Imredy
2015. július 21. 19:10
Tusványoshoz inkább hasonlítanám a Martosi Szabadegyetemet, mint ezt a hippitábor-jellegű valamit. Jó ez, kell ez, de több nemzeti érzelem is szorulhatott volna beléjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!