A TTIP és az Európai Parlament elhalasztott állásfoglalása

„Ennek elsődleges oka, röviden, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonyában a hagyományos liberalizációs potenciál már kimerült (minthogy az átlagos vámszint pl. ipari termékek esetében 3-4 %), így a tárgyalások fókuszába a vámon kívüli akadályok kerültek. Viszont szemben a vámokkal összefüggő liberalizációval, amelyek részletei az elmúlt évtizedekben jórészt csak a színfalak mögött voltak láthatóak, a közvélemény komolyabb érdeklődést nem tanúsított, a nem tarifális akadályok lebontása már lényegesen összetettebb társadalmi implikációkat válthat ki az Atlanti-óceán mindkét partján. E kontextusban ugyanis minden, példának okáért, fogyasztóvédelmi standard, szociálpolitikai intézkedés, a környezet magas szintű védelmét szolgáló eszköz, vagy a nemzeti, helyi kultúrát védő intézkedés potenciális kereskedelmi korlátnak minősül. Mindemellett jelentősen szűkítheti a tagállamok szabályozási mozgásterét az is, ha az adott egyezmény intézményesít egy erős vitarendezési eljárást , amelyek keretében a befektetők közvetlenül peresíthetik igényeiket a tagállamokkal szemben (ISDS).(...)

Mindemellett az is egyértelmű, hogy a parlamenti állásfoglalásban szereplő javaslat teljesen annulálná az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, Cecilia Malmström által 2015 májusában közzétett kompromisszumos megoldást, amely garanciális korlátok beépítése mellett új megközelítésű vitarendezési mechanizmus bevezetése mellett tört lándzsát. Ebben a kérdésben a Parlamenten belül kompromisszum még távol sem látható. Ha csak az állásfoglaláshoz e tárgyban beérkezett nagyszámú módosító javaslatokat vesszük alapul, tartalmilag széles skálán mozognak az elképzelések. A módosító indítványok között található olyan tervezet, amely egy minden lényegétől megfosztott, »lecsupaszított« ISDS-klauzulát vezetne be, külön hangsúlyozva egyben a nemzeti bíróságok szerepét, valamint több módosító javaslat a Malmström-tervezetből kiindulva, pusztán némi szimbolikus változtatást eszközölve képzelné el a TTIP vitarendezési szabályait. Az ISDS mellett feszültségpotenciált jelenthet továbbá a szabályozási korlátok kérdése is, ezen belül is elsősorban a szabályozási együttműködés érdemel említést. A módosító javaslatok alapján, amelyek többnyire bizonyos korlátokat, vagy kivételeket határoznának meg (pl. a mezőgazdaság kivétele, vagy annak szavatolása, hogy ne essen »áldozatul« más szigorúbb uniós szabályozás, pl. az üzemanyag-minőségi irányelv) a kompromisszum ebben a tekintetben nem tűnik kivitelezhetetlennek.

Legvégül kérdésként fogalmazható meg, hogy mi a fő üzenete a Parlamenten belüli vitáknak a tagállamok perspektívájából. Az általánosabb üzenet az Európai Parlament intézményi pozíciójából olvasható ki. Habár a Parlament súlyát a külkapcsolatok területén már a Lisszaboni Szerződés is lényegesen megnövelte, a Parlamentnek az elmúlt években sikerült ezt a szerepet a »transzparencia-vitán« keresztül még tovább erősítenie. Az intézményi egyensúly módosulása a tagállamokat a Tanácson keresztül közvetlenül érinti, a Parlament ugyanis a közös kereskedelempolitika szerződéses eszközei kapcsán is erőteljesebb szereplővé vált. A kereskedelmi tárgyalások átláthatósága, nyilvánossága és a Parlament nagyobb rálátása a tárgyalási folyamatra emellett akár felvetheti az eddig a titkosság légköre által jobban védett tárgyalások technikáinak, tárgyalási stratégiáinak felülvizsgálatát is, amit a tagállamok a tanácsi tárgyalási irányelveken keresztül eszközölhetnek.