A legkisebb sem számít

2015. január 21. 10:43

A bevásárlóközpontok ugyanakkor – bármennyire is olcsók – egzisztenciális veszélyt jelentenek a szegény emberekre is.

2015. január 21. 10:43
Haraszti Gyula
Magyar Nemzet

„Az elnéptelenedés, elszegényedés következtében pedig vannak területek, ahol 10-15 kilométeres körzetben nincs bolt. A bevásárlóközpontok ugyanakkor – bármennyire is olcsók – egzisztenciális veszélyt jelentenek a szegény emberekre is. Akik ugyanis autó nélkül nem tudnak messzebbre utazni bevásárolni, kénytelenek az egyre gyérülő és rendkívül megdráguló kis boltokban beszerezni a napi áruszükségletüket. A kereskedelmi létszámcsökkenés már az első Tesco áruházak betelepülésekor éreztette rendkívül káros gazdasági hatásait. A kilencvenes évek közepén egy év alatt több milliárd forintos nemzetgazdasági kárt jelentett több ezer hazai ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi munkahely megszűnése, és a helyzet azóta sem sokat javult.

A bevásárlóközpontok ugyanakkor jelentős zöld területek megszüntetését, az autó- és kamionforgalom megnövekedését és gerjesztését is hozzák magukkal, miközben megzavarják egy-egy település szerves fejlődését. Egy hágai felmérés szerint a városban lévő bevásárlóközpontot a vásárlók 25 százaléka közelíti meg személygépkocsival, 53 százalékuk tömegközlekedéssel. Magyarországon ez az arány még rosszabb, lényegesen többen használják az autót, mert több hétre előre vásárolnak be a plázákban. A Tesco leépítései miatt az áruházlánc vezetőivel és a szocialistákkal is jó viszonyt ápoló kereskedelmi szakszervezeti vezető éppen kormányellenes tüntetést tervez. Bizonyára igen különleges lesz egy ilyen demonstráció. Nagy kérdés például, hogy azon megjelennek-e majd az eddigi kormányellenes felvonulásokon aktívan szerepelő »fiatal« természetvédők? Vagy ezúttal inkább tarják magukat az elmúlt napok gyakorlatához, vagyis Tesco-ügyben inkább meghúzzák magukat, és hallgatnak, mint a sír?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2015. január 21. 16:33
"Akik ugyanis autó nélkül nem tudnak messzebbre utazni bevásárolni, kénytelenek az egyre gyérülő és rendkívül megdráguló kis boltokban beszerezni a napi áruszükségletüket." Bingó. A vasárnapi bezárás pont ezért is támadja a szegényebb rétegeket is. Köszönet az érvért.
Zokni
2015. január 21. 14:46
Ez egy baromság. (Itt "L." f. társ hozta be a döntő érvet.) Ha nem lennének bevásárlóközpontok, akkor a kis boltok magasabb nyereségkulccsal dolgozhatnának, magyarul az árak nem változnának. Avagy a versenyhelyzet hiánya, valamint az egységre jutó magasabb rezsiköltségek miatt éppenséggel növekednének. Egyébként így is lesz a vasárnapi szünnappal, tehát összességében a tőkehiány (a tőke elhajtásával) gyengíti a szolgáltatás színvonalát, azaz csökkenti az életszínvonalat. Mondjuk nagyon érzékelni nem lehet majd, mert a növekvő munkanélküliség - no jó: a megemelkedett közmunkás-szám - önmagában is életszínvonal csökkentő hatású...
Szorgos Lajhár
2015. január 21. 14:29
A cikk szerzőjével javarészt egyetértve megjegyzem, hogy az állandóan kárhoztatott "importbóvli" mellett igencsak van a szegények számára hazai cégek által előállított vacak is.
trespass
2015. január 21. 12:31
" Akik ugyanis autó nélkül nem tudnak messzebbre utazni bevásárolni, kénytelenek az egyre gyérülő és rendkívül megdráguló kis boltokban beszerezni a napi áruszükségletüket." Ehhez mi köze van a szupermarketeknek? Gecik az autósok, meg városlakók, mert ők olcsóbban jutnak a cucchoz? Miattuk drága a kisbolt? Ha nem lennének szuperek olcsóbb lenne a szatócs?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!