Összeszerencsétlenkedett magának egy frakciót a szélsőjobb. És akkor mi van?

2015. június 18. 07:35

Kedden reggel Marine Le Pen bejelentette, hogy elindítja a Szabadság és Nemzetek Európája (SZNE) nevű szélsőjobbos frakcióját.

2015. június 18. 07:35
B. Simon Krisztián
Kettős Mérce

A Jobbik viszont sehol.

»Miért nem hívták a Jobbikot az új politikai tömörülésbe?« – kérdezte erre a Népszabadság tudósítója a holland Geert Wilderst, aki ki is használta az alkalmat arra, hogy megpróbáljon szalonképesebb színben feltűnni: »Mert nem kívánunk egy antiszemita párttal egy frakcióban ülni« – válaszolta (mintha a Nemzeti Front csupa filoszemitából állna).

A Jobbik nem hiszem, hogy nagyon bánja ezt, mert feltehetőleg nem akar arabgyűlölővel közösködni, főleg ha az egyben Izrael-barát is. De a nagy cukiságkampány kellős közepén az se jönne neki jól, ha a szintén frakció nélküli Német Nemzeti Demokrata Párt vagy a görög Arany Hajnal hardcore-nácijaival kellene összeállnia. Minden koalíció veszélyt hordoz. A szavazatvesztés veszélyét.

És ami igaz a Jobbikra, az igaz a tömörülésben résztvevő pártokra is. Amikor a választási sikered annak köszönhető, hogy egy rendes választási program kidolgozása helyett patikamérlegen méregeted ki, hogy kit kell utálni, és kit kell szeretni vagy épp elviselni, annak érdekében, hogy a szavazataidat rövidtávon maximálhasd,

A Jobbikot nyilván azért zárták ki, mert a koalícióban résztvevők nem akarták megkapni az elkerülhetetlenül velejáró antiszemita jelzőt, hisz az gyengíthetné a támogatásukat. Meddig bírja a frankofób Vlaams Belang annyi franciával összezárva (és meddig tolerálják ezt a választóik)? Vagy mi lesz vajon, ha az egyik koalíció-tag szidalmazza a segélyre vadászó kelet-európaiakat? Maradnak akkor is a lengyelek? Vagy ha az euró megszüntetése körüli vitában azt merik mondani, hogy egyes lusta nemzetek túlságosan eladósodtak? Maradnak ebben az esetben az olaszok a koalícióban? Vagy mi lesz akkor, ha rájönnek a kisebbek, hogy a Nemzeti Front dominálta frakcióban kicsiként valójában csak Marine Le Pen egyszemélyes kabaréjához adják a nevüket? Hagyni fogja ezt a nemzeti büszkeségük?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajkakutyus
2015. június 18. 14:27
Az van, hogy reszkettek a szélsőjobbtól. A perspektívátok meg nem a legjobb, mert szépen erősödnek.
yanoo
2015. június 18. 09:01
Na, egy újabb liberális szélsőjobb szakértő agymenése. " Amikor a választási sikered annak köszönhető, hogy egy rendes választási program kidolgozása helyett patikamérlegen méregeted ki, hogy kit kell utálni, és kit kell szeretni vagy épp elviselni, annak érdekében, hogy a szavazataidat rövidtávon maximálhasd," Szegény ballib pártoknak nem nagyon megy a patikamérlegen való méregetés, vagy túltolták a" kit kell utálni" jelszóra adott " a magyarokat" választ, mert maholnap gyakorlatilag mérhetetlen a támogatottságuk.A szavazataik maximálása a szavazatok minimalizálásához vezetett.Persze, ez nem baj.Hajrá!
Toledo
2015. június 18. 08:45
"Amikor a választási sikered annak köszönhető, hogy egy rendes választási program kidolgozása helyett patikamérlegen méregeted ki, hogy kit kell utálni, és kit kell szeretni vagy épp elviselni, annak érdekében, hogy a szavazataidat rövidtávon maximálhasd"Talán ehelyett a nagyvonalú, felületes szajkózás,B. Simont hiteltelelenítő hazugság, csúsztatás helyett,talán hasznosabb lett volna, ha szerző veszi a fáradtságot és elolvassa a Jobbik programját!Dehát akit a szélsőséges zsigeri magyargyűlölet motivál,ezt nagyvonalúan mellőzi, nem hagyja a tények által zavartatnia magát.Sajnos a "magyar" médiában hemzsegnek az ilyen kútmérgezők!
pollip
2015. június 18. 08:31
Budaházi a jobbikról: http://www.napigazdasag.hu/cikk/46879/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!