Kulcsár, Tarsoly…

2015. április 03. 07:39

A nyolc általánost végzett, büntetett előéletű Kulcsár Attila K&H „üzletágvezető” botránya óta eltelt 11 évben szinte semmi nem változott a brókervilágban.

2015. április 03. 07:39
Szabó Anna
Magyar Nemzet

Egy mondatban összefoglalva az évtized brókerbotrányának tanulságát: a legmagasabb állami kitüntetéssel jutalmazott Csányi Sándor neve fémjelezte Nemzeti Bajnokságban jelenleg a kilencedik helyen álló Győri ETO futballcsapata valószínűleg megmenekül tulajdonosa, a Quaestor csődje elől, és állami kezekbe kerülve folytathatja pályafutását.

stadiont lefoglalták (pont úgy, ahogy annak idején Stadler Józsefét Akasztón), mert egy busás állami hitel garanciájaként szolgál, ezért a keményen dolgozó kisemberek végül gazdagabbak lesznek egy stadionnal. Előzetes társadalmi párbeszéd nélkül. A pilótajátékot űző Tarsoly Csaba és tettestársai rács mögé kerültek pár hétre, de az eddigi bírósági gyakorlatot és gyorsaságot elnézve gyaníthatóan nem a cellájukban fognak megöregedni.

Mi pedig szomorúan szembesülünk a ténnyel: a nyolc általánost végzett, büntetett előéletű Kulcsár Attila K&H »üzletágvezető« botránya óta eltelt 11 évben szinte semmi nem változott a brókervilágban. Néhány név kicserélődött, a téteket emelték, Kulcsár szabadon tekinget a világra Dunára néző otthonából, mert még elsőfokú (!) ítélet sem született ügyében. A két ügy közötti hasonlóság más szempontból is döbbenetes: a szükségszerűen bedőlő pilótajáték, az ügyfelek egy (kisebb) részének kapzsisága, a többség tájékozatlansága – és az elkerülhetetlen összefonódás a politika világával. Mindkét szélhámos a »bizalom« jeléül állandó parlamenti belépőt kapott fontos döntéshozóktól, mert oly sok dolguk akadt a felső vezetéssel, tehát még annyi idejük sem volt, hogy kivárják a napi belépővel járó tízperces ügyintézési időt.

Rosszindulatú megközelítésben pedig örökre követhetetlen maradt, pontosan kihez igyekeztek az úriemberek. A legsúlyosabb vétség, egyben az elmúlt évtized törvényhozási mulasztása tette lehetővé, hogy mindkét esetben közpénz kerülhetett csaló brókerházakhoz – legálisan és ellenőrizetlenül.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2015. április 03. 18:08
''Rosszindulatú megközelítésben pedig örökre követhetetlen maradt, pontosan kihez igyekeztek az úriemberek. A legsúlyosabb vétség, egyben az elmúlt évtized törvényhozási mulasztása tette lehetővé, hogy mindkét esetben közpénz kerülhetett csaló brókerházakhoz – legálisan és ellenőrizetlenül.”'' Valóban, a lényege ennek a szemétségnek az hogy a rászedettek pénzét elszedjék a gazdagok, de ami ennél sokkal nagyobb bűn az az hogy így lehet tisztára mosni az adófizetők által befizetett óriási adót (27% ÁFA , 3-4x nagyobb fizetési járulékok mint a környező országokban,2-3%-os iparűzési adó ami épp jól jön tőzsdézni, majd el lesz játszva az egész de nyerni fog a polgármester veje aki nagyon jól tud tőzsdézni mert jó bróker segíti ebben). Szemét egy tolvajlás az egész.
írmag
2015. április 03. 10:47
Két kérdésem van: 1. Miből él a vagyontalan kulcsár attila? 2. Miből él a vagyontalan tarsoly csaba? Talán a bankszámláik, vásárlásaik, adóbevallásaik, a lélegzetük lekövetése nemzetbiztonsági feladat lehet.
gepida
2015. április 03. 10:34
Marxnak igaza volt: a lé határozza meg a tudatot.
dorozmás
2015. április 03. 09:32
Az igazságszolgáltatás csődje a 11 év után is függőben lévő ítélet. De nem ez az első: A Postabank ügye is tíz év után záródott, a semmivel. Az egész bírói kart le kell cserélni, és nagyon alapos vizsgálat után egyenként mérlegelni, hogy ki alkalmas bírói pályára. De addig is: számon kérni a nyilvánvalóan korrupt bírókat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!