A jogvédők ismét kiharcoltak pár méretes ásítást

2015. február 20. 10:55

A HRW-nek széleskörű humánerőforrása lehet, hogy az Iszlám Állam ténykedése közben, a közel-keleti keresztények üldözése közepette és a kelet-ukrajnai háború idején sikerült kiemelten foglalkoznia Magyarországgal.

2015. február 20. 10:55
Bernard Gui
Tutiblog

A HRW-nek széleskörű humánerőforrása lehet, hogy az Iszlám Állam ténykedése közben, a közel-keleti keresztények üldözése közepette és a kelet-ukrajnai háború idején sikerült kiemelten foglalkoznia Magyarországgal: boldog lehet egy ilyen ENGÉÓ!

A civilek elleni hadjárat uncsi duma, az alkotmánybíróság jogkörein nem tudom, mit kell helyreállítani, tulajdonképp a magyar alkotmánybíróság volt az egyik legerősebb volt a világon jogköreinek átalakításáig, de most is a legerősebbek közt van. Ha egy svédet megkérdezünk az alkotmánybíráskodásról, azt fogja kérdezni, az mi, pedig arra nagy a jólét és a jogbiztonság. A legtöbb országban, ahol van ilyen testület, koránt sincs annyi jogosítványa, mint a magyarnak.

Mindenesetre, ha a HRW annyira aggódik az egyházak „egyenlősége” miatt, akkor egész Európában aggódhat, Franciaországot leszámítva, ugyanis mindenhol, még egyszer mondom, mindenhol megkülönbözteti az állam az egyházakat. Államegyház van Nagy-Britannián kívül Izlandon, Dániában, Norvégiában, Finnországban (utóbbiban kettő is, evangélikus és ortodox!!!), Máltán és Görögországban. A legtöbb helyen mindez nem csak szimbolikus. Mindenhol máshol így vagy úgy, de két vagy három szintre sorolják be a felekezeteket, legyen szó németekről, osztrákokról – mindenkiről, na.

A bírói függetlenség azután van biztosítva, hogy kipakoltuk a komenistákat a bíróságokról, amúgy is meg vagyunk állapodva az EU-val az ügyben, egyébként meg van nagyobb bajunk is bíróságilag, mint a politika állítólagos befolyása.

A többpárti jelölési rendszer Magyarországon megbénuláshoz vezetne, a többség diktál elve pedig ugyancsak szép demokratikus alapelv. Majd ha a mostani ellenzék lesz hatalmon, ők is megválaszthatják a maguk embereit.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2015. február 20. 21:30
nekem egy bajom van a zemberi jogokkal Mo.-on, pedig elég régóta itt élek. Ha befizetem a parkolást és mégis ott a mikulás csomag, az esetek 80%-ban, 5, 16, 24, 80 ezret kell fizessek, vagy különben be kell vigyem a rendszámtáblámat. Se jogorvoslat, se fékek, se ellensúlyok, se perre nem vihetem - mert nem is akarom - rendelet, nem törvény. Primitív pénzbehajtás. Más jogaim rendben vannak, szabadon élek.
kispufi
2015. február 20. 20:21
ugyan, a szadeszárvák baráti körének aktuális kiáltványát hallottuk és olvastuk, ez is megvolt, lépjünk tovább, több energia ment rá így is a megérdemeltnél, ne háborogjunk ilyesmin.
Karvaly
2015. február 20. 15:41
2006-os a legfrissebb cikkük, hát ez tényleg nem aktív helyi szervezetre utal. Az ilyen szelektivitás - legyen annak bármi is az oka - pont a jelentések hitelességét ássa alá.
Pinter68
2015. február 20. 14:09
A szerzőnek ismét elment az esze. Úgy tűnik annyira "civilszervezet-fóbiája" van, hogy végig sem gondolja, a HRW, TASZ és Helsinki Bizottság típusú szervezeteknek nem az dolga, hogy terrorszervezetek "működését" ellenőrizze vagy kritizálja. Az más szervezetek pl. ENSZ, NATO, Unió dolga.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!