Allah akbar!

2015. július 01. 09:56

Ha valaki eljön otthonról a jobb élet reményében, az ne hajigáljon köveket, ne fenyegetőzzön, és ne üvöltse a reformáció fellegvárában demonstratíve, hogy Allah akbar. Hanem húzza meg magát, fogja be a pofáját, és köszönje meg, ha kap valamit.

2015. július 01. 09:56
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Egy percig sem vonom kétségbe, hogy létezik olyan kultúra, amelyben ha összeveszik valaki valakivel Korán-taposás ügyben, akkor az utcára vonul, és azokat kezdi dobálni és vegzálni, akik nem taposták meg a Koránt, viszont etetik és fedelet adnak a feje fölé.

Nem vonom tehát kétségbe ennek a kultúrának a létezését, viszont

a: teszek én az ilyen kultúrára,

b: kétségbe vonom, hogy az ilyen kultúrának létjogosultsága van a hazámban és Európában.

Továbbá: egy kicsit sem érdekel, hogy szegény bevándorlók sokat gyalogoltak és fáradtak, valamint frusztráltak.

Nem érdekel, hogy a túlzsúfoltság miatt is ki vannak borulva.

És az sem érdekel, hogy a bizonytalan helyzet miatt pattanásig feszültek az idegeik.

Mindenki idegei pattanásig feszültek.

Ez a világ élhetetlen és borzalmas – hát ezért. Ám ha valaki eljön otthonról a jobb élet reményében, az ne hajigáljon köveket, ne fenyegetőzzön, és ne üvöltse a reformáció fellegvárában demonstratíve, hogy Allah akbar.

Hanem húzza meg magát, fogja be a pofáját, és köszönje meg, ha kap valamit.

Vége van a politikai korrektségnek menekült- és bevándorlásügyben is. Hétfő óta vége van.

A helyzet eddig is elviselhetetlen volt, de hétfő óta már egyszerűen tűrhetetlen. Még csak az hiányzik, hogy a debrecenieknek, a bicskeieknek és a többi »bennszülöttnek« kelljen mostantól félnie, mert a kedves bevándorlóknak kinyílt a csipájuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 214 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2015. július 01. 20:54
Ébredőben Skandinávia? – Önszerveződő csoportok a bevándorló bandák ellen Múlt héten zavargások törtek ki Stockholm bevándorlók lakta gettóiban, de úgy látszik, a svéd hazafiak végre a kezükbe vették az irányítást. http://ultrasliberi.hu/ebredoben-skandinavia-onszervezodo-csoportok-a-bevandorlo-bandak-ellen/
katus
2015. július 01. 20:48
Izraelből finanszírozzák a menekült inváziót? JÚNIUS 29, 2015 "Tízesével vásárolják a méregdrága energiaitalokat, a legmenőbb ruhákban feszítenek és udvarolnak a fehér lányoknak, a legújabb mobiltelefonokkal hivalkodnak és ékszereket vásárolnak, közben pedig a Magyar Állam eteti és itatja őket. A menekülteknek még drogra is akad pénze, miért is ne? Ki hallott már néger-kultúráról kábítószerek nélkül? Nem túlzás, ha azt állítjuk a migránsok jobban élnek, mint a magyar átlagpolgár, azok a nyugdíjasok, akik egész életüket végigdolgozták, télen pedig otthonaikban éri őket a fagyhalál. Persze akkor, ha van még otthonuk és a bank nem csapott le rá, előre eltervezett és aljas módon. Amikor a fedél nélküliek száma rohamosan növekszik, a fiatalok pedig kénytelenek anyagi lehetőségek miatt új hazát keresni, a hazánkba nyomakodó idegeneknek ilyesmire nincsen gondja. Jól élnek, dologtalanul és roppant kényelmesen, hiszen az együttlétekre kapható, feslett erkölcsű hölgyek meghódításán kívül nem sok tennivalójuk akad. Ha vetünk a képekre egy pillantást láthatjuk a márkás, méregdrága ruhákat, az úgynevezett “néger-dizájn” elengedhetetlen kellékeit. Ezek a fekete fiúk aztán megadják a módját, a többi pedig már gusztus kérdése. A rasszizmussal a legkisebb mértékben sem vádolható kormánylap, a Magyar Nemzet menekültekkel kapcsolatos írását vesszük alapul, hiszen az írásban a meginterjúvolt afrikaiakat faggatják életminőségükről, nyelvismereteikről, elhagyott hazájukról és arról, az általunk is prioritást élvező kérdésről, ami minden magyar ember kíváncsiságát felkelti. Nevezetesen azzal, kik finanszírozzák az Európába utazásukat és jólétüket? Van, aki arról mesél, hogy apja küld neki pénz hazájából és van olyan, aki izraeli jótevőkről beszél. Nos, ez azért nem figyelmen kívül hagyható információ, megérne egy alapos kivizsgálást. Ugyanis, ha valóban izraeli pénzek és azzal kapcsolatos érdekek húzódnak meg a háttérben, akkor némi nemzetbiztonsági kockázatot is hozzágondolhatunk a dologhoz. Persze nem is kell gondolni semmire, mondják a négerek maguktól, izraeli jótevőről, aki pénzeli a két lábon járó kockázati tényezőket, ezt a márkás ruhákba bújtatott, szaracén hordát. Korábbi okfejtésünkben már feltettük a költői kérdést: kik állhatnak a menekültáradat hátterében? Meg is kaptuk a prózai választ az egyik afrikaitól. Izraeli jótevő. A két szó nehezen fér meg egymás mellett, de ennek roppant fontos jelentése van. A háttérben meghúzódó erők katonai térnyerésének előretolt helyőrségei. Szerencsétlen, primitív négerek. Semmire nem jók. Ágyútöltelékként azonban nagyszerű hasznot hoznak a háborús uszítóknak. Az “izraeli jótevők” munkája háborítatlanul, "rohamtempóban folyik. A vég kezdete? Meglátjuk."
Box Hill
2015. július 01. 20:25
Minden demokráciák zászlóshajója már precedenst teremtett az üldözöttek befogadásáról: A Bermudai Konferencia, 1943. április 19-30 között, foglalkozott az Európában üldözött zsidók befogadásáról. Sem az USA bevándorlási kvótája, sem a palesztinai angol mandátum zsidókra vonatkozó bevándorlási tilalma nem változott általa. Scott Lucas (Dem.) amerikai delegátus például összegezte az amerikai State Department és az angol Foreign Office véleményét, miszerint a zsidók nagyarányú kivándorlása nagy veszélyt jelentene. „Ha a megkeresések Németország felé a zsidók kiengedéséről túl erősek lennének, akkor esetleg pont az történne. – mondta. Hozzátette: „Hitler esetleg kihasználná a lehetőséget a 100,000 zsidó határon való áttételére vagy arra, hogy bejelenti: egy bizonyos napon egy bizonyos kikötőbe küldené a százezret, ahonnan hajóitokkal elszállíthatjátok őket.” (David S. Wyman: The Abandonment of the Jews, America and the Holocaust, 1941-1945, The New Press, 1998, 356.old.)
katus
2015. július 01. 20:16
Tyirityán Zsolt szerint ami most a világban zajlik az a civilizációk csatája, az események mögött pedig az Egyesült Államok háttérhatalma áll. A főbetyárnak nincs jobb véleménye a homoszexuálisokról sem, a „deviáns” viselkedésük az európai kultúra és a fehér ember bukásához fog vezetni. A Tyirityán Zsolttal készült exkluzív interjúnk első része. https://www.youtube.com/watch?v=a1WqRpoxvog
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!