Az ATV kipipálva! – Már csak a pride van hátra Vona Gábornak

2015. február 12. 17:33

Mi lélekben felkészülnénk, hogy a következő Pride-on ott fog vonulni a Vona a csinos nonfiguratív tetkójával egy rózsaszínű atlétában.

2015. február 12. 17:33
Bernard Gui
Tutiblog

„Médiatörténeti pillanat: odaengedték az ATV-be a kamerák elé a Vonagabit. A jelenség a Simicskalajos-birodalom médiagépezetének meghibásodásai és a birodalom névadójának egész pályás gecizései miatt háttérbe szorult. De mégiscsak médiatörténelem, hogy ugyebár az elhallgatni vágyott Jobbikot élőben kérdezik a hitgyülis tévében és a várt élveboncolás helyett negédes csevegést kapunk. Pedig nemrég még az európai jövő elárulója bélyeget osztották a Schiffernek, mert az vissza mert köszönni a parlamenti folyosóján egy „nácinak”…


A Jobbikkal nem tárgyalunk, nem párbeszélünk, a kirekesztőknek kirekesztés jár, nem demokratikus közbeszéd – ez volt eddig a mélymorális balos meggyőződés. Kálmánolga úgy látszik, tojik erre,még akkor is, ha ezzel Sanyitibi szerepléseit kockáztatja. A végén még bojkottálni fogja az angyalföldi fenegyerek az ATV-t, PM-estül, Együttestül, mindenestül. Papp Réka Kingáék prüszkölnek a romkocsmában, ha meglátják, hogy a székben, amiben ők terjesztették a demokrácia igéjét, másnap egy Vonagabi keni össze a »gyűlölet DNS-ével«. (...)

A végén még szalonképes lesz a Jobbik a baloldalon, ha így folytatják. És ha esetleg átigazolnak a jobbikosok az iszlámellenességre, akkor a nyugati radikáljobbos pártok is maguk közé emelik őket, európaiabbak lesznek az európaiaknál… (...)

Meglátjuk, hova vezet Vonagabiék szép, lassú pálfordulása, mindenesetre mi lélekben felkészülnénk, hogy a következő Pride-on ott fog vonulni a Vona a csinos nonfiguratív tetkójával egy rózsaszínű atlétában. Mert a politika mégiscsak a hatalomról és annak megszerzéséről szól…”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Albu
2015. február 13. 15:16
Médiatörténeti pillanat? És a májusi Vona-szereplés Olgicával smafu az Atv-ben?! http://youtu.be/GjFh03JysXA
Zoli atya
2015. február 13. 09:49
A Jobbik pálfordulása??? Miről beszél ez a fasz?
néhai Ch.Pilot
2015. február 12. 23:54
A Jobbik az a különleges párt, amelyik nem úgy hazudik, hogy mást mond ellenzékben és aztán mást tesz kormányra kerülve, hanem már ellenzékben is mást tesz, mint amit korábban mondott. Egyre cigány- és zsidóbarátabb, ami önmagában nem lenne baj, ha korábban nem hirdetett volna keresztesháborút ezen etnikumok ellen. Igen, a cikkírónak igaza van, már csak egy lépcsőt kell meglépniük, a buzik felé nyitást, és valóban "kormányképes" erő lesznek. Jó étvágyat!
Fakutya Vigyora
2015. február 12. 22:59
Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője az Index 2010. február 28-i tudósítása alapján a meleg büszkeség menetét úgy minősítette: ez olyan, mint ahol a majmokat védik a rendőrök. „Pedig ha olyan büszkék, akkor minek kell őket védeni, és egyébként is miattuk nem szeretne már egyetlen gyerek sem rendőr lenni, hiszen melyik óvodás álmodik arról, hogy homoszexuálisokkal vonuljon a melegben” – fejtegette. Az uniós képviselővel több rendezvényen is szereplő Király András, a Jobbik tagja, volt szóvivője ezek szerint különleges óvodás volt… http://archivum.magyarhirlap.hu/belfold/magunkfajtak_magukfajtak.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!