Kényes ünnepség

2015. április 08. 10:18

Moszkva azokat a szélsőséges, gyakran fasisztoid erőket is segíti, amelyeknek elődjei ellen a második világháborúban harcolt.

2015. április 08. 10:18
Poór Csaba
Népszabadság
„Az orosz kormány számára fontos, hogy minél több külföldi vendég jelenlétével igazolja: az ország nincs nemzetközi elszigeteltségben. Örülnek mindenkinek, aki megbontani látszik a nyugati, az európai egységet, jó kapcsolatokat ápolnak az euroszkeptikus, nacionalista pártokkal. Moszkva így azokat a szélsőséges, gyakran fasisztoid erőket is segíti, amelyeknek elődjei ellen a második világháborúban harcolt, és amelyek ukrajnai térnyerése ellen – nem alaptalanul – hangosan tiltakozik.

Ráadásul az EU gyengítésére irányuló, már az ukrán válság előtti időkből datálódó igyekezet csak rövid távon, csak látszólag szolgálja Oroszország érdekeit. Az USA hegemóniatörekvéseire hivatkozó, a többpólusú világrend fontosságát hangsúlyozó (és tegyük hozzá: birodalmi ambícióktól mentes) Kremlnek távlatokban biztosabb partnere lenne egy egységes Európa, amelynek egyfajta másolatát egyébként az Eurázsiai Gazdasági Unió formájában a posztszovjet térségben maga is igyekszik létrehozni.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. április 08. 18:27
Hát ebből akkor ugye világosan lehet látni, hogy ez itt már Oroszország és nem a Szovjetunió. Következéképpen nem a kommunista internacionalizmus első számú bajnoka.Egyébként akármilyen mocsokul is viselkedtek mondjuk nálunk felszabadítás címén, azt meg kell hagyni, hogy a hazájukat rettenetes áldozatok árán szabadították meg..az egyik náci megszállótól. A másik, a kommunista maradt még vagy ötven évig..és sokkal több kárt okozott mint a németek.
röviden
2015. április 08. 11:58
Mindenféle ideológiai, gazdasági ellenmondásokkal teli ostoba szócséplés a cikk. Vagy van ünnepelnivaló, és akkor felülemelkedve az akzuális hűvös viszonytól ünnepeljék meg a volt szövetségesek; vagy nincs, de akkor hova a fasisztázás? Vagy akar az EU gazdasági kapcsolatokat az oroszokkal, akkor ne sehovase vezető szankciópolitikát folytasson egy olyan konfliktus ürügyén, amiben maga is jócskán sáros; vagy nem, de akkor erőst gyengülnek a pozíciói a TTIP-tárgyalásokon, az meg csak az USA hasznára van: és ezzel el is érkeztünk oda, hogy valójában ki is kavarja a szart.
Antigoné
2015. április 08. 11:22
Merkel asszonyt is tessék kioktatni, hogyhogy a vesztes fél nevében mégis Moszkvába látogat (ha egy nappal később is)? Bojkottot!
Szúnyog
2015. április 08. 11:19
Az EU az USA vazallusa. Ennyit az ájrópázáshoz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!